Délmagyar logó

2017. 11. 21. kedd - Olivér 1°C | 8°C Még több cikk.

Százezer vendéget várnak a Csabai Kolbászfesztiválra

A régió legnagyobb gasztronómiai rendezvényét október 19. és 22. között tartják Békéscsabán.
Százezer vendéget várnak a tizenhatodik Csabai Kolbászfesztiválra, a régió legnagyobb gasztronómiai rendezvényét október 19. és 22. között tartják Békéscsabán.

A kolbászfesztivál a térség legnagyobb gasztronómiai rendezvénye, a szórakozáson túl meghatározó szakmai esemény, ahol a kolbászok gyártásában érdekelt hazai és határon túli termelők és beszállítók szakmai kiállításon mutatkoznak be. A fesztiválon új piaci lehetőségek nyílnak a helyi kolbászkészítők előtt. Ma már 30-40 kisüzemben állítanak elő Békés megyében termelt sertésből csabai kolbászt a városban és térségében - mondta el Hégely Sándor fesztiváligazgató a kolbászfesztiválról tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.

Az esemény négy napján a kolbászkészítő-verseny mellett több más, a disznótorhoz kapcsolódó megmérettetés is lesz, a többi között savanyúság-készítő és töltöttkáposzta-főző viadal. Az idén is megrendezik Békéscsaba egyik leghíresebb kolbászkészítője emlékére életre hívott Krajcsó Pál Emlékversenyt.

Gazdag kulturális programok közül választhatnak a látogatók, tíz vendéglő saját készítésű, speciális disznótoros ételekkel várja a vendégeket. A fesztivál igazgatója kiemelte: az idén számos érdekes program várja a gyermekes családokat, Budapestről a fesztiválra érkezik a Csodák Palotája, emellett lesznek bábelőadások is.

A fesztivált záró hétfői napon valamennyi vendéglő ötven százalékos kedvezménnyel üzemel - jegyezte meg az igazgató.

A kolbászfesztivál turisztikai jelentőségéről szólva Hégely Sándor hozzátette: tavaly négy nap alatt csaknem százezer vendég látogatott el a fesztiválra, tíz százalékuk érkezett külföldről. A magyar vendégek átlagosan fejenként 13 ezer 847 forintot költöttek, a külföldek pedig 30 ezer 137 forintot. Összességében mintegy 1,5 milliárd forintos forgalmat bonyolítottak le a tavalyi kolbásznapokon.

A Csabai Rendezvényszervező Kft., a Körösök Völgye Natúrparkkal együttműködve, kerékpárkölcsönző pontokat létesít a vasútállomáson, a buszpályaudvaron, a belvárosban és a fesztivál színhelyén.

A sajtótájékoztatón kihirdették az idei szárazkolbász-verseny eredményét: a szakmai zsűri három békéscsabai kolbászkészítő termékét sorolta az első három helyre. A helyi médiát képviselő zsűri tótkomlósi, szabadkígyósi és mezőberényi készítőnek ítélte oda a legjobb díjakat, kiosztottak három különdíjat is, ezeket eleki, budapesti és mezőberényi készítők vihették haza pénzjutalommal együtt. Idén 93 szárazkolbászt neveztek a versenyre, jóval többet, mint tavaly.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lopott fegyvereket foglaltak le Hevesben

A fegyverek egy szilvásváradi, szeptember 30-án történt betörésből származtak. Tovább olvasom