Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Szabadlábon védekezhet Európa legjelentősebb drogbárója

A Balkán, illetve Európa egyik legjelentősebb drogbárójaként számon tartott bűnözőjét, a Joca Amsterdamként hírhedté vált Sreten Jocicot 300 ezer eurós óvadék ellenében szabadlábra helyezte a belgrádi kerületi bíróság.
A belgrádi kerületi bíróság tanácsa elutasította csütörtökön a vizsgálóbíró döntése ellen emelt ügyészségi panaszt, ezért a vádlott szabadlábon védekezhet csaknem háromszázezer eurós óvadék ellenében. Törvényszéki tudósítók szerint Jocic ígéretet tett arra, hogy rendszeresen eleget fog tenni a bírósági idézéseknek, és törvényszéki jóváhagyás nélkül nem hagyja el lakhelyét.

A holland hatóságok ritkán látott biztonsági intézkedések közepette, két hónapja adták ki Szerbiának a Joca Amsterdamként hírhedté vált bűnözőt. A reptértől Belgrád központjáig vezető több kilométeres autópályán rendőrök hada szavatolta a nagyszabású akció sikerét. A belgrádi sajtó megrökönyödve fogadta egy hete a hírt, hogy óvadék ellenében szabadlábra kerülhet a rettegett Jocic, akit a hollandiai szerb alvilág "keresztapjaként" tartottak számon, és akit nyolc európai országban gyanúsítottként kezeltek drogkereskedés, rendorgyilkosságok és rablógyilkosságok miatt.

A 42 éves férfit négy éve Szófiában fogták el, onnan átszállították Hollandiába. A bolgár sajtó arról cikkezett, hogy ő rendelte el a börtönből egy magas rangú bolgár belügyi illetékes és egy holland ügyész meggyilkolását. Szabadon bocsátásáért állítólag azt ígérte, hogy kifizeti Bulgária teljes külföldi állam adósságát. A belgrádi sajtó pedig arról írt, hogy a Zoran Djindjic szerb miniszterelnök meggyilkolásával és számos más súlyos bűnténnyel vádolt rettegett titkosszolgálati ezredes, Milorad Lukovic Legija 2004 májusában azért adta fel magát a hatóságoknak, mert beleártotta magát Jocic egyik drogügyletébe, és féltette a maga és a családja életét.

Sreten Jocicot azzal vádolják Szerbiában, hogy a börtönből utasítást adott egy alvilági személy kivégzésére. A "parancs" végrehajtásakor életét vesztette egy kislány. A bérgyilkosokat öt évvel ezelőtt húsz-húsz évi börtönbüntetésre ítélték.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az argentínok megnyerték utolsó meccsüket

VB-felkészülési mérkőzést játszott három dél-amerikai válogatott. Argentína biztosan verte… Tovább olvasom