Délmagyar logó

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 24°C Még több cikk.

Századvég: majdnem kétszer annyian szavaznának ma a kormánypártokra

Századvég januári közvélemény-kutatása szerint a ciklus feléhez közeledve a kormánypártok továbbra is őrzik vezető pozíciójukat mind a teljes népességben, mind a biztos szavazók között. Az utóbbiak körében a Fidesz-KDNP-t továbbra is majdnem kétszer annyian választanák, mint a legnépszerűbb ellenzéki pártot, az MSZP-t.
Az MTI-nek pénteken elküldött összegzés szerint a választókorúak 48 százaléka nyilatkozott úgy, hogy biztosan részt venne egy most vasárnapi parlamenti választáson.

A pártok erőviszonyában nem történt döntő változás az elmúlt hónapokhoz képest: a Fidesz-KDNP 26, az MSZP 14, a Jobbik 10, az LMP 7 százalék támogatására számíthat a teljes népességben, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióval (DK) 3 százalék szimpatizál. Decemberben az intézet felmérése szerint a kormánypártok 30 százalékon álltak, az MSZP 12, a Jobbik 10, az LMP 5, a DK pedig 2 százalékon.

Az intézet mérése alapján a pártszimpátiájukban bizonytalanok aránya 38 százalék.

A biztos szavazó pártválasztók között a kormánypártok 44 százalékon állnak, vagyis majdnem kétszer annyi szavazatot szereznének egy mostani választáson, mint a 23 százaléknyi táborral rendelkező szocialisták. A Jobbikra a biztos pártválasztók 19, az LMP-re 8 százaléka voksolna, a DK eggyel a parlamenti küszöb alatt, 4 százalékon áll. A decemberi adatokhoz képest a Fidesz-KDNP 5 százalékot rontott, az MSZP 2, a Jobbik, az LMP és a Gyurcsány-párt 1-1 százalékot javított eredményén.

A Századvég január 19. és 23. között ezer választókorút kérdezett meg, a felmérés hibahatára +/- 3,2 százalék.

Olvasóink írták

  • 5. babar 2012. január 28. 17:03
    „Egyszerűen hazugság! Mikor írnak már olyat, amit szívesen olvasnánk!”
  • 4. Agyalapi 2012. január 28. 14:20
    „Régen volt a századvég, a következő meg nagyon messze van még.”
  • 3. Jozsoci 2012. január 28. 02:43
    „Össze kéne fognunk, mert nincs versenyképes ellenzéki párt. Megalapítom a "Kereszténykommunista Pártot"! Nálam lehet jelentkezni a tagdíj egyidejű befizetésével!”
  • 2. DMagóg 2012. január 27. 18:28
    „Háát! Engem nem kérdeztek! Számomra nincs "legnépszerűbb ellenzéki párt", de Ezek sem népszerűek számomra, de lehet, hogy vannak olyanok, akiknek igen! Legyen igazuk!! Hajrá Magyarország!”
  • 1. mazsolaszolo 2012. január 27. 18:10
    „Ezek szerint vagy a Századvégnek ment el a józan esze, vagy a megkérdezetteknek.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Martonyi: sokat javult a pénzügyi paktummal kapcsolatos európai uniós szerződés

A magyar külügyminiszter értékelése szerint sokat javult az elmúlt időszakban az úgynevezett pénzügyi paktummal kapcsolatos, új európai uniós szerződés tervezett szövege. Tovább olvasom