Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 13°C Még több cikk.

Századvég: jelentős többség támogatja az előzetes letartóztatás szigorítását

A többség azzal is egyetért, hogy a szigorítás a már eljárás alatt lévő vádlottakra is vonatkozik.
A lakosság többsége egyértelműen támogatja a büntetőeljárási törvény azon módosítását, amely alapján kiemelkedő súlyú bűncselekmény esetén korlátlan ideig előzetes letartóztatásban lehet tartani a vádlottat - derült ki a Századvég legfrissebb közvélemény-kutatásának eredményeiből, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-hez.

Az ötszáz, véletlenszerűen kiválasztott felnőtt telefonos megkérdezése alapján készített kutatás eredménye szerint a többség azzal is egyetért, hogy a szigorítás a már eljárás alatt lévő vádlottakra is vonatkozik.

Az Országgyűlés néhány napja törölte el - a büntetőeljárási törvény módosításával - az előzetes letartóztatás időtartamának felső határát a kiemelkedő súlyú, legalább 15 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel járó bűncselekményeknél.

A Századvég legfrissebb kutatása szerint a megkérdezettek 81 százaléka hallott a büntetőeljárási törvény hétfői szigorításáról, és az is kiderült, hogy a lakosság 88 százaléka támogatja az előzetes letartóztatás felső korlátjának eltörlését, 83 százalék pedig azt, hogy a szigorítás a már eljárás alatt lévő vádlottakra is vonatkozzon.

A kutatóintézet szerint a szigorítások kimagasló támogatottsága vélhetőleg összefügg az ároktői banda ügyével és más, korábbi esetek keltette társadalmi közfelháborodással.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két fiú rabolt ki egy asszonyt Ricsén

a 15 és 17 éves gyanúsítottak a 36 éves nőtől elvették értékeit, majd elmenekültek. Tovább olvasom