Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Súlykorlátozás, de meddig?

Zúgolódnak a soproni és a Sopron környéki fuvarosok. Nehezményezik, hogy a 20 tonna összsúly feletti kamionok csak Kópházánál léphetik át a határt. Ez sok időkieséssel és pluszköltséggel jár.
Azok, akik teherfuvarozásból élnek, tudják: Sopronnál csak a 20 tonna összsúly alatti járművel léphetik át a határt. Így van ez már hosszú évek óta. Igen ám, de a költségeik egyre nőnek, amelyeket nem tudnak beépíteni az árakba, ezért minden perc és forint fontos számukra.

Ma már nem indokolt

– Érthetetlen, hogy miért van még mindig érvényben a súlykorlátozás a soproni határátkelőnél – mondotta Kondor Frigyes vállalkozó. – Ezt ma már semmi sem indokolja, hiszen a kamionforgalom nem a város szívében, a Lackner Kristóf utcán halad, hanem az elkerülőúton. Abban az esetben, ha például Kismartonba (Eisenstadt) szállítunk, ötven kilométert kell kerülni Kópházán át. Ez nem csak egy-egy teherszállítót érint, hanem nagyon sokunkat. Eddig hiába próbáltuk elérni a korlátozás érvénytelenítését, nem sikerült.
A probléma – miután valóban nem új – számos fórumot megjárt.

Az osztrákok kérésére

– Érthető a fuvarozók álláspontja, de sajnos eddig nem értünk el eredményt – tájékoztatott Fekete Zoltán, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének területi munkatársa. – Ugyanis osztrák–magyar egyezmény alapján van még mindig érvényben a soproni határátkelőnél a súlykorlátozás, az osztrákok kérésére. Pk mindenáron ragaszkodnak ehhez, mondván, megnőne a határ menti településeken a környezeti terhelés. Persze ez így csak részben igaz, hiszen a határ után azonnal az autópályára mennek fel a járművek, kikerülve a településeket. A téma állandóan napirenden van, mi abban reménykedünk, hogy hamarosan sikerül megoldást találni.

Az elkerülőút már belváros

Kérdés persze, hogy mit szólnának ehhez a soproniak, akiket közvetlenül érintene a nagyobb forgalom, hiszen az elkerülőút gyakorlatilag ma már a belvárosnak számít. Walter Dezső polgármester úgy látja, nem lenne szerencsés még jobban terhelni a város közútjait, ugyanakkor megérti a fuvarozók problémáját.
– A közeljövőben – 2007 és 2013 között – megépítjük az északnyugati elkerülőutat és az új Nemzeti Fejlesztési Tervben szerepel az M9-es országhatár és Pereszteg közötti szakaszának kialakítása is. Amennyiben elkészülnek, ismét napirendre lehet tűzni a kamionosok problémáját, nemzetközi szinten is, de ez nem a város kompetenciája.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri ETO FC

REAC

Győr, DAC-pálya, Borsodi Liga-mérkőzés, vasárnap 17 óra. V.: Kassai (Székely,… Tovább olvasom