Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Szalai Annamária: a médiatörvény EU-konform

Budapest - Az új médiatörvény nem terjeszkedik túl azon, amit az európai uniós irányelv megjelenít - mondta Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke szerdán Budapesten, a Magyar Elektronikus Újságírók Szövetsége által rendezett konferencián.
Az NMHH és a médiatanács elnöke kijelentette: a törvény fogalmi rendszere tiszta, világos, és ez mindenki számára bebizonyosodik alkalmazása során. Szalai Annamária előadásában áttekintette a tavaly év végén elfogadott médiacsomag felépítését, illetve az új médiarendszer szabályozási hátterét.

Szavai szerint három ok indokolta a szektor szabályozásának megújítását: a médiaszolgáltatók és a hírközlési hálózatok között tapasztalható, egyre erősödő konvergencia, a jogi szabályozás alkalmatlan és elavult volta, illetve a közmédia "lezüllesztett" rendszere.

Mint elmondta, már 2007-ben elkezdődött a digitális átállás törvényi kidolgozása, a szakértők és az akkori öt parlamenti párt 2008-ban már dolgozott a médiatörvény átírásán. Ugyanakkor "történelmi pillanatnak" nevezte a négy előterjesztésből álló médiacsomag 2010-es kidolgozását és parlament általi elfogadását.

Az NMHH elnöke újfent hangsúlyozta, hogy az új szabályozás létrejötte előtt ellenőrizetlen, kusza volt a közmédiumok rendszere.

Szalai Annamária az új, a részleteket szabályozó médiatörvény újdonságot jelentő elemei között említette a Közszolgálati Kódex megírását, amely a "közmédia műsorainak vázát" tartalmazza. Az ezt felügyelő testületbe - elmondása szerint - nagy társadalmi támogatottságú szervezetek képviselői kerülhetnek be.

Mint kiemelte: a médiatörvény nyomtatott és internetes tartalmakat érintő szabályozása viszonylag szűk körű: az emberi méltóság és az alkotmányos rend, a magánszféra tiszteletben tartását, a gyűlöletbeszéd tiltását, a kiskorúak védelmét tartalmazza, illetve kitér a reklámkorlátozásokra. Hozzátette, hogy a sokszor emlegetett, a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményére vonatkozó kijelentésekkel szemben a médiatartalmakat csak kérelemre lehet vizsgálni.

Szalai Annamária a törvény újságírók jogait tartalmazó részével kapcsolatban úgy vélekedett: újságíró - az előző szabályozással ellentétben - ma már nem kötelezhető információközlésre bírósági eljárás során. A regisztrációról szólva a médiatanács elnöke azt mondta: a hatóságnál történő regisztrálás pusztán adminisztratív elem, és "csak azért szükséges, hogy a hatóság tudja, ki a jogalany".

A Magyarországról az elmúlt években távozott, a hatóságnál regisztrációjukat megszüntető kereskedelmi televíziókról azt mondta: ezek a vállalkozások nem a magas díjak, hanem a piaci szabályozás nem megfelelő volta miatt mentek el. Véleménye szerint most jóval megengedőbb lett a szabályozás.

A hatóság által kivethető szankciókról azt mondta, hogy "nem a büntetés, hanem a megelőzés van előtérben". A fokozatosság, az egyenlő elbánás és az arányosság alkalmazását a bíróság is felülvizsgálhatja, így nem igazak azok a vélekedések, miszerint egyes orgánumok a pénzbüntetés nyomán ellehetetlenülnek - hívta fel a figyelmet.

Szalai Annamária a hatóság új lehetőségei között említette a társszabályozás intézményét. Az unióban is egyedülálló lehetőség szerint a hatóság közigazgatási szerződést köthet társadalmi érdekképviseletekkel, s így a feladataiból átadhat részükre területeket. Az adott szervezet például magatartási kódexet írhat - fűzte hozzá.

Olvasóink írták

25 hozzászólás
12
  • 25. studyfy 2011. március 16. 23:00
    „achilleus, Gyurcsánnyal megtörtént, ami megtörtént. De ez nem menti fel Orbán külpolitikai kudarcait.Az oroszokkal nem tudott üzletet kötni, a kínaiakkal hasonlóan járt, Mubarakkal lyukra futott, Merkelt ki akarja oktatni, Brüsszelnek üzen, mint az EU soros elnöke stb.”
  • 24. kukachuszar 2011. március 16. 20:39
    „http://www.origo.hu/itthon/20110316-marcius-15-mediatorveny-elleni-tuntetes-panoramafoto.html”
  • 23. achilleus 2011. március 16. 19:35
    „22. achilleus 2011.03.16. 19:30
    A közepébe a Mária Valéria híd átadását akartam beírni, mint Magyarország és Szlovákia (és az EU!) együttműködésének példáját, amelyet Orbán Viktor és Mikulas Dzurinda adott át 2001-ben, miután a háború óta feküdtek a híd romjai a Dunában.”
  • 22. achilleus 2011. március 16. 19:30
    „Kalkutta! A gyurcsányféle szolgalelkűeket lenézik, mindenütt, és kihasználják. Ez a 20 év legalább erre megtaníthatott volna. Még a szocialista szlovák miniszterelnök is halálra alázta Gyurcsányt, de Sólyom László köztársasági elnököt is, az alkoholista nemzeti alvezére megelégedett Gönczová frizurájának minősítésével, és be nem állt a szájuk a magyarveszélyről szónokolni, nyelvtörvényt hozni. Szlovákia pedig egy, hozzánk képest is kicsike állam, ráadásul jelentős magyar kisebbséggel. Putyin Oroszországának véleménye, ott van a 19-esben kiemelve, de "vélemény" a székház ügy is, egy velejéig korrupt, a haza érdekeit semmibevevő tolvajbanda bevonásával az ország megkárosításába. Szlovákiával mellesleg soha nem volt. Mit gondolsz, miért becsülte meg még Sztálin is a finneket, a bátorságukért. Ha az érdekeinket képviselni akarjuk, akkor legalább egy minimális tartásra szükség van, a megalázkodókat leigázzák, de le is nézik. 1956-ban sem volt semmi esély, ha van még valami tekintélyünk, akkor az legutóbb onnan táplálkozik.”
  • 21. kalkutta 2011. március 16. 18:55
    „Diplomáciánk az elmúlt 20 évben egyenlő volt a nullával. Most átmegy mínuszba. Sokak Kedves Vezetője magunkra haragít minden szomszédot és minden jelentősebb hatalmat. Közös érdekeinkért persze ki kellene állni de nem így. Koldusok és páriák leszünk.”
  • 20. achilleus 2011. március 16. 18:36
    „A benes-dekrétumos, nyelvtörvényes, Malina Hedvig megveretőinek falazó korábbi nemzeti és szocialista szlovák kormány nemzeti része is megszólalt:
    "Ján Slota szerdai nyilatkozatában azt állítja: Orbán beszéde, amelyben kijelentette, hogy a magyaroknak Brüsszel sem fog diktálni, lényegében beismerése annak, hogy a mai magyar kormányzat a trianoni szerződés felülvizsgálatára törekszik."
    ---- bolondok ezek szerint nemcsak nálunk vannak, őszinte rettegésében, igazán félthetné egy kicsit a sajtószabadságot, netalán az emberi jogokat is, irány Brüsszel.”
  • 19. achilleus 2011. március 16. 18:19
    „Kiemelve az alábbiból egy apró részletet (egy Putyinhoz közelálló lap vezető újságírója tollából):
    "Ez az életvidám ember /Gyurcsány/ (...) (alighanem alátámasztva a legmagasabb orosz állami hivatalnokok meggyőződését, miszerint Magyarország nem képes önálló politikai szerepet játszani, csak alájátszani valakinek, ...
    ------ szép, mi?”
  • 18. achilleus 2011. március 16. 18:13
    „Tévedsz, mintha Gyurcsánnyal esett volna meg az alábbi eset: 2009. március 11. | 11:50 Kommerszant: Gyurcsány kezdte, pedig akkor még elkerülhető lett volna - A Kommerszant című orosz újság szerdán "A vezeték nem hülye" címmel, "Vlagyimir Putyin megmagyarázta Gyurcsány Ferencnek a Nabucco és a Déli Áramlat közötti különbséget" alcímmel számolt be a Moszkvában kedden lezajlott magyar-orosz kormányközi konzultációról. (...) A tárgyalások utáni sajtóértekezleten Gyurcsány "meg sem várva a kérdéseket, banálisan úgy döntött, hogy a legjobb védelem a támadás, és hogy még egyszer elsőként támad. Ez az életvidám ember (...) (alighanem alátámasztva a legmagasabb orosz állami hivatalnokok meggyőződését, miszerint Magyarország nem képes önálló politikai szerepet játszani, csak alájátszani valakinek, világos, hogy kinek, különösen a Nabucco kérdésében, és csak nagyon ritkán tud a józan észnek megfelelően viselkedni, például a Déli Áramlat ügyében), egyből azt mondta, hogy a politikában általában egyszerre több hangszeren játszanak" - írja Kolesznyikov." Egyéb pikáns részletek itt: http://www.stop.hu/articles/article.php?id=464406
    ---- amúgy Putyin nem is találkozott Orbánnal, - na e köré is hatalmas pofáraesést épített magának a Debreczeni vezette "objektív" balfékbanda: http://www.nol.hu/archivum/20091201-a_santa_kutyat_mar_nem_erik_utol
    Aztán a debreczeni sánta kutyát mégiscsak utolérték. (Mellesleg ilyen cikk után annak íróját soha_de_soha nem lenne szabad alkalmazni még a vállalati faliújság cikkeinek körbenyírásához sem, hiteltelenség és elvakult ostoba uszítás okán.”
  • 17. deszkás 2011. március 16. 17:31
    „ACHILLEUS! (6hsz) Orbánt meg Putyin küldte el gázügyben. És a (KOMMCSI) Kinaiaknak adta el. Vajh mégse akkora az isten(ed)?”
  • 16. achilleus 2011. március 16. 17:19
    „15. Pierre_Quatre 2011.03.16. 17:05
    Persze, "sajtóklubban" egyszerre szerepelt az ellenzéki Debreczeni József (MDF), meg a Lackner (raccs) Zoltán politológus (cseppet sem elfogódott (legújabbja: http://www.fn.hu//belfold/20110315/alkotmanyozas_magyar_modra/), alkalmanként a szintén szigorúan a szakmának (na meg a MEH megbízásaiból) éldegélő Török Gábor. (A harmadik kistermetű vastagkeretes szemüveges újságíró blogger egy idő után kikopott, nem volt eléggé "képernyőképes")) Komoly vitákat folytattak Orbán Viktor eljövendő diktatúrájáról (A "vita" az akasztat-e vagy karóbahúzat, Hitler vagy Mussolini nagyívű kérdései körül folyt hónapokon keresztül ). Na ez igen, ez volt a dicsőséges sajtó- és véleményszabadság. A reggeli Napkeltés kábításokat már ne is említsük.”
  • 15. Pierre_Quatre 2011. március 16. 17:05
    „"az új szabályozás létrejötte előtt ellenőrizetlen, kusza volt a közmédiumok rendszere" = a beszélgetős műsorokban 1 kormánypárti helyett 1 kormánypárti és 1 ellenzéki vendég volt, és alkalmanként bírálták a kormányt is. Sőt, fülkeforradalom nélkül talán még Papcsák korrupciós ügyei is bekerültek volna a hírekbe! Ez tényleg skandallum!

    "a hatóságnál történő regisztrálás pusztán adminisztratív elem" - valóban, a Kubatov-lista is az.

    "a szankciókról azt mondta, hogy nem a büntetés, hanem a megelőzés van előtérben" - szeressük az öncenzúrára kényszerítést 2011-ben!”
  • 14. achilleus 2011. március 16. 17:04
    „8. strangerrr 2011.03.16. 16:38
    De hogy a mindennapi életből hozzak példát, egy orvos is megmondja, mi lesz a végkifejlet, sőt még azt is, hogy mennyi van hátra, elegendő csak a betegséget és a stádiumait ismerni, mindezt anélkül, hogy ő maga járulna hozzá a beteg halálához. Vicces mi?”
  • 13. dondongó 2011. március 16. 17:01
    „Szalai Annamária arcberendezése Szörnyella de Frász konform.:-)”
  • 12. achilleus 2011. március 16. 16:53
    „Az előzőbe a németek véletlenül csúsztak bele.”
  • 11. achilleus 2011. március 16. 16:51
    „9. catroot 2011.03.16. 16:44
    Hát hiába, Nagy-Britannia nem nyalta az eu bürokrácia alsó felét, mégis jobban jönnek ki, mint mi Gyurcsány <moderálva> idejéből, a szolganépeket a németek pontosan arra valók, hogy kizsigereljék őket. Itt a legújabb példa, mert az EU olyan jól ül a lovon: "Glattfelder Béla, fideszes EP-képviselő az Európai Parlament mezőgazdasági bizottságának keddi ülésén élesen bírálta Dacian Çiolos uniós agrárbiztost az izoglükóz-kvóták növelésére tett magyar javaslat elutasítása miatt. Az izoglükóz az élelmiszeripar által használt, kukoricából készített édesítőszer. Magyarország kedvező adottságai miatt az egyik legversenyképesebb kukoricatermelő, és az EU vezető izoglükóz-gyártója. Az előállítható izoglükóz mennyiségét jelenleg uniós jogszabályban megállapított termelési kvóta korlátozza. Az izoglükóz termelésének növelését különösen az teszi szükségessé, hogy a cukornak jelenleg rendkívül magas a világpiaci ára. Európa a cukorreform következtében elvesztette önellátó képességét cukorból (csak Magyarországon négy gyárat zártak be az ötből), és kiszolgáltatottá vált a nagy cukorexportőr országoknak. Mivel a világpiaci ár jelenleg jóval magasabb az európai áraknál, sokkal drágábban vagyunk kénytelenek importálni a cukrot, amelyet végső soron a fogyasztóknak kell megfizetniük. Az izoglükóz termelés növelésével olcsóbb, Európában előállított édesítőszerhez juthatna az élelmiszeripar, amely így javítani tudná versenyképességét. Ennek ellenére az Európai Bizottság döntéshozó testülete, február végi ülésén elutasította az izoglükóz-termelés átmeneti növelését célzó magyar kezdeményezést.(...) A KGST ehhez képest kutyagumi, pl. ha személygépkocsit nem is, de legalább autóbuszt gyárthattunk .... most se cukor se izoglükóz .. (na például ezért bukik az EU.)”
  • 10. achilleus 2011. március 16. 16:45
    „8. strangerrr 2011.03.16. 16:38
    Nem miatta bomlott fel, és az EU sem miatta fog.”
  • 9. catroot 2011. március 16. 16:44
    „És van képük azt nyilatkozni, hogy Brüsszel ül fordítva a lovon...”
  • 8. strangerrr 2011. március 16. 16:38
    „Ez nagyon jó, hogyaszongya:
    "Orbán mellesleg az oroszokat is elküldte - fel is bomlott pár év múlva a "nagy" Szovjetunió"
    :))))))))))
    Orbán miatt bomlott fel a Szovjetunió??:)
    Nagyon jó!:) A világot is Ő teremtette 7 nap alatt, nem?:)
    Sok baromságot olvastam már ezeken a fórumokon, de ez asszem viszi a prímet!:)”
  • 7. Larsson 2011. március 16. 16:21
    „Még mindig védik a védhetetlent... :D
    Csakhogy a józan eszű ember, már rég kiröhögi! ;)”
  • 6. achilleus 2011. március 16. 15:55
    „Tóta W. blogjáról:
    "Úgy magyaráz a függetlenségről, hogy még meg se száradt a tinta a Brüsszel kívánalmainak megfelelően kiherélt médiatörvényen." - http://w.blog.hu/2011/03/16/a_golkiraly_beszede

    ---- tessék mondani, akkor most ki van herélve, vagy nincs? Ha ki van herélve, amint tótaw állítja, akkor mi a baj? (Gondolom senki nem hiszi, hogy egy Orbán-fan írását idézem ide. Elég elolvasni a teljes bejegyzést, hogy kiderüljön, hogy szó sincs róla.

    4. keiner 2011.03.16. 15:00
    A Benes törvények, a szlovák nyelvtörvény, azok EU-konformak, ugye. Orbán mellesleg az oroszokat is elküldte - fel is bomlott pár év múlva a "nagy" Szovjetunió, az EU is ezen az úton van. A koporsóba a legutóbbi liberálszocialista banda verte bele az első szöget. És lesz ez még rosszabb is, az EU-nak vége.”
25 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb budapesti étterem kapott Michelin-csillagot

Budapest -Újabb budapesti étterem, a Vörösmarty téren található Onyx kapott Michelin-csillagot. Tovább olvasom