Délmagyar logó

2017. 09. 20. szerda - Friderika 10°C | 19°C Még több cikk.

Százezrek maradhatnak nyugdíj nélkül?

Néhány évtizeden belül több százezer ember maradhat nyugdíj nélkül Magyarországon, mivel a járandóság folyósításához szükséges minimális szolgálati időt sem lesznek képesek megszerezni - legalább is ez derül ki a szociális védelemről és a társadalmi összetartozásról szóló nemzeti stratégiai jelentésből, amelyből a Világgazdaság közöl részleteket.
A dokumentum szerint az egész társadalom számára komoly fenyegetéssé válhat a tömeges időskorú szegénység, és 2030-ra elérheti a félmilliót azok száma, akik kiszorulnak az időskori ellátásokból. A legnagyobb veszélyben ebből a szempontból a tartós munkanélküliek és az inaktívak vannak.

Ma még száz aktív befizetésből 76 nyugdíjast kell finanszírozni, 2050-re ez 103-ra nő a becslések szerint. A tanulmány a napokban került az Országos Érdekegyeztető Tanács elé, a helyzet kezelésére pedig a Nyugdíj és Időskori Kerekasztal dolgoz ki egy javaslatcsomagot az év végéig.

Olvasóink írták

24 hozzászólás
12
  • 24. Kolompár Rómeó 2008. szeptember 10. 22:44
    „24. hozzászólás zweistein 2008.09.10. 10:51

    De bizony, te egy rohadt mocskos sokat kereső egyén vagy és így jártál, ezek szerint te adót fizetsz, nem is keveset, te fulladj meg. Aki nem fizet, az meg él bele a világba.

    Hiába, esélyegyenlőbb lett az ország: akinek eddig volt egy kevés, annak most már annyi, semmi sem maradt. A reform elvitte...”
  • 23. zweistein 2008. szeptember 10. 10:51
    „Kolompár Rómeó tahoszegediek.fw.hu 2008.09.10 07:17
    "Ha pl. az eletbiztositas adokedvezmenyet nezzuk, joreszt megszuntettek. Ezelott par evvel kotottel 20 EVRE(!) eletbiztositast, majd pedig megszuntettek az adokedvezmeny. Te meg nem mondhatod azt, hogy koszi, akkor vissza az egesz, mert fizetned kell erte-eluszik a penzed, stb.
    Amit az allam garantal, azt nem szabad elhinni."

    Pontosan így jártam én is!!! Pedig nem annyira magas a jövedelmem. Tavaly - kiszámítottam - 94 000 Ft-ot igényelhettem volna vissza, ha nem csökkentik a kedvezmény igénybevételére jogosító jövedelemhatárt. Amikor a szerződéseket kötöttem, akkor ezeknek a kedvezményeknek a tudatában kötöttem.
    Ennyit az öngondoskodás állami támogatásáról!!
    Igaz a párna is! Ha ugyanis kivenném a pénzt, most a régebbi biztosításomon elveszíteném kb. egyévi befizetésemet (az utóbbi évekét), viszont az adóhivatal is visszakérné, kamatokkal, a korábbi adókedvezményeket. Kb. 1 millióba kerülne nekem ez az akció, miközben kb. 1 millió 300 ezret már befizettem. Röhej.”
  • 22. Kolompár Rómeó 2008. szeptember 10. 07:17
    „kisguci 2008.09.09 15:10, zweistein 2008.09.09 14:43

    Egyszer, evekkel ezelott egy bacsi kifejtette a tv-ben, hogy az a baj, hogy akik a legtobbet fizetik-fizetnek be a kasszaba, azok az 50 koruli ferfiak, akik hullanak, mint a legyek.
    De ennel nagyobb baj az, hogy aki viszont megeri a nyugdijat, az atlag 16 evig meg nyugdijas is lesz es csak viszi a penzt.

    Felmerult sokatoknal az allamilag garantalt, egyeni szamla. Az utobbi evek megmutattak, hogy amit az allam garantal, azt fel even belul is semmisse teheti.
    Ha pl. az eletbiztositas adokedvezmenyet nezzuk, joreszt megszuntettek. Ezelott par evvel kotottel 20 EVRE(!) eletbiztositast, majd pedig megszuntettek az adokedvezmeny. Te meg nem mondhatod azt, hogy koszi, akkor vissza az egesz, mert fizetned kell erte-eluszik a penzed, stb.
    Amit az allam garantal, azt nem szabad elhinni.

    A penztarak meg ugyanolyanok, mint a bankok. Ha keves a fedezet a sokmillas fizetesekre, akkor "sajnos a nemzetkozi helyzet fokozodasa miatt" kevesebb a penzed, mint ha a parna alatt tartottad volna. De elotte 234 evig mindig 30%-ot novekedtunk, csak most eppen nem.

    Nem tudom, mi a jo megoldas...”
  • 21. 4 2008. szeptember 09. 20:19
    „Köszönjük az országot kiárusító saját zsebüket megtömő politikai semmirekelőknek.”
  • 20. maga26 2008. szeptember 09. 16:40
    „Én biztos szigorítanék a rokkantsági nyugdíj odaítélésén, valamint kevesebb segélyt osztanék ki, vagy csak némi munka fejében. Menjen dolgozni, aki tud! Nálunk pl. alig lehet embert találni bérkapálásra, napszámba, de könnyebb fizikai munkára sem. Elszoktak az emberek (tisztelet a kivételnek!) a rendszeres munkavégzéstől, no meg "feketén" több marad a zsebben!Aztán öreg éveiben pedig mindenki csak tartja a markát, az is aki nem tedd a közös kalapba semmit se, csak vett ki belőle.”
  • 19. gabianya........ 2008. szeptember 09. 16:37
    „A rokkantnyugdijjasokat szigorubban kéne ellenőrizni meg a korrupt dokikat akik pár 100e ft-ért rokkantnak nyilvánitanak.Nagyon sokan vannak akik ereje teljükben vannak és rokkantnyugdijjasok.Menjen vissza dolgozni a sok naplopó.Tisztelet a kivételnek.Van az ismerőseim között sajnos aki rokkantnyugdijjas és SEMMI BAJA:)Hát ez van....Sajna”
  • 18. mosómasa 2008. szeptember 09. 16:31
    „Ha ennyire komoly a helyzet, akkor miért van az, hogy egyes helyeken erejük teljében lévő embereket nyugdíjaznak.Pl a határőrségnél már egy 40!!!! éves ember nyugdíjba mehet, s nem filléres nyugdíjjal. Nem tudom, mi a fene az a nagy stressz, vagy megerőltető munka, amiért ilyen korán mehetnek nyugdíjba. Más meg 62 évesen, félig rokkantan még húzza az igát!”
  • 17. kisguci 2008. szeptember 09. 15:10
    „16-os kiegészítése.
    "A KSH adataiból kiderül: növekszik a születéskor várható átlagéletkor Magyarországon.

    A férfiak tavaly átlagosan 68, 29 évig éltek. A nők még tovább: 76, 53 évig. Negyedszázada (1980-ban) a férfiaknál 65, 45, a nőknél pedig 72, 7 év volt az átlagéletkor. A rendszerváltozás idején ez a férfiak esetében csekély mértékben csökkent (65, 13 év), a nők viszont már ekkor is tovább - átlagosan 73, 71 esztendeig - éltek. Az ezredfordulón a férfiak átlagéletkora 67, 11, a nőké 75, 59 évre nőtt. A szakemberek ennek fő okaként említik a csecsemőhalálozás megakadályozásában végzett sikeres kutatásokat, illetve az egészséges életmódot egyre inkább népszerűsítő kampányokat. Hogy mégis öt-hat évvel kevesebbet élünk, mint a régi uniós államok polgárai, ahhoz alkoholfogyasztásunk, dohányzásunk, rohanó életmódunk, a mozgáshiány és az egészségtelen táplálkozás is hozzájárul."
    Szóval akkor már nem is kell nyugdíjat fizetni. Max 3 évig. Csak azt nem értem akkor meg minek elvonni rá pénzt. Erre a kis időre lehet előre gondoskodni. Aztán meg jön az elmúlás.”
  • 16. zweistein 2008. szeptember 09. 14:43
    „anabel 2008.09.09 14:22
    Kedves anabel, egyáltalán nem vicc, amire Kolompár Rómeó célzott: A ? reformbizottság KOMOLYAN javasolta, hogy ÁLLAMI nyugdíj csak 85 év fölött járjon, a tényleges nyugdíjba vonulás (kb. 65-70 év) és a 85 között a nyugdíjas abból élne meg (szerintük), amit magánnyugdíjpénztárakba ide-oda előzőleg befizetett (vagy felélné az addigi megtakarításait, vagyonkáját). Tényleg, ez hótt komoly elképzelés! (Azaz a helyzet ennyire súlyos.)”
  • 15. mérges 2008. szeptember 09. 14:38
    „14.-nek,köszönöm,igy rendben,tényleg félreértettem.
    Én is ugy jártam,-meg gondolom sokan mások is,- mint Icu férje.”
  • 14. zweistein 2008. szeptember 09. 14:27
    „mérges 2008.09.09 14:10
    Félreértette, úgy mint az OEP, de egyénileg nyilvántartott számlával.”
  • 13. anabel 2008. szeptember 09. 14:22
    „Lehet viccet is csinálni a kérdésből, de ez a mostani helyzet és az elkövetkezendő évtizedek egyértelműen tragikusak lesznek/lehetnek.
    Nem 99 éves korunkig kellene dolgoznunk, ha már ennél a kérdésnél tartunk, hanem életünk végéig. Egyenesen a munkehelyünkről kellene az urnába vonulnunk(mert ugye ez a megoldás viszonylag olcsó, higiénikus)”
  • 12. mérges 2008. szeptember 09. 14:10
    „Magánnyugdij pénztár,magánegészségbiztositó pénztár,én
    maximálisan ellene vagyok.Én csak az állam által garantáltban,
    és felvállaltban hiszek! Csupán annyi,hogy jól kellene szervezni,
    és müködtetni. Iigaz nemcsak ezt, hanem az összes privatizált,és megmaradt vagyonunkat, a jó gazda gondosságával kellett volna kezelni/ A "jó gazda gondossága" elszámoltatási kötelezettsége
    a vezetőnek a rendszerváltás óta megszünt,vagy mi van vele?”
  • 11. icu 2008. szeptember 09. 14:06
    „Akkor már a mi esetünk is hab a tortán? Férjem decemberben lett nyugdíjas.47 év szolgálati évvel.Nem nagy nyugdíjas. Gondoskodni akartunk magunkról,nyugdíjkiegészítő biztosítást kötöttünk.Kb 120 ezer ft-ot visszatartottak lejáratkor az évtizedes befizetésből,amiből végül is 30 körül utaltak,mivel "veszteséges volt a zárásuk!?...ha nem vesszük fel,tartalékoljuk,lehet 4-5 év múlva úszott volna a keservesen befizetgetett tőke is?
    Keserűek,csalódottak vagyunk,azt hittük,ha nem a bankba tesszük,ezt a pénz,amiért megdolgoztunk és befizettünk,miénk lehet.Annál is inkább,mert értékkövető konstrukciója miatt,folyamatosan emelgették a befizetendő összeget...”
  • 10. Ful 2008. szeptember 09. 13:44
    „Nesze nektek népszavazás!
    Eü-járulék, privátbiztosító, stb, stb - NEM KELL
    Amit elkezdenek, azonnal hagyják abba - mért került ennyibe, ha nem fejezték be - csináljon már valaki valamit - Viktor - Feri - bárki - senki............
    Tiltakozzunk, demonstráljunk, tüntessünk, utálkozzunk, megosztódunk
    Nézünk jobbra, nézünk balra, szemböl meg jön a vonat...”
  • 9. mackó 2008. szeptember 09. 12:50
    „tudatlan- nagyon okosakat írtál csak az a baj, hogy a nagy urak ezeket nem akarják.”
  • 8. magda 2008. szeptember 09. 12:14
    „Teljes mértékben osztom az 1-es /TUDATLAN/ véleményét, abban is igaza van, hogy változtatni kellene. De hogyan?... /Magdolna/”
  • 7. pille 2008. szeptember 09. 11:26
    „Szerinem meg 65 év fölött kötelező lesz ÁTMENNI A PIROS LÁMPÁN !”
  • 6. zweistein 2008. szeptember 09. 11:00
    „A címbe egyébként nem kell a kérdőjel.
    Ha így megy tovább (tekintettel a nyugdíjasok nagy szavazóerejére), akkor százezrek maradnak nyugdíj nélkül. Kész, punktum.”
  • 5. zweistein 2008. szeptember 09. 10:49
    „Nyugdíjreform kell, egyéni, biztosításszerű számlákkal, de bárhogy olvasom, a "Megegyezésben" erről egy szó nincs. Semmiféle informatikai korlátja nincs - már vagy 10 éve - egy ilyen rendszer bevezetésének. Enélkül egyenesen rohanunk a csődbe, fizetésképtelenségbe. Ha pedig valaki nem fizet nyugdíjjárulékot, akkor ne akarjon részesülni a közösből, mert a végén az sem kap, aki becsületesen fizette. A rendszer átállításához, az egyéni felelősség tudatosítással, körülbelül 15 év kell. Kedves jelenlegi nyugdíjasok, felhívom drága figyelmüket, hogy Magyarország államadóssága kb. 16 000 milliárd forint, azaz egy főre 1,6 millió Ft államadósság jut. Ezt az adósságot valakik megtermelték, valakik felélték, netalán valakik szavazatát ezen megvették. Ne háborodjanak fel, mondhatnám ezzé érett egy vagy két korosztály gyümölcse, a minimum, hogy rosszul választották meg a vezetőiket. Miért írom ezt ide, azért mert a nyugdíjreform - különösen azoktól, akik nem a legkisebb nyugdíjúak - bizonyos mértékű önmérsékletet igényelne. És gyakran fogjuk hallani az én már befizettem a közösbe szöveget (nagynyugdíjasoktól különösen), de bizony abban a közösben most mínusz 1,6 millió forint van/fő. Bármily szomorú, ezzel a realitással számolni kell, a jelenlegi kormánynak éppúgy, mint a következőnek.”
24 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kitartanak az egri éhségsztrájkoló orvosok

Továbbra is fenntartják hétfő reggel megkezdett éhségsztrájkjukat az egri kórházvédők. A Markhot… Tovább olvasom