Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 5°C

Szaúd-Arábiába és Katarba látogat Kövér László

A házelnök jelenlétében írják alá az első magyar-szaúdi együttműködésben megvalósuló napelemgyártó üzem felépítéséről szóló szerződést.
Hétfőtől négynapos hivatalos látogatásra a Szaúd-Arábiai Királyságba és Katarba utazik Kövér László, az Országgyűlés elnöke - közölte Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke.

A házelnököt Rijádban fogadja Abdullah bin Mohamed bin Ibráhim Al-Sejh, a Súra Tanács elnöke, Mukrin bin Abdulaziz Al Szaúd herceg, trónörökös, találkozik Fejszál bin Bandar bin Abdulaziz Al Szaúd herceggel, Rijád tartomány kormányzójával, továbbá megbeszéléseket folytat gazdasági és kereskedelmi cégek vezetőivel.

A sajtófőnök tájékoztatása szerint Kövér László jelenlétében írják alá az első magyar-szaúdi együttműködésben megvalósuló napelemgyártó üzem felépítéséről szóló szerződést.

Az Országgyűlés elnökét katari látogatása során fogadja Tamim bin Hamad bin Khalifa Al Tháni sejk, Katar Állam uralkodó emírje, megbeszélést folytat vendéglátójával Mohammed bin Mubarak Al-Khulaifi-vel, a katari Súra Tanács elnökével, Szejed Mohamed Hosszejn Adeli-vel, a Gázexportáló Országok Szövetségének főtitkárával, illetve Nasszer Al-Dzsaida-val, a Katari Nemzetközi Olajipari Vállalat (Qatar Petroleum International-QPI) elnök-vezérigazgatójával.

A hivatalos látogatás célja Magyarország és a Szaúd-Arábiai Királyság, valamint Magyarország és Katar Állam parlamenti, gazdasági és kereskedelmi kapcsolatainak erősítése - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meghalt Domán István főrabbi

Kilencvenhárom éves korában elhunyt Domán István főrabbi - közölte a Mazsihisz a honlapján szombaton este. Tovább olvasom