Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Stroke: a szélütés sem válogat

Fiatalon és tragikus gyorsasággal távozott az élők sorából az elismert színész, Kaszás Attila.
A negyvenhét éves művész halálát egy olyan betegség okozta, amit az orvosok gyűjtőnéven stroke-nak hívnak, a népnyelv pedig szélütésként ismer. Hazánkban ez a kórkép népbetegségnek számít.

Az agyérkatasztrófáknak két alapvető változata létezik: az ischaemiás és a vérzéses típus – mondta el dr. Sas Katalin, az SZTE Neurológiai Klinikáján dolgozó stroke-munkacsoport tagja. Mindkét esetben arról van szó, hogy elzáródik egy agyi ér, emiatt az idegsejtek nem működnek megfelelően, rosszabb esetben el is halnak. Az érintett agyterület funkciója eközben súlyosan károsodik, ami akár maradandó bénulást is okozhat.

Leggyakoribb tünetei a beszédzavar, a beszédértés zavara, a szédülés, a hányinger, a kettős látás, a féloldali zsibbadás és bénulás, illetve a tudatzavar. Hogy pontosan melyik típusról van szó, azt agyi CT-vizsgálattal lehet megállapítani.

BEVEZETŐ TÜNETEK

Vannak „enyhébb" lefolyású stroke-ok is, ahol a tünetek csak pár percre lépnek föl, majd elmúlnak, mert az eret időlegesen elzáró kisebb vérrög magától feloldódik. Sokan nem veszik komolyan az efféle előjeleket, noha az esetek tizenkét százalékában ezeket egy hónapon belül súlyos stroke követi.

3 ÓRÁN BELÜL KEZELNI KELL!

A legfontosabb – mondja a doktornő –, hogy a stroke-os beteg mielőbb megfelelő kezelést kapjon. Az időfaktor azért annyira lényeges, mert az agyba került vérrög gyógyszeres feloldására csak három órán belül van lehetőség. Ezen túl drasztikusan romlanak a betegek esélyei arra, hogy maradandó károsodás nélkül felgyógyuljanak. A szerencsésebbek akár napok, mások hetek alatt gyógyulhatnak fel. A rehabilitációs kezelés pedig heteket, sőt, hónapokat is igénybe vehet.

ÚJRA JÁRNI ÉS BESZÉLNI

A statisztikák szerint a stroke-os betegeknek csupán 10 százaléka épül fel teljesen, 30–40 százalékuk mérsékelt károsodást szenved, a betegek fele pedig az agyi érkatasztrófát követően élete végéig ápolásra szorul. A rehabilitáció részeként a betegek gyógyszeres kezelést kapnak, emellett, ha mozgásszervi bénulást szenvednek, fizikoterápiában részesülnek, ha a beszédközpontjuk károsodik, akkor logoterápiára szorulnak – vagyis megpróbálják őket újra megtanítani beszélni.

Népbetegség itthon

Hazánkban népbetegség a stroke, hiszen évente 35–36 ezer esetet regisztrálnak, és a páciensek egy részén már nem is tudnak segíteni. A
stroke-ban elhunytak számát tekintve Magyarország az élmezőnyben van, és – bár alapvetően időskori betegségről van szó – a fiatalabb generációk tagjait itt sokkal nagyobb arányban éri stroke, mint más EU-s tagállamokban. Leggyakrabban az érelmeszesedés vezet az agyérkatasztrófához, ez pedig meglehetősen gyakori hazánkban. A stroke által leginkább veszélyeztetettek a magas vérnyomással élők, a túlsúlyosak, a cukorbetegek, a dohányzók és túl sok alkoholt fogyasztók. Ezért nagyon fontos ezeket az érelmeszesedéshez vezető rizikófaktorokat mielőbb kezelni, ha lehet, megszüntetni, és ehhez életmódot váltani.
Koponya-CT-vizsgálattal pontos diagnózis nyerhető, mely meghatározhatja a további hatékony kezelést.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hosszú böjt után feltámadás Csornán

labdarúgás NB III, Bakony-csoport Tovább olvasom