Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Szakácsokkal a turistákért

A magyar szakácsok világhírűek, de érmeket eddig csak külföldön szerezhettek. Jövőre viszont már Magyarországon is lesz nemzetközi gasztronómiai verseny, az első a tavaszi budapesti Utazás kiállításon.

A magyar konyháról úgy tudjuk, hogy világhírűként tartják számon. Ehhez képest kiderült, hogy nemzeti konyhánk kipróbálása nem szerepel az ide utazó turisták motivációi között, pedig a magyar szakácsok és cukrászok számtalan érmet nyertek már a világversenyeken. A tavaszi Utazás kiállításon azonban megrendezik Magyarország első nemzetközi gasztronómiai versenyét, ahol az Európai Unió tagországai és a belépő országok nemzeti csapata is összeméri erejét.

A Gasztrorandevú március 18-tól 21-ig tart, az Utazás kiállítás idején a kőbányai vásárvárosban, ahol a kezdeményezés idegenforgalmi jelentőségét felismerve jelképes összegért kap területet a rendezvény. Mint Pető István, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöke a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta: hazánkban még egyetlen nemzetközi gasztronómiai verseny sem volt, éppen ezért álltak támogatóan az ötlet mellé. Így tett a Magyar Turizmus Rt. is, amelynek vezérigazgatója, Galla Gábor rámutatott: a magyar konyhát világhírűvé és elfogadottá tenni komoly turisztikai haszonnal kecsegtet. Ez a rendezvény az első lépés lehet azon az úton, amelynek eredményeként a világ öt legjobbja közé kerülhet nemzeti konyhaművészetünk.

A versenyen kizárólag Magyarországon gyártott termékekből készülhetnek az ételek, a hidegkonyhai és a melegkonyhai kategóriában egyaránt – tájékoztatott a Gasztrorandevú ötletgazdája, Ments András. Az esemény szlogenje: A magyarok fehér asztalához hívjuk Európát. Az ételeket kétszáz magyar és külföldi szakács készíti, elfogyasztani pedig a zsűri mellett a látogatók fogják. A szakácspárbajjal, mixerversennyel, cukrászati rangadókkal és egyéb érdekes programokkal fűszerezett Gasztrorendevú egyébként jól illeszkedik a vásárszervező cég koncepciójába, miszerint a rendezvényeket élményszerűvé kell tenni. A különleges kóstolók várhatóan jelentősen hozzájárulnak majd, hogy a kőbányai vásárvárosba ismét többen látogassanak ki. A versenyben külön kategóriában vesznek részt a tanulók.

A turistákért vívott nemzetközi versenyben jelentős előnyt jelent egy-egy nemzet számára a vendégcsalogató konyhaművészet. De nemcsak az, hanem a hazai vendéglők állapota is: éppen ezért hamarosan felülvizsgálja a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség az eddig kiadott védnöki táblákat. Méghozzá abból a szempontból, hogy megfelelnek-e a táblákat birtokló helyek az idegenforgalom támasztotta elvárásoknak.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szavaztak a költségvetésről

Az Országgyűlés a központi költségvetés 2004. évi bevételi főösszegét 5481,5 milliárd forintban,… Tovább olvasom