Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Start előtt a társasházi törvény

A kormány a napokban, a parlament várhatóan szeptemberben tárgyal az új, társasházakról szóló törvényről. Ez azért is kiemelten fontos, mert Győrött több tucat olyan esetről tudunk, amikor a közös képviselő egyszerűen elsikkasztotta a lakók pénzét.
Régi nóta, hogy a társasházak többségének ügyeit nem szakemberek intézik. Az új jogszabály a közös képviselőséget kamarai tagsághoz és megfelelő szakirányú végzettséghez kötné, ami azt jelenti, hogy januártól a közös képviselő vétsége, gondatlansága esetén nem kell megvárni a rendőrségi vagy a bírósági vizsgálatot. A közgyűlés ugyanis azonnal felelősségre vonhatja a közös képviselőt.

Rászedett lakók

A szakemberek szerint ez azért is előrelépés, mert a társasházak lakóit legalább egyszer már rászedte a közös képviselőjük, a lakók azonban sokszor észre sem veszik a csalást, mi több, később tulajdonképpen ők viselik a sikkasztás terheit. Akad azonban még bonyolultabb helyzet is: Győrött, az Ifjúság körút 78. alatti, lakásszövetkezethez tartozó családok a hivatalos dokumentumok szerint csupán lakásaikat birtokolják, a lépcsőház, a lift és a közös helyiségek az előző, az Ady Lakásszövetkezet tulajdonában maradtak. Rajtuk kívül még hat szövetkezet került hasonló helyzetbe, ami csaknem 600 otthont érint.

Vég nélküli pereskedés

Kilónyi hivatalos irat és legalább tíz ügyvéd a megmondhatója, milyen bonyolult az ügy, amelynek Győrött hatvan plusz még hat lakásszövetkezet a kárvallottja. Mindennek hátterében az Ifjúság Krt. 78. Lakásfenntartó Szövetkezet képviselői szerint az áll, hogy a házak alapszabálya hibás, illetve az előző szövetkezetből történt kiválás kapcsán az arra illetékesek – a többszöri kérés ellenére – nem gondoskodtak a vagyonmegosztásról.

– Hivatalosan a cégbíróság bejegyzett bennünket, ám ez a vagyon híján törvénytelenné vált – magyarázza a peres ügy hátterét Hofbauer Józsefné, az Ifjúság krt. 78. lakásszövetkezet ellenőrző bizottságának elnöke, aki szinte már Canossát jár az évek óta húzódó ügyük rendezéséért. Horgony József elnök elmondta, hogy kérelmük már megjárta többek között a megyei bíróságot, fordultak az ombudsmanhoz és a Legfelsőbb Bírósághoz is. Ennek ellenére most bíznak abban, hogy a lakásszövetkezet a vagyonával együtt önálló marad, így önállóan gazdálkodhat.

Évek teltek el pereskedéssel, közben e rendezetlen helyzetben a régi tulajdonos, az Ady Lakásszövetkezet eladta azt a helyiséget, amely egyelőre helyrajzilag az Ifjúság 78. lakásszövetkezethez tartozna, csakúgy, mint az összes közös helyiség: a házmesteri lakás, a folyosók és a lift is. Hogy utóbbi kit és milyen formában illet, úgy tűnik, további peres eljárás része lehet. A szövevényes ügy folytatására később visszatérünk.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Képzések a tökéletes ügyfélkapcsolatért

Ügyfélszolgálati munkakörben több mint 110 ezren dolgoznak, ami az európai arányoknak csupán… Tovább olvasom