Délmagyar logó

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 12°C Még több cikk.

Száz bázisponttal csökken a diákhitel kamata

A Diákhitel Központ (DK) igazgatósága évi 9,5 százalékban állapította meg a diákhitel 2010. január 1. és június 30. közötti időszakban érvényes kamatát - tette közzé a DK szombaton napilapokban.
Ez 100 bázisponttal alacsonyabb az előző félévinél (akkor 10,5 százalék volt). Őri András, a DK kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta: a hallgatói hitelezés közfeladatát ellátó Diákhitel Központ nonprofit elven működik, a bevont forrást önköltségi elven adja tovább a diákoknak.

A diákhitel kamata jogszabályi előírás alapján három elemből tevődik össze: a korábbi időszak átlagos forrásköltségéből, a működési, működtetési költségből és a kockázati prémiumból. A mostani 100 bázispontos csökkentést az tette lehetővé, hogy az átlagos forrásköltség a piaci környezet javulásának köszönhetően az előző félévben 67 bázisponttal - 7,49-ról 6,82 százalékra - süllyedt, a működési költség pedig 33 bázisponttal - 1,49-ról 1,16 százalékra - mérséklődött. A kockázati prémium 1,52 százalék maradt (ezt nem félévenként, hanem az egész tanévre állapítják meg).

A fajlagos működési költség javulásában Őri András szerint a takarékos működés mellett a hitelezés természetes bővülése is szerepet játszott, ráadásul az elmúlt szemeszterben a DK még 6-8 százalékkal több új hiteligénylést regisztrált, mint az előzőben. A diákhitel adósok fizetési hajlandósága továbbra is kiváló - hangsúlyozta a kommunikációs igazgató. A törlesztők átlagosan a dupláját fizetik a kötelezőnek, az előtörlesztés ugyanis ingyenes, és a tőketartozást csökkenti.

A 285 ezer eddigi hitelfelvevőből több mint 60 ezren már teljesen letudták a tartozásukat. A bebukott hitelek aránya a 130 ezer törlesztőből mintegy 3 százalék, 3.500 fő. (A bankrendszerben a problémás eszközök aránya szeptember végén az összes ügyfélhitel 6,6 százalékát tette ki, a 90 napon túli fizetési késedelemben lévő hitelek aránya pedig az összes kölcsönállomány 5,4 százalékát.) Őri András úgy vélekedett: a hitelek bebukásában a szociális helyzet mellett a hanyagság is szerepet játszhat, az érintettek többsége ugyanis meg sem kezdte a törlesztést, amely az első két évben igen alacsony, a minimálbér 6 százaléka. A csökkentett törlesztéssel, amit egy idén júliusi kormányrendelet tett lehetővé, eddig 1.000-1.100 hiteladós élt. A két évre szóló könnyítést mindenkinek mérlegelés nélkül megadja a DK, ha az adós vállalja, hogy havonta legalább a minimálbér 6 százalékát befizeti, vagyis az idén havonta 4.140, jövőre havonta 4.290 forintot (a tárgyévben mindig az előző évi minimálbért veszik figyelembe).

Őri András ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra: a könnyítés révén átmenetileg kisebb a törlesztési teher, a futamidő azonban meghosszabbodik - így a kamatot is hosszabb ideig kell fizetni -, ezért mindenki fontolja meg, mielőtt igénybe venné a könnyítést. A következő törlesztésnél, amelynek január 5-ig kell beérkeznie, már a 2010-re megállapított kötelező összeget kell átutalni. A DK december 15-ig minden törlesztőt levélben értesített arról, hogy jövőre mennyi lesz a kötelező minimális törlesztő részlet - mondta a kommunikációs igazgató.

Olvasóink írták

  • 9. achilleus 2009. december 20. 10:42
    „8. hozzászólás allegro 2009.12.20. 09:00
    Allegro, semmi másról nem szól ez az egész, mint arról, hogy a diákhitel kamata - a bevezetők szándéka szerint - a mindenkori jegybanki alapkamat + 0,5% lett volna. Minden ebből indul ki:

    Nyilván ha eurónk lenne, akkor nem 6-7(11,5)%-os lenne az alapkamat, hanem maximum 1-2! Az elhibázott gazdaságpolitika, a bankok mindet legyőző érdekérvényesítő képessége és pofátlan nyerészkedési vágya, az alájuk nyaló /pénzügyi/ kormányzat vitte a diákhitel ügyét abba az irányba, amit tapasztalunk.”
  • 8. allegro 2009. december 20. 09:00
    „A diákhitel még mindnig mindentől jobb konstrukció, ha valakinek szüksége van rá. Ha nincs rá szüksége, mert tudja a szüleit pumpolni pénzért, vagy nem elég motivált a tanulásban, csak szükséges rosszként éli meg az egyetemet, az ilyen ember sem hajladó érte áldozatot vállalni - nem kell akkor egyetemre járni. Dolgozni is lehet, amellett is lehet végezni, és meg lehet nézni, hogy mire elég a fizetés, tudni fogja-e a tandíjakat fizetni. Tudtam, amíg nem volt internet és mobiltelefonköltség havonta, és kifizették a számlákat a szüleim, és otthon laktam, nem folytattam építési-felújítási munkálatokat...stb. Most egyik fele elmegy a tandíjra, másik a festők egy részletköltsége - és ez is kisegít. Autót még nem is tartok fenn...20. éve dolgozom és még itt tartok, csak mert nem volt nekünk még ez a nagy ingyen tömegképzés, a magam taníttatása mellett még adóforintjaimból az ingyenélő tömeget is finanszírozni kell, akik csak pfújolni tudnak a diákhitelre - nekik minden kell, most és azonnal és ingyen, a legmenőbb cuccoktól és szórakozásoktól, üdülésektől kezdve a tanulásukig - pedig előttük az egész pályafutásuk, ami alatt megszedhetik magukat még - nekem már erre jóval kevesebb időm van.
    Csak nézzen magába mindenki mit miért és minek mi az ára, értéke. Itt, Magyarországon, de el lehet menni máshova is.”
  • 7. allegro 2009. december 20. 08:53
    „Lehet szidni a diákhitelt, sokan mégis így tudunk csak tanulni - még munka és fizetés mellett is, különösen, ha éppen beruházós életszakaszban vagyunk fizikai szükségleteink terén is, nemcsak a szellemiekben.
    Én egyszer felvettem már, amikor indult, vissza is fizettem, majd ismét felvettem. Még mindig kedvezőbb a kamata, mint az euro vagy svájci frank alapú hitelnek vagy hitelkártyáknak. Persze, ez utóbbit állítólag lehet 0 kamattal is forgatni, csak az a robléma vele, hogy könnyen és hamar átcsap abba, hogy nem tudjuk havonta a teljes elköltött összeget visszafizetni, és máris pakolják rá a 45% kamatot. Azután a fizetésből nem győzi a kamatokat kifizetni az ember, nemhogy még tőketörlesztésre is fussa. A devizahitelekre anyi kamatköltséget tesznek, amennyit nem szégyellnek. Ugye, megvan hány db frankot kell visszafizetni havonta, 100 db-nál a 155-tel felvett frank, ha ma 180, akkor a különbségnek csak 2500 Ft-nak kellene lennie, és nem havi 10000-nek a plusz törlesztés. Van tapasztalatom vele, ügyintézők elmondták, azért, mert a teljes felvett összegre számítják át a kamatköltséget. De ha egyszer felvettük a devizahitelt, akkor annak már nem kellene, hogy legyenek további, a felvétel összegéhez kapcsolódó költsége! Nekem ez az ami nagyon nem tetszik!”
  • 6. floridaimagyar 2009. december 20. 08:00
    „Lassan mar nem eri majd meg egyetemre jarni ...”
  • 5. TrombiFrédi 2009. december 19. 21:39
    „Szép kis történet ez a diákhitel sztori érdemes lenne visszanézni, hogy honnan indult, és mivé lett???
    Kik is igérték a"Derű Velünk van" című kiadványukban, hogy csökkentik a diákhitel kamatát, -az akkorihoz képest is-és mi lett belőle/helyette???
    Nem beszélve az "apróbetűs részekről", hogy mire elég a "kötelező törlesztő részlet" és hogyan viszonyul ez a tőketartozáshoz?!”
  • 4. jozicsenko 2009. december 19. 21:18
    „3. hozzászólás achilleus 2009.12.19. 20:17

    ebben az a gyönyörű, hogy egyrészt BG szerint ugye nálunk lesz euró elsőnek -elfelejtve Szlovákiát, Szlovéniát, ahol már most van euró-, másrészt úgy állítják be, mintha az elmult 8 évben a fidesz kormányzott volna...

    az un. mastrichti követelmények közül az infláció és az ÁHT teljesíthető a legkönnyebben (kiszámítható, megbizható politikával érhető el), s egy erős gazdasági fellendülés után ugyan a adósságunk ugyanannyi marad (pontosabban a gazd. jobban teljesít, mint ahogyan eladósunk, szoval ha erősebb a gazd. fellendülése, akkor a GDP arányos adósságunk is teljesíthető: ez utóbbi sajnos nem megy azonnal

    itt lép be a képbe, az, hogy kóka és barátai az országot ugye magyarország kftnek nézték és ennek megfelelően minden amit lehetett, elloptak, a kárt hátrahagyva, a sz.rt ránk lőcsölve: a mostani adószint mellett az ország nem tud fejlődni, hála az szdsz és az mszp tolvajainak, nem lesz eurónk az életben sem

    (nem vagyok fidesz kortes, a hidegviz vert ki tőlük, DE ők már bizonyítottak, az ő négy évük alatt csökkent az adósságunk GDP arányosan, ami a legfontosabb mércénk a világban -ja, s közben az adófizető/dolgozó rétegre építettek, nem a nyugdíjas/cigány szavazatvásárlásra: biztos fognak lopni, de nem volt 80 mrd-s völgyhidunk a semmiért...)”
  • 3. achilleus 2009. december 19. 20:17
    „Az euróra való átváltással jóideig nem lesz gond:
    "Nem múlik el az év vége úgy, hogy Bajnai Gordon ne essen hasra egyik legutóbbi nyilatkozatával. A kormányfő minap jelentette ki, hogy a térségben Magyarország vezetheti be elsőként az eurót. Ennek fényében nyilván hideg zuhanyként érte a miniszterelnököt a Londonban működő globális pénzügyi cég, a Goldman Sachs jelentése: a térségben Magyarország vezetheti be utolsóként az eurót. Azaz: hazánk a szocialista válságkezelés ellenére továbbra is sereghajtó pozí­cióban van. A sorban első helyen Észtország áll, majd Bulgária, Csehország és Lengyelország következik. Londonban arra is felhívták a figyelmet, hogy Magyarország a válság előtt sem teljesített egyetlen szigorú pénzügyi feltételt sem, és jelenleg sem képes rá."”
  • 2. achilleus 2009. december 19. 19:18
    „Mennyi most a jegybanki alapkamat? - Csak mert eredetileg a diákhitel kamatát a mindenkori jegybanki alapkamat + 0,5%-ban határozták meg, mármint a vérszívó Orbánék és Pokorniék.”
  • 1. Celtis 2009. december 19. 18:21
    „Haha, akárhogy számolom, nekem bizony az elkövetkező 80 évben biztosan nem fog elfogyni! Egyre csak nő, nő az összeg... :)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elfogták a gyáli lány gyilkosát - volt barátja végezte ki

Volt barátja, miután ájultra verte, közvetlen közelről lőtte halántékon a lányt. Tovább olvasom