Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Stratégiai partnerré vált a KIM és az MTVA

Navracsics Tibor elmondta, tárcájának három éve töretlen célja, hogy az emléknapokkal bővülő nemzeti ünnepek valódi közösségi eseménnyé és élménnyé váljanak, kilépve a protokolltörténések közül.
Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a közigazgatási és igazságügyi miniszter, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megbízott vezérigazgatója kedden Budapesten.

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes elmondta: az együttműködés a nemzeti ünnepek programjainak és az azokhoz kapcsolódó gondolatkör továbbításához, a minisztérium speciális kampányaihoz, többi között a gyermekbarát igazságszolgáltatás ismertté tételéhez, valamint az emlékévek megjelenítéséhez nyújt segítséget a tárca számára.

A miniszter tudatta, hogy tárcájának három éve töretlen célja, hogy az emléknapokkal bővülő nemzeti ünnepek valódi közösségi eseménnyé és élménnyé váljanak, kilépve a protokolltörténések közül.

Stratégiai partnerré vált a KIM és az MTVA. Fotó: MTI/Beliczay László (galéria)

Tájékoztatása szerint az MTVA szakmai segítséget is adott a gyermekbarát igazságszolgáltatás programjukhoz annak bemutatásán túl: a többi között az internetes és televíziós tartalmak kialakításában, valamint szabályozási kérdésekben támaszkodtak a közmédiára. Reményét fejezte ki, hogy az idei, a polgárok európai éve programsorozat keretében megrendezett, magyar iskolák közötti megmérettetésükhöz is hasonló szakmai segítséget kapnak, emellett a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban induló kampányaiknál számítanak a közmédiára.

Az emlékévek közül a miniszter a jövő évi, első világháborús centenáriumot emelte ki, amelynek során országos akcióban a helyi közösségeket is a fennmaradt emlékek összegyűjtésére, valamint a szemtanúk megszólaltatására ösztönöznék.

Szabó László Zsolt azt ismertette, hogy a mintegy egyéves előkészítés után megkötött megállapodás az MTVA-nak a műsorai, a többi között a nemzeti ünnepekről szóló tudósítások, közvetítések megújításához, átélhetővé tételéhez nyújt támaszt.

Stratégiai partnerré vált a KIM és az MTVA. Fotó: MTI/Beliczay László (galéria)

A megbízott vezérigazgató a megállapodást új fejezetnek nevezte az MTVA életében, amely eddig a jelentős kulturális intézményekkel, köztük az Operaházzal vagy a Művészetek Palotájával kötött hasonló egyezményt.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal megkötött partnerséget törvényszerűnek nevezte Szabó László Zsolt, mivel, mint mondta, ahogy a tárca is a lakosság legszélesebb körével áll mindennapi kapcsolatban a közigazgatáson és az igazságszolgáltatáson keresztül, úgy az MTVA is mindenkit elér az országban.

A további jeles ünnepek között említette a Gárdonyi-évfordulót, és arról is beszámolt, hogy az egy éve gyermekcsatornává váló M2 már beépítette műsoraiba a minisztérium számára is fontos értékeket, például a gyermekjogvédelem vagy a gyermekbarát igazságszolgáltatás ügyét.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A volt NAV-os feljelentése ügyében nyomoz a BRFK

Horváth András egykori adóellenőr meghallgatását tervezi az Országgyűlés számvevőszéki és… Tovább olvasom