Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 17°C Még több cikk.

Szakmai elismerés két néptáncosnak

Simon András és Simon Andrásné, a Kapuvár néptáncegyüttes táncosai Fülöp Ferenc-díjat vehettek át nemrégiben. A házaspár több mint húsz éve néptáncol.
A Muharay Elemér Népművészeti Szövetség tavaly rendezte meg a hatodik Fülöp Ferenc hagyományőrző szólótáncversenyt Bogyiszlón, ahol több mint százan táncoltak. (Fülöp Ferenc híres, decsi adatközlő táncos volt.) Simon András és Simon Andrásné kapuvári táncokat mutatott be.
Simon Andrásné Zsuzsa 21 éve kezdett táncolni a Hanság ÁFÉSZ hagyományőrző néptáncegyüttesben, ott ismerkedett meg Andrással.
Jelenleg a Kapuvár néptánc-

együttes művészeti vezetője, amellett tanít. Mint mondta, arra a legbüszkébb, hogy két fia is néptáncol.
Simon András negyedszázada kezdte ropni szintén az ÁFÉSZ-nál. Azóta több együttesben is megfordult. Az évek alatt hatalmas kapuvári szokásanyagot gyűjtött össze és rendszerezett. A „Szokások farsangba’ Kapuvárott” című koreográfiája különdíjat kapott 2003-ban. Napjainkban a kapuvári Alapfokú Művészetoktatási Intézményben fiatalokat tanít a néptáncra. Zsuzsával ketten több mint száz kapuvári és környékbeli fiatalt ismertetnek meg a magyar néptánc alapjaival és a hagyományokkal.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyetért az állatvédők tüntetésével?

Tovább olvasom