Délmagyar logó

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 3°C | 13°C Még több cikk.

Speciális iskolai osztályba utalták őket - Strasbourghoz fordultak

Kérdésekkel fordult a magyar kormányhoz a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága egy olyan ügyben, amelyben két roma fiatalember diszkriminációval vádolja az eljáró magyar hatóságokat, mert speciális iskolai osztályba utalták őket.
A strasbourgi bíróság a Horváth Tibor és Vadászi Géza jogi képviselője által kezdeményezett ügyben kéri a magyar kormány álláspontját. Mindketten 1987-ben született kesznyéteni lakosok, és mindkettőjüket a helyi iskola speciális osztályába sorolták be. Ott folytatták tanulmányaikat 1994 és 2002 között, miután egy megyei szakértő enyhe szellemi fogyatékosságot állapított meg náluk. Ezt a szakvéleményt egy 2000-ben elvégzett vizsgálat megerősítette.

Állításuk szerint a speciális osztályban történt elhelyezésük roma származásuk miatti diszkriminatív intézkedés volt. Arra hivatkoznak, hogy a magyar hatósági eljárás megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglalt normákat, így a diszkrimináció és a megalázó bánásmód tilalmát, illetve az oktatáshoz való jogot.

A speciális osztályban csak szűkített körű tananyagot oktattak. Biológiát, kémiát, fizikát, illetve idegen nyelvet nem tanítottak, miközben az oktatónak nem volt gyógypedagógiai szakképesítése.

A panaszosok jogi képviselője 2004-ben fiatalkorú veszélyeztetése miatt büntető eljárást kezdeményezett, azzal érvelve, hogy a speciális osztályba való besorolás kizárólag szegregációs (elkülönítési) célokat szolgált. Az illetékes ügyész azonban beszüntette a vizsgálatot, mert nem látott megállapíthatónak kötelességszegést az oktatási hatóságok részéről.

Miután a megyei ügyész is elutasította a panaszosokat, jogi képviselőjük klinikai pszichológiai és közoktatási privát szakértőt vett igénybe. Ezek már azt állapították meg, hogy a két panaszos nem szenved olyan fokú szellemi fogyatékosságban, amely indokolta volna speciális osztályban történt elhelyezésüket. A bíróság azonban ezek után is elutasította beadványukat.

A strasbourgi taláros testület a magyar kormánynak feltett kérdések közt egyebek azt is tudakolja, hogy kellőképpen világos útmutatást adnak-e a magyar büntetőjog eljárási szabályai az ilyen jellegű ügyek megfelelő tisztázására.

Olvasóink írták

  • 7. nyomdasz63 2010. február 13. 12:56
    „Nem volt "szegregált" az a 15! éves mosdatlan lány, akit végre "kib@sztak a Béke iskolából a múlt héten a sorozatos balhéi miatt másfél év után.”
  • 6. Hmmm... 2010. február 13. 12:55
    „Penzt lehet szerezni , ez itt a lenyeg! A kesobbiekben a szulok kerhettek volna a felulvizsgalatot, de a tanulok kiemelkedo eredmenyei is lehetove tettek volna az atsorolast. Vajon melyik egyetemi szintet utotte meg a ket fiatal ertelmikepesege? Szakmat tanulhattak volna, mert abban az idoben voltak esti kiegeszito iskolak.
    Belolem azert nem lett balerina, mert szuleimet a tarsadalom kirekesztette, nem adtak elegendo jovedelmet ahhoz, hogy balett iskolaba jarassanak.
    Talan en is kerhetnek karteritest.”
  • 5. joy 2010. február 13. 09:09
    „Természetesen sz.r a magyar jogrend, és minden bűnöző, fél, vagy egészen ütődött és egy kapzsi ügyvéd nekieshet az országnak, fosztogathatja pénzünket naplopók, gazemberek nevében az 50%-os haszonért!”
  • 4. Zigeuner 2010. február 12. 21:45
    „A felvételinél biztos adnak plusz pontot arra, hogy Strasbourgba került az ügyük. Így már biztosan sikerrel elvégzik az egyetemet. (csak valamilyen humán szakot, mert "Biológiát, kémiát, fizikát, illetve idegen nyelvet nem tanítottak" nekik) Inkább örülnének ennek, a 8 osztály már így is kiemelkedő közöttük.”
  • 3. 751510 2010. február 12. 21:21
    „Amikor a segélyért kell sorban állni, csak akkor fogyatékosok.”
  • 2. KolompárRómeó 2010. február 12. 20:53
    „Ha annyira nagyon gyagyák, akkor fingjuk nincs arról, hogy mi is az a Strasbourg, meg emberi jogok, ezt is valami köcsög ügyvéd fújta fel.”
  • 1. dodó 2010. február 12. 20:19
    „"...Biológiát, kémiát, fizikát, illetve idegen nyelvet nem tanítottak...", emiatt most a külföldi tudományos lapokba csak nagy nehézségek árán tudják kutatásaik eredményeit publikálni, valamint az Akadémián is elesnek a nyelvpótléktól!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Amerikában 12 ezren haltak meg új influenzában

Az Egyesült Államokban vélhetően mintegy 12 ezren haltak meg új influenzában, az áldozatok között… Tovább olvasom