Délmagyar logó

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -3°C | 4°C Még több cikk.

Szalmonellásak az uniós csirkék?

Az élő állományok 23,7 százalékánál bukkantak szalmonella nyomára - állítja egy felmérés, amelyet az Európai Unió (EU) pármai székhelyű élelmiszer-biztonsági hivatala (EFSA) kedden hozott nyilvánosságra.
Legkisebb arányban - szinte egyáltalán nem - Svédországban találtak fertőzött szárnyasokat, míg a legnagyobb arányt, 68,2 százalékot Magyarországon mutatták ki, a levágás előtt vizsgált élő csirkéknél - derül ki az Európai Unió (EU) pármai székhelyű élelmiszer-biztonsági hivatalának (EFSA) felméréséből.

A vizsgálatot 2005 októberétől 2006 szeptemberéig végezték 23 uniós országban és Norvégiában, közel 7500 - egyenként az ötezer szárnyast meghaladó nagyságú - baromfiállományban. Az ügynökség azt sürgeti, hogy az EU-tagországok szigorúbban tartsák be a szalmonella ellenőrzésére szolgáló nemzeti programjukat.

Németh Antal, a Baromfi Terméktanács szakértője esetlegesnek nevezte a felmérést: mint mondta, a vizsgálati eredmények rendkívül különbözőek lehetnek attól függően, hogy a baromfi levágása előtt mikor, és honnan vettek mintát.

A korábban az ország főállatorvosaként dolgozó szakértő elismerte, hogy valóban egyes baromfitelepeken magas az élőszárnyasok szalmonella fertőzöttsége Magyarországon, de ez nem jelenti azt, hogy vágás után a hús és a bőr is fertőzött maradna. "A vágóhidakon olyan kopasztási technológiát alkalmaznak, ami szinte elképzelhetetlenné teszi a fertőzöttséget" - hangoztatta Németh Antal, hozzátéve, hogy a megfelelően átsütve-főzve fogyasztott baromfiban kizárható a szalmonella.

A szakértő kitért arra, hogy a felmérés nem tekinthető hivatalosnak, egy az e témában készült számos vizsgálat közül. Az EU legkésőbb 2009-ig vár Magyarországtól olyan hivatalos felmérést, amely a Magyar Állategészségügyi Szolgálat vizsgálatain alapul. A hivatalos adatok alapján kell majd "mentesítési" intézkedéseket tenni a szalmonella elterjedtségének visszaszorítására - hangsúlyozta a Baromfi Terméktanács szakértője.

A szalmonella-fertőzés ritkán végződik kórházi kezeléssel vagy elhalálozással, de hasmenést, lázat és más tüneteket okozhat. 2005-ben uniós szinten 176 ezer szalmonella-megbetegedést jelentettek. Legtöbbször nyers tojás fogyasztásával kapható el a betegség, de esetenként a nem kellően átsütött hús is megfertőzheti a fogyasztót.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Várhatóan korlátlan idejűek lesznek a magyarigazolványok

Várhatóan korlátlan idejűvé változtatja a magyarigazolványok érvényességét a kabinet - értesült… Tovább olvasom