Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 4°C | 20°C Még több cikk.

Sorsfordító küzdelem előtt áll az ország?

Ez a zászló azt jelenti, hogy egy nagy, sorsfordító küzdelem kezdődik Magyarország számára - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Budapest XXII. kerületében, az 1948-ban lerombolt, most újjáépített nagytétényi országzászló felavatásán.
A pártelnök szerint küzdelmük igazi nehézsége abban rejlik, hogy nem a választásokig tart, a célja pedig nem pusztán a választások megnyerése, az csupán egy nélkülözhetetlen lépcsőfok. Az igazi küzdelem - emelte ki - utána jön: Magyarországot ugyanis újjá kell építeni. Orbán Viktor szerint ráadásul a múlt, azaz a mostani jelen gáncsolni próbál majd ott, ahol tud, hiszen vissza akar majd térni.

Orbán Viktor közölte: azért jött ide, mert hiszi, hogy mindig van lehetőség jó irányba fordulni, újjáépíteni azt, amit leromboltak. Mint fogalmazott, minden zsákutcából ki lehet jönni, ha máshol nem, ott, ahol befordultak.

"Nekünk, akik felelősséget érzünk Magyarország sorsáért, immár nem az a dolgunk, hogy a bajokon rágódjunk, hogy emésszük magunkat az elpazarolt évek miatt, hanem hogy véghezvigyük, amivel a történelem megbíz bennünket", hogy legkésőbb öt hónap múlva győzelemre vigyük Magyarország ügyét, aztán újjáépítsük Magyarországot - hangsúlyozta ünnepi beszédében. "Elég erősek vagyunk, hogy győzzünk, és elég erősek leszünk, hogy megvédjük győzelmünk."

Orbán Viktor szerint 1956 példája azt mutatta meg, hogy Magyarország igazi hangja a józan ész hangja, nem a szélsőség, nem a diktatúra, nem a pénz, nem a gyűlölet hangja, hanem a józanul cselekvő, gondolkodó magyar emberek hangja.

"Én ezt a hangot hallom ma is" - jegyezte meg.

A Fidesz elnöke beszédében országgyűlési képviselőként és egy kormányzásra készülő párt elnökeként is köszönetet mondott azért, hogy a nagytétényi országzászló ünnepélyes átadásának dátumául október 23-át választották.

Az 1990-ben összeült első szabad Országgyűlés az 1956-os forradalom alapján állt - emlékeztetett, majd hozzáfűzte: olyan új kormányt szeretne látni Magyarország élén, amely hivatását az ,56-os fundamentumokon állva teljesíti be. 1956 óta is akadtak Magyarországon jó néhányan, akik azt hitték, hogy lehet az embereket semmibe véve kormányozni az országot - mondta. Az ilyen kormányokat azonban eléri a végzet, mert nemcsak megrövidítik, hanem le is nézik az embereket - vélekedett. Nagyot tévednek, amikor nem adják meg a mindenkinek kijáró tiszteletet, elismerést; tévednek, és ez lesz végső bukásuk oka, amikor nemcsak a hatalom bársonyszékeiből kell távozniuk, hanem szembe kell nézniük a tettek következményeivel, és vállalniuk kell a felelősséget hivatali visszaélésekért - fogalmazott Orbán Viktor.

Mint mondta, az országzászlót állító dédapák az örök, a történelmi Magyarország igazságát hirdették, úgy gondolták ugyanis, hogy "összetartozásunk nem szorul magyarázatra"; ami a földrajzi Magyarországtól elvétetett, a lelkinek mindig része maradt.

Azért vontak fel most egy zászlót, mert egy új küzdelem kezdődik - hangsúlyozta, majd kijelentette: "én már régóta készülök erre a pillanatra, erre a küzdelemre, amelynek tétje rendkívüli." Az ő nemzedékének életében talán soha nem adódik még egy olyan pillanat, amikor Magyarországon végérvényesen lezárhatják az átmenet korszakát, és teljesen új fejezet nyílhat - mondta.

Hangsúlyozta: az ,56-os magyar forradalmárok építettek és nem romboltak, nem volt káosz, nem volt anarchia, nem szabadult el a bűnözés; józan ésszel vitték végbe a változást, és nem engedtek teret a szélsőségeknek. Az ,56-os forradalmárok valójában az európai civilizációhoz méltó, törvényes rend helyreállításáért harcoltak - mondta.

A pártelnök véleménye szerint az embereket ma összeköti az, hogy az elkerülhetetlenül bekövetkező változástól mindenki józan megoldást vár: a szélsőségek ugyanis nem hoznak alkotó korszakot, csak szembefordítják egymással az embereket, ezzel szemben a józan ész képes egységet teremteni. Mint fogalmazott: a józan ész erős, a szélsőség viszont erőtlen, rombol, amikor a diktatúra ruhájába bújik, amikor a pénzügyi diktátumoknak veti alá az emberek életét, amikor kormányoz, és amikor "költségvetést eszkábál az Országgyűlésben".

"A zászló már odafönn lobog, hamarosan indulnunk kell. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!" - zárta beszédét Orbán Viktor a több ezer ünneplő ember előtt. A tömegben nemzeti zászlók lobogtak, és sok településtáblát is lehetett látni.

Olvasóink írták

32 hozzászólás
12
  • 32. Sziszifusz 2009. október 24. 02:26
    „32. Maradandó!
    Honna vetted, hogy a Velseni szerződést csak két ország írta alá?
    "A Lisszaboni szerződéssel párhuzamosan 2007 október 18-án aláírtak egy másik, nem nagyon emlegetett szerződést is, a Velsenit, Velsen hollandiai városában!
    Ezt akkor helyben és diszkréten aláírták az európai kormányok bankár seggnyaló képviselői, és szó sem volt népszavazásról, vagy akár csak arról, hogy az országos parlamentek elé legyen terjesztve szerződés, ami arról szól, hogy az EU létrehoz egy úgynevezett "European Gendarmerie Force" szervezetet, azaz "Európai Csendőrség"-et. A Velseni Szerződés pontosabban arról szól, hogy olyan utcai zavargások esetében, bármelyik európai országban, és különösen azok ellen, amelyek az Európai Unió intézkedései ellen irányulnának, a helybeli kormány "segítségül" hívhatja, a tömegoszlatásra szakosodott Európai Csendőrséget. Jelenleg Európában a nemzeti alkotmányok nem engedélyezik az országos kormányoknak idegen rendfenntartó erőket bevetni saját népük ellen, és ezért is vette eddig körbe ekkora csend a Velseni Szerződést; ez nyomban meg fog változni, ha a Lisszaboni Szerződés bevezetésre kerül, mert akkor az országos belügy és rendészeti intézkedések törvényszerűen is Brüsszel irányítása alá kerülnek.
    Jelenleg az Európai Csendőrség francia, holland, olasz, portugál, spanyol és... román csendőrökből áll. Katonai szervezés jellemzi az alakulatot és nem csak a szokásos tömegoszlató fegyverekkel (gumibot, könnygáz, vízágyú...) vannak felszerelve, hanem éles lőfegyverekkel is. Az Unió elképzelése szerint, polgári zavargások esetében hatékonyabban lehet fellépni a tömeg ellen, ha az oszlató erők idegen tagokból állnak. Ezt már jól tudták és alkalmazták is annak a másik "Uniónak" az idejében, amit Szovjetuniónak neveztek!"
    A pártok nélküliséget pedig az egyéni képviselők jelenthetik, de lehet a jelenegi piramis rendszerű választás helyett sejt szerkezetű is!
    A hiteles kormányzáshoz hozzáértő és elkötelezett, elszámoltatható képviselők kellenek, nem hatalmat listán átmentegető pártok!”
  • 31. maradando 2009. október 24. 02:11
    „31.Sziszifusz
    Akkor melyik évben mehetűnk bőgni a sírató falhoz.A Velseni szerződést 2009-ig két ország irta álá.Ami egyébként nem hadsereget,hanem központi csendőrséget jelent !Europán belűl vethető csak be ha aláirja minden tagállam.Ha Orbán Viktor aláirna bármely szerződést 2014-ben felmondhatja az aktuális kormány.Szép kis tézist állitottál fel,de remélhetőleg nem válik valóra.Pártok nélkűli hiteles kormányzást,hogyan képzelted el ? Ha csak nem lesz földűnk a "majmok bolygólya".”
  • 30. Sziszifusz 2009. október 24. 01:15
    „30. Nagyapó!
    Sajnos nincs 50 évünk! Még egy sem! Ha a csehek és a szlovákok Benes-dekrétumokra vonatkozó igényeit a 2007-es giegészítés szerint elfogadja az EU, a Lisszaboni szerződést ratifikálják, és a vele párhuzamosan életbelépő Velseni szerződésre hivatkozva Orbán első dolga lesz, hogy ránk hívja a idegen "rendfenntartókat"!
    Az EU haderő egyesülése pedig azt jelenti, hogy mehetünk háborúzni Iránba, mert Izrael a ratifikálás után azonnal megtámadja (csak az EU egyesítésre vár)! Ezt a jáztszmát már Irak megtámadásakor "lezsírozták"!”
  • 29. Nagyapo 2009. október 24. 01:00
    „29.hozzaszolas Sziszifusz
    Teljes mertekben egyetertek a hozzaszolasoddal,s azaltalad leirtak miatt kellene mar egyszer az Orszag nepenek osszefogni es az Orszag, a Nemzet erdeket kepviselo vezetest valasztani aFIDESZ, MSZP,es egyeb hozzanemerto balfek helyett,de szerintem az elkovetkezendo 50 evben erre nincs remeny.”
  • 28. Sziszifusz 2009. október 24. 00:45
    „"Az 1990-ben összeült első szabad Országgyűlés" és az első dolga volt, hogy az 1989, október 23-án elfogadott "ideiglenes" Alkotmányba beépítették a "kollektív bizalmatlanság intézményét", ami azt jelenti, hogy csak négyévenként választhatjuk meg kirablóinkat, elnyomóinkat!
    Gyorsan felejtenek egyesek (kivéve KovácsPistikét, mert ő még kicsi)! Orbán "új világrendjében" a maffiafőnök Pintér belügyminiszterrel, Likudos barátaival, a Bilderberg Group (az EU-t és az USA-t is markában tartó "fekete" bankár-arisztokrácia) trilaterális szárnyának helyettes vezetőjeként, a 2004-es izraeli menekült fogadási egyezmény aláírójaként, az ország totális felvásárlását lehetővé tevő Lisszaboni szerződés 2007 decemberi, és a 2007 novemberi Velseni szerződés (EU-n belüli rendfenntartó csendőrség létrehozása) megszavazója (2/3-os) valószínűleg a demokrácia jegyében fogja kiszolgáltatni az országot a felvásárlóknak, hitelezőknek, miközben újabb IMF hitelekkel garantálja számunkra, hogy még a levegő sem legyen a mienk, amit beszívunk! Az országot ugyanis tokkal, vonóstól, Parlamentestől, Sándorpalotástól már zálogba adta GYF az előző IMF hitellel!
    Orbánnak elfelejtik sokan a FIDESZ 1989-1998 közötti Pintér üzemeltette maffiapénzek megvámolásából való fenntartását (pl. Sepsi 400 millió, Flaisz "Kakas" Ferkótól csak kb. 1 milliárd stb.), de elfelejtették a Clodó féle robbantásos szánalomkeltési hadjárattól kezdve a postabankos, máig titkosított 100 milliárdos lenyúlást is (Princz jól megkapta a magáét! Megbüntették 3,5 millió forintra!)! Orbán nem tett feljelentést a Hágai Nemzetközi Bíróságon a 2005-ben az államháztartásból GYF-Kóka és Veres által kilopott 1380 milliárdért, ami költségvetési elszámolási hiányt okozott! A valós elszámolás ország elöli eltitkolása miatt kellett volna ezt megtennie (az EU visszadobta az elszámolást 2006 elején), pedig ez választási csalás, ami miatt a mai napig illegitim a kormány! Miért is tett volna, amikor így, "ellenzékben" is szépen részesedik a lopott pénzekből (jut itt Szíjjártó papának is némi vasútberuházás, pl. most is 8 milliárd)!
    Szegény tudatlan, félretájékoztatott, megvezetett, vagy csőlátással rendelkező emberek pedig ilyen "sehonnai bitang emberek" mellet törnek lándzsát, ahelyett, hogy megpróbálnának nem pártokban gondolkodni!
    Megértem azokat véleményükért, akik eddig is csak loptak a közösből, mert ha nem is szentek, de maguk felé húz a kezük, de mit mondjunk azokra, akik nem részesülnek a "szindikátus", vagy nevezzük nevén a gyereket, bűnszervezet hasznából, de mégis támogatják a parlamenti rablóbandák valamelyikét? Kinek mi a véleménye, a minek nevezzelek vetélkedőn?”
  • 27. Nagyapo 2009. október 24. 00:29
    „26.hozzaszolas maradando
    Nem felek semmitol mert nincs okom ra,nem voltam es nem is leszek egyetlen part tagja sem! Egyszeruen nem vagyok BALVANYIMADO mint nagyon sokan.Nem hiszek sem azMSZP-nek, sem a FIDESZ-nek,mindegyik csak lenyulja azon emberek penzet akik rendesen dolgoznak es adot fizetnek.Koromnal fogva lehet hogy tobb tapasztalatom van mint neked.Dolgoztam FIDESZ-es varosnak is es MSZP-s varosnak is, egy kutya!”
  • 26. Nagyapo 2009. október 24. 00:10
    „25. hozzaszolas KovacsPistike
    Nem akarlak megserteni,te meg hiszel a mesekben?”
  • 25. maradando 2009. október 24. 00:08
    „24.Nagyapo
    Mit követtél el vénségedre,hogy várod a megváltó halált.Miért félsz 2010-töl ?Talán feldobnak, mert nem tiszta a lelkiismereted ? A történelemben a rossz szokot megismétlödni 1994-1998. A jót meg természetesnek vesszűk 1998-2002. Hiba meg az ősember óta létezik:pedig ők nem is voltak egyik pártnak sem tagjai.”
  • 24. KovácsPistike 2009. október 23. 22:10
    „24. hozzászólás Nagyapo 2009.10.23. 21:04
    56 után elszánt szocialista népbírák sorozatban hozták zord ítéleteiket.
    Remélem, hogy az országot eladósító hazug politikusokat bíróság elé állítják. Nem népbírák elé!

    Demokrácia = demokraták + erkölcs
    mszp=szdsz=mdf=jobbik”
  • 23. Nagyapo 2009. október 23. 21:04
    „A 2010-es valasztasok utan jon a megtorlas mint "56" utan,szoval a tortenelem megismetli onmagat.Hajra Magyarorszag!!!!”
  • 22. Rozsdás 2009. október 23. 20:43
    „achilleus 2009.10.23. 20:24

    Amig a fejekben az Orbán és a Gyurcsány beszéd, meg az ígérgetések tömkelege gyújt világosságot és nem a Köztársaság 20-éves története addig meg leszünk "vezetve"!!”
  • 21. achilleus 2009. október 23. 20:24
    „21. hozzászólás achilleus 2009.10.23. 20:16
    Nappal meg loptak. De ezt már a párttársaknak se merte bevallani.”
  • 20. achilleus 2009. október 23. 20:16
    „20. hozzászólás 9349779 2009.10.23. 19:52
    "A politikus nyerjen úgy,hogy nem hazugsággal traktálja a vállasztóit."

    Milyen igazad van.
    "Nyilvánvalóan végig hazudtuk az utolsó másfél, két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. (..) "Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai - amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni - segítette, hogy ezt túléljük."(...) ,,Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna. Ehelyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este."”
  • 19. igazságkereső 2009. október 23. 19:25
    „"Sorsfordító küzdelem előtt áll az ország",mondja Orbán Viktor! Teljesen igaza van gondolatainak és szándékainak,de csak akkor, ha ezt tettek is követik,mely szerint visszakerülnek a központi büdzsébe azok az elherdált 100-és 100 milliók, lassan milliárdok, melyeket "kipumpáltak" - és most nagyon finoman fogalmaztam -az elmúlt 7 év alatt.Persze ehhez az is kell,hogy végre felébredjen a társadalom - idősek és fiatalok egyaránt - és közösen harcolja ki végre a szabadságot nem csak politikai értelemben, hanem gazdasági értelemben is, de abban nagyon!!Ennyire még nem nyúlták le a magyar társadalmat ,mint az elmúlt 7 évben és ha ez így folytatódna,akkor Mongólia száraz sztyeppéjére fog hasonlítani országunk! Ezt akarjuk-e vajon?”
  • 18. maradando 2009. október 23. 16:43
    „16.
    De kevés az igazmondó juhász is,akinek az aranyszörű fekete bárányra kellene vigyáznia.Sok az éhes száj,de mégis a rossz gazda az ,aki bárány húst kiván!”
  • 17. abrakapokusz 2009. október 23. 16:23
    „Viktor teljesen rendben van. Számomra hiteles.”
  • 16. achilleus 2009. október 23. 15:33
    „13. hozzászólás aranka2 2009.10.23. 15:21
    Egy Richelieu-nek tulajdonított mondás jut eszembe gyakran (tartalmilag): Írassatok csak hat sort a világ legigazabb emberével, és én találok benne annyit, hogy kivégeztessem. Sok a "Richelieu" mostanában ...”
  • 15. Rozsdás 2009. október 23. 15:25
    „20-éve hülyitenek mindenféle választási ígéretekkel jobról is meg balról is,egyik sem volt igaz most megint elöről kezdik!!Alkalmatlanságukat bizonyitja Országunk helyzete,nem hiszek egy igérgetőnek sem amig az igéreteket tettek nem követik és el nem indulunk a gazdasági fejlődés útján!!”
  • 14. maradando 2009. október 23. 15:23
    „10.strangerr
    Még sosem találkoztan személyesen Viktorral. De ezek után orbán elvtársamnak fogom szólitani ! Talán nem lesz méltatlan megszólitás a részemről. Ha tehetem megteszem. =maradando elvtársi űdvözletem a számodra is . :-))”
  • 13. aranka2 2009. október 23. 15:21
    „Achilleus, nálad a pont.”
32 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Átadták az idei Nagy Imre Érdemrendeket

Nagy Imre Érdemrendet adott át Sólyom László köztársasági elnök öt kitüntetettnek az 1956-os… Tovább olvasom