Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Szabadlábon védekezhet a pécsi taxisgyilkosság gyanúsítottja

Szabadlábon védekezhet az a férfi, akit szerdán gyanúsítottak meg a több mint másfél évtizede történt pécsi taxisgyilkosság elkövetésével - közölte a rendőrség csütörtökön.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint az eljárás jelenlegi szakaszában nem állnak fenn a gyanúsított előzetes letartóztatásának törvényi feltételei. "Még vizsgálni kell a gyanúsított vallomásának valóságtartalmát", azaz azt, hogy valóban ő-e az elkövető - írták.

A rendőrség szerdán közölte, hogy van gyanúsítottja a több mint másfél évtizede történt, eddig a felderítetlen ügyek között számon tartott pécsi taxisgyilkosságnak. Hozzátették: a gyanúsított együttműködik a nyomozókkal, minden kérdésükre válaszol.

Az ügyben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt indult nyomozás. A rendőrség tavaly ismét elővette az ügyet és több nyomozati cselekményt hajtott végre.

Az MTI szerdán úgy értesült, hogy a 37 éves férfi tavaly tavasszal ment be a rendőrségre azzal: a bűntettet ő követte el. Azt mondta, azért adja fel magát, mert komoly lelkiismeret-furdalás gyötri.

Gyanúsítotti kihallgatását azért csak most tartották, mert vizsgálni kellett, vannak-e olyan információi a bűncselekményről, melyek ezt megalapozhatják. A nyomozás folyik, ennek során a férfit elmeorvos szakértő is megvizsgálja. Tisztázni kell azt is, hogy a gyanúsított igazat mond-e, valóban ő az elkövető vagy csak ezt állítja.

A feltételezett elkövető és védője egyelőre nem kívánt nyilatkozni az MTI tudósítójának.

A gyanú szerint a gyanúsítottként kihallgatott férfi volt az, aki 1995. december 1-jén Pécs határában több késszúrással végzett egy fiatal taxisnővel. Gál Csilla taxisofőrt tizenkét késszúrással ölte meg támadója. A több sebből vérző asszonyra egy orvos házaspár talált rá aznap este az abaligeti út mecsekszentkúti elágazásánál, ötven méterre a még járó motorú gépkocsijától. Saját autójukkal kórházba vitték, de mire odaérkeztek, a nő meghalt.

Az áldozat taxijába - szemtanúk szerint - a Konzum áruháznál szállt be egy 25 év körüli, 180 centiméter magas, kisportolt alkatú, rövid, szőke hajú fiatalember, aki katonai mikádót vagy ahhoz hasonló zöld kabátot viselt. A nyomozás adatai szerint több mint fél órán keresztül vitette magát a városban különböző helyekre.

Az ügyben nagy erőkkel folyt a nyomozás, de a tettes kilétére nem derült fény. Annyit lehetett tudni, hogy feltehetően nem rablógyilkosság történt, a taxisnő ékszereit és pénzét ugyanis nem vitte el a támadó. A kocsiban egy kék reklámszatyrot is találtak, benne pénztárcával és egy esernyővel.

Olvasóink írták

  • 2. zero 2011. január 27. 15:13
    „Szabadlábon nevetséges .Csak már nem tudok nevetni .Katasztrófa ez az/ igazságszolgáltatás/”
  • 1. deszkás 2011. január 27. 13:24
    „Nem valami (valakik) elől menekül ? Pénzügyei?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kábítószeres gépkocsivezető bukott le

Kábítószeres gépkocsivezető bukott le egy igazoltatás során Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében -… Tovább olvasom