Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Száz év és egy tényleges életfogytiglan a fekete seregnek

Tényleges életfogytiglant kapott a fekete sereg szökésben lévő vezetője, Magyar Róbert, 28 társa pedig még összesen több mint száz év fegyházat a Fővárosi Bíróságon kedden kihirdetett elsőfokú ítélet szerint.
A fekete seregként ismertté vált bűnszervezet az ügyészség szerint prostitúcióval, védelmi pénzek szedésével, tartozásbehajtással foglalkozott, erőszakos küzdelmeket folytatott a mindezekből származó illegális jövedelmekért és még a fegyveres leszámolástól sem riadt vissza.

A kedd délelőtti ítélethirdetés során a büntetések felolvasását követően a tárgyalóteremben nyomban megbilincseltek és előzetes letartóztatásba helyeztek nyolc, még szabadlábon lévő vádlottat.

A 6-8 évvel ezelőtti cselekmények között van minősített emberölés, zsarolás, lőfegyverrel való visszaélés és garázdaság.

A monstre perben, amelyben csak a perbeszédek több mint egy hónapig tartottak, az ügyész tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést indítványozott Magyar Róbertre, míg védője bizonyítottság hiányában történő felmentést kért. A vádhatóság képviselője a további 29 vádlott közül 23 esetében kért fegyházbüntetést.

A bűnszervezetben elkövetett emberölési kísérlet és más bűncselekmények miatt indult ügyben a Vaskuti András vezette, ötös tanács 2007 márciusa óta tárgyal. A per nagyságát jól példázza, hogy már a vád benyújtásakor 15 ezer oldalnyi iratanyaga volt, azóta több mint 100 tárgyalási napot tartottak. A vád a bűnszervezetben a 30 vádlottból 18 vett részt.

Az ítélet indoklása még tart.

Olvasóink írták

  • 4. queenmargareth 2010. december 14. 17:03
    „hú, de igazad van. Ez bátorság!!!elismerésem.”
  • 3. dodó 2010. december 14. 16:29
    „Kimaradt a tudósításból, hogy ez a Magyar nevű maffiózó gyilkos és valamennyi társa a kirekesztés ellen harcoló cigánybűnöző. Erre utal a maguk által választott Fekete Sereg név is.

    Azt tudjuk, hogy ha a családi név etnikai vagy vallási csoportra utal, joguk van nekünk illetékköteles, nekik ingyenes (adófizetők által fizetett) megváltoztatásra. De nem kellene-e elgondolkodni, hogy ezek a kirekesztettek a "Magyar" magyar nevet ne vehessék föl se kisebbségiként, se politikusként?”
  • 2. KolompárRómeó 2010. december 14. 15:59
    „Hú, de kemény ítélet! Miért nem fejenként ennyi? Ha így nézzük, akkor a Csillagban több ezer évre vannak a rabok ítélve. De darabra leosztva már nem is olyan sok az.”
  • 1. szilléri 2010. december 14. 15:55
    „,,Életfogytiglani fegyházbüntetés várja az edelényi illetőségű, de főként a fővárosban ténykedő cigány maffia, az úgynevezett Fekete Sereg vezetőjét, Magyar Róbertet, aki a Fővárosi Bíróság közlése szerint elszökött házi őrizetéből. A bíróság a harminctagú társaság ellen már több éve folytat eljárást, de 2008 szeptemberében a főkolompos Magyart szabadon kellett engednie, mivel letelt előzetes letartóztatásának három éve. Ennél tovább a törvény szerint - ha nincs az ügyben bírósági ítélet - senki sem tartható fogva. A Fővárosi Bíróság elfogatóparancsot adott ki Magyar ellen. "

    Jó ! Házi őrizet ?
    Mennyit jattolt a bíróságnak ?
    Ez az igazi kérdés.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új alkotmány: március 15-ig a parlament elé kerül a törvényjavaslat

Elfogadta az új alkotmány koncepcióját a parlament alkotmány-előkészítő eseti bizottsága. Tovább olvasom