Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 4°C | 20°C Még több cikk.

Szanyi Tibor már nem EP-delegációvezető

Új vezetőt választottak az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) közös európai parlamenti (EP-) delegációjának élére.
Új vezetőt választottak az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) közös európai parlamenti (EP-) delegációjának élére, miután Szanyi Tibor, eddigi MSZP-s delegációvezető felajánlotta lemondását és azt a delegáció tagjai elfogadták.

Erről az MSZP-DK európai parlamenti delegációja szerda késő este tájékoztatta az MTI-t, miután ülést tartott.

A közlemény szerint a közös delegáció vezetőjévé a szintén szocialista Ujhelyi Istvánt választották meg.

Az új vezető megbízatása a pártok közötti korábbi megállapodás értelmében a parlamenti ciklus feléig szól.

A két szocialista politikuson kívül a delegáció tagja még két DK-s képviselő is: Molnár Csaba és Niedermüller Péter.

A történtek előzménye, hogy Szanyi Tibor Brüsszelben látta vendégül a gój motorosokat, mert elbukott egy, az áprilisi parlamenti választásokkal kapcsolatos fogadást.

Az MSZP országos etikai és fegyelmi ügyek tanácsa szerda délelőtt figyelmeztetésben részesítette Szanyi Tibort a gój motorosok brüsszeli meghívása miatt. Jelezték ugyanakkor: Szanyi Tibor nem sértette meg szándékosan a pártalapszabályt, ezért fegyelmi vétséget nem követett el. Ezután az MSZP országos elnöksége arra kötelezte Szanyi Tibort, hogy fizesse vissza a motorosok utaztatására elköltött teljes összeget.

Szanyi Tibor szerdán megkövette mindazokat, akik "érzékenységéhez óvatlanul" közelített. Sajtónyilatkozatában a DK múlt heti kezdeményezéséről, hogy váltsák le az MSZP-DK EP-delegációjának éléről, azt közölte, "teljességgel nyitott" bármilyen újratárgyalásra, de szerinte ez csak úgy lehetséges, ha ki-ki visszaadja az ő vezetésével szerzett tisztségeit.

Az Index szeptember végén számolt be a motorosok utazásáról. Ezután Szanyi Tibor szeptember 30-án az MTI-nek nyilatkozva azt mondta, nem lát kivetnivalót abban, hogy meghívta Brüsszelbe, majd uniós képviselői költségkeretéből vendégül látta a Gój Motorosok Egyesület néhány tagját. Szanyi Tibor elmondta, hogy bár valóban elvesztett egy fogadást a motorosok elnökével szemben, a meghívás civilként és családoknak szólt. A csoport 12 fős volt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Még egy önkormányzati választás szól majd 5 évre

Nagy győzelmet arattunk, óriási a felelősségünk - mondta Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke. Tovább olvasom