Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 17°C Még több cikk.

Százhússzal repesztett a motoros egy keréken

Százhússzal, egy keréken száguldó motorost kapott lencsevégre a rendőrség új sebességmérő készüléke Nyíregyháza egyik utcájában; 200 ezer forintra büntették - közölte Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság helyettes sajtószóvivője csütörtökön.
A motoros a megengedett 50 kilométeres óránkénti sebesség helyett 121 kilométerrel száguldott a lakott területen. Ráadásul csak hátsó kereke érintette az aszfaltot, miután az elsőt a kormányával a levegőbe emelte - mondta a főhadnagy.

Hozzátette: a főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának forgalomellenőrei a merész mutatványért és a gyorshajtásért 200 ezer forint pénzbüntetést szabtak ki a motorkerékpárosra.

Olvasóink írták

30 hozzászólás
12
  • 30. joy 2010. május 28. 07:52
    „[17] bojti!
    Gondolom, ismerős az Attila/Nagy Jenő u-Kiskörút #?
    Gyakran járok arra gyalog, és tömközzel is.
    Rendszeresen látok a híd felől érkező és pirosban "bennragadókat", akik miatt áll a busz-troli-tuja forgalom is.
    Okostojás bennragadók mindegyike annak ellenére hajtott a keresazteződésbe, hogy a lámpa pirosan világított, miközben már állt a forgalom az előtte is szabálytalanul behajtó autósoktól. Gyakori, hogy 2-3 szgk is belehajt "bennragad" a pirosba!
    És milyen sok tilosbahajtót látni a Jas-BPi krt kereszteződésben, a mindkét híd lábainál...
    De pölö a kettős Dugó-köröndél is rendszeres, hogy autósok a szabály ellenére ráálnak a sínekre, leállítva a tujaforgalmat.
    Az Annakútnál is mennyi a szabálytalankodó!
    A parkolók szabálytalankodásairól már ne is beszéljünk!

    Sajnos nagyon kevés a bírságolás, fölháborító, hogy számtalanszor látok a durva szabálysértések mellett elsétáló járőrt, RR-autót!”
  • 29. joy 2010. május 28. 07:46
    „Szívatni akarta a paxolókat, de ő szív.
    Helyes!”
  • 28. MD2009 2010. május 28. 06:31
    „Minden héten meghal közülük egy-kettő. Természetes kiválasztódás...”
  • 27. suzukirobi 2010. május 27. 23:52
    „20. hozzászólás ajtó 2010.05.27. 21:06

    egy éve nagyobb bírságok voltak...”
  • 26. a84esbusz 2010. május 27. 23:12
    „A Novoteltől Tápéig övék a világ. Én egy életre bevonnám a jogositványát VESZÉLYEZTETÉS miatt!”
  • 25. web 2010. május 27. 23:04
    „22. hozzászólás pandababa 2010.05.27. 22:10

    nagyonis jól tette,aki megbünette!!!!
    De a kamionokkal mi is a helyzet? Azokról miért nem beszélünk??????????????????”
  • 24. Desmond 2010. május 27. 22:29
    „Az igazság az, hogy ezek a motorok nem arra valók, hogy 50-el menjenek vele..., ha nekem lenne egy ilyen és valószínűleg én sem bírnám ki, hogy csak annyival menjek... a lényeg az, hogy nem jó helyen használják őket... menjenek ki az autópályára, vagy a Hungaroringen vannak nyílt napok, ott mérik a köridőket... lehet viszonyítani a nagyokhoz... a távolság sem lehet kifogás, mert ezekkel a dögökkel egy óra alatt ott van bárhonnan...”
  • 23. katicca 2010. május 27. 22:13
    „Én elvenném a jogosítványát és a motorját is nem csak pénz bírságot adnék.Senki ne játsszon más emberek életével az utakon.”
  • 22. pandababa 2010. május 27. 22:10
    „nagyonis jól tette,aki megbünette!!!!”
  • 21. deszkás 2010. május 27. 21:19
    „Ajtó! Menjél végig a 43ason mindjárt más lesz a véleményed.És ez a kütyü se ismeri fel külföldi a rendszámot!Vajon ezzel miért nem foglalkoznak.,talán majd az új kormány? Ha valaki azt állitja de igen az HAZUDIK!”
  • 20. ajtó 2010. május 27. 21:06
    „azért elég hatásosak a bírságok. Ha végigmész a 47-esen, azért közel sincs az a nagy száguldozás, mint mondjuk egy éve. A szabály meg szabály, én be bírom tartani, tartsa be más is.”
  • 19. skid 2010. május 27. 21:02
    „moderálva”
  • 18. BagatElla 2010. május 27. 21:00
    „A rendőrség honlapján az is olvasható, hogy az új SCS-103 típusú sebességmérő készülék segítségével mérték be, hátulról, így a rendszámtáblája jól azonosítható. Hát, kedves motorosok, ennyi volt, most már nem véd meg a lebukástól semmi.
    Amúgy a bírság sztem is sok, nem az összeget kellene az egekbe emelni, hanem rendszeresen ellenőrizni. Nem a magas bírság, hanem a biztos lebukás lenne a visszatartó erő.”
  • 17. bojti 2010. május 27. 18:37
    „Igazatok van!Itt jön képbe az inteligencia.Ki az aki ész nélkül szálguldozik valaki,és ki az aki szereti a sebességet,és "félti" a saját és a mások életét.Én csak azt akarom mondani,hogy óriásit nőttek a büntetések.És mint egyszerű közpolgár nem tudok kifizetni egy 100e ft bűntetést,mert beragadtam a piros lámpánál a kereszteződésben.”
  • 16. KolompárRómeó 2010. május 27. 18:10
    „bojti, elvileg igazad van, de miközben magadat nyírod ki, közben más is kaphat belőled.”
  • 15. Ferrer 2010. május 27. 18:05
    „Emlékezzünk meg erre:
    http://www.youtube.com/watch?v=IhkcZAi6qv0”
  • 14. h375317 2010. május 27. 18:01
    „12. bojti 2010.05.27. 17:45
    Talán éppen ezért ennyi az annyi!!!Volt ez kevesebb is csak hát senki nem tanult belőle ezért ilyen magasak a büntetések. És való igaz ha a kutya nem jön szembe veled és te 200zal akarsz nekihajtani a fának az a te dolgod...csak mindig ilyenkor jönnek szembe az ártalanok, és ilyenkor méregetnek a rend őrei is :)
    A régi 5-ös, ha jól tudom nem lakott terület, itt pedig lakott területen belül hajtott a kis drága mocis ennyivel!”
  • 13. hayabusa 2010. május 27. 17:47
    „Hát azért több, mint 3x-annyival még nem sikerült menni, mint a megengedett....szóval szerintem jogos a 200. És nem csak a saját életét veszélyezteti. Gyalogosok, bringások, más motorosok életét is....”
  • 12. bojti 2010. május 27. 17:45
    „Valóban igaz hogy ha valaki mások életét veszélyezteti az felelőtlen,és büntessék meg.Ez nem si kérdés!
    De azért ne is haragudjatok a 200e Ft r.hadtul sok.Ha én a régi 5ön megyek véletlen180al,mert pont siesetek, és a kutya nem jön velem szemben,sem mögöttem,akkor azért ne büntessenek meg 200e forintra.Ha meghalok az az én felelőségem! A piros lámpáért 100 000ről ne is beszéljünk!
    És ne mondja nekem senki,hogy soha nem ment még gyorsabban mint ami a megengedett.
    Akinek meg van felesleges 200 000 forintja nyugodtan utalja át nekem!:)”
  • 11. keletaru 2010. május 27. 17:38
    „Gusztustalan behajtósdi !!!”
30 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Határsértőket fogtak egy román kamionban

Határsértőket találtak az ártándi határrendészek egy román kamionban szerda éjszaka - tájékoztatott… Tovább olvasom