Délmagyar logó

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 17°C | 31°C Még több cikk.

Széchenyi feleségének imakönyve a hónap műtárgya

A nagycenki Széchenyi István Emlékmúzeumban márciusban is folytatódik A hónap műtárgya sorozat. A kiállított darab ezúttal Seilern Crescentia elsőáldozásra kapott imakönyve, melyre több mint húsz éve a faluban találtak rá.
Az imádságoskönyv 1985- ben került a múzeum könyvtárába. Érdekességét, atmoszféráját az a tudat adja, hogy valamikor annak a kislánynak a kezében volt, aki később a legnagyobb magyar hitvese lett.
Az első lapon lévő bejegyzés szerint gróf Széchenyi István felesége 1812-ben „az ő jó Lujza Júliájától”, azaz feltehetően a keresztanyjától kapta ajándékba elsőáldozására az imádságokat tartalmazó könyvet. Az eredetileg négykötetes művet, Clement abbé munkáját 1765-ben Bécsben adták ki.
– Sajnálatos, hogy a most kiállított könyv nem őrzi Seilern Crescentia kézírását. Nem tudjuk, hogy Környei Attila, a múzeum egykori igazgatója több mint húsz évvel ezelőtt hol, kinél bukkant rá erre az első kötetre, de jó volna, ha előkerülne a többi három is – mondja Huiber Edit, A hónap műtárgya sorozat összeállítója.
Seilern Crescentia, jóllehet kislányként lett az imádságoskönyv tulajdonosa, elképzelhető, hogy felnőttként is használta. Zichy Károly özvegye, hét gyermek édesanyja a Széchenyivel 1836-ban kötött házasságuk után még három gyermeknek adott életet. Béla és Ödön mellett szült még egy kislányt is, aki egyhetes korában meghalt. Férje nyomdokába lépve ő vette kézbe a nagycenki templom építésével kapcsolatos ügyek irányítását. Nem tudni biztosan, de jó hinni, hogy a ma is álló templomban egykor a legnagyobb magyar özvegye a kezében tartotta ezt a most bárki számára látható régi kis könyvet és imádkozott belőle. A férjéért, a családjáért, a hazáért.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyetért az állatvédők tüntetésével?

Tovább olvasom