Délmagyar logó

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Szeged tizenhét testvérre talált

Három kontinensen tizenhét várossal kötött megállapodást Szeged. Az első szignót 1937-ben kanyarították a hivatalos papírok aljára, méghozzá az ukrajnai Rahó elöljáróival. Legutóbb két évvel ezelőtt a lengyel Lódz lépett be a sorba. Utazzanak velünk képzeletben három kontinens tizenhét városába!
A Kotori-öböl is vonzó turistacélpont. Fotó: Karnok Csaba
A legelső szegedi testvér Rahó: az ukrán településsel 1939-ben írta alá a városi elöljáróság az együttműködésről szóló megállapodást, amelyet 1997-ben a két önkormányzat ismét megerősített. Rahó Kárpátalja szívében fekszik, a Fehér- és a Fekete-Tisza találkozásánál. A település nevéről való első írásos emlék 1447-ből való. Nemcsak az egyik legszebb Tisza-parti település, hanem jelentős kereskedelmi útvonal is Erdély és Magyarország felé.

Duplázó Kelet

A szintén ukrán Odessza a második az időrendi sorban, a szignók 1957-ben kerültek az akkor még szovjetunióbeli várossal kötendő megállapodás aljára. A több mint egymillió lelket számláló város ma már Ukrajna harmadik legnagyobb és legfontosabb kikötővárosa. Ipari, kulturális, tudományos és oktatási központ. A száz kilométer hosszú tengerparti üdülősávnak köszönhetően népszerű gyógy- és üdülőhely. Jelentős Odessza gépipara, fémfeldolgozó-, élelmiszer- és könnyűipara. Parkokban gazdag, zöldterületeinek nagysága 2371 hektár. A szocialista időben a testvériséget a magyar fél akképp is jelezte, hogy az épülő, fejlődő Szeged egyik városrészét Odesszáról nevezték el – s a mai Temesvári körutat is Odesszai körútnak hívták korábban. Ráadásul – másik hat testvérvárossal egyetemben – a Szegedi Szabadtéri Játékok egy-egy nézőtéri szektora is viseli Odessza nevét – Parma, Darmstadt, Turku, Nizza, Toledo mellett.

A másik nagy duplázó a Pannon-síkság szívében alapított Szabadka, amellyel először 1966-ban kötött Szeged megállapodást, s ezt 2004-ben újra megerősítették. A mai Szerbia legészakibb települése a szerb–magyar határtól 10 kilométerre helyezkedik el, évszázados hagyományok, a kultúrák sokszínűsége és gazdagsága jellemzi. A lakosság számának alapján a Vajdasági Autonóm Tartomány második legnagyobb városa, az észak-bácskai régió legfontosabb közigazgatási, ipari, kereskedelmi, közlekedési és művelődési központjává lett.

„Fivérek-nővérek" három kontinensen

Szeged három kontinensről választott magának testvéreket.
Amerikai Egyesült Államok
Toledo: 309 000 lakos.
Ázsia
Weinan: 884 399 fő.
Európa
Cambridge: 132 000 lakos, Darmstadt: 140 000 fő, Kotor: 13 510 lakos, Larnaka: 64 000 fő, Liege: 185 574 lakos, Lódz:
781 900 fő, Marosvásárhely: 149 577 lakos, Nizza: 347 100 fő, Odessza: 1 012 500 lakos, Párma: 175 789 fő, Pula: 59 194 lakos, Rahó: 96 000 fő, Szabadka: 99 471 lakos, Temesvár: 315 977 fő, Turku: 175 059 lakos.

Nyugat az irány


Magyarország szomszédai után Nyugat-Európa felé vette az irányt Szeged. 1969-ben a 3 millió 400 ezer lakost számláló Nizza következett. Az évszázadok óta kedvelt turistahely egyaránt vonzza az átlagpolgárokat és a királyokat. Számos kulturális rendezvény között kiemelkedik a nizzai karnevál, melyet először 1294-ben rendeztek meg.
Északi szomszédainkkal, nyelvrokonainkkal 1971 óta vagyunk testvérvárosi kapcsolatban Turku révén. Finnország egykori fővárosa a maga 776 évével az ország legöregebb városa. Kikötője mindig is fontos kapocs volt Kelet és Nyugat közt. Gyakran mondják, hogy Turku az egyetlen „nyugati" finn város, mivel az összes középkori európai városnak kell hogy legyen folyója, temploma, vára és piaca – Turku mind a néggyel rendelkezik.

A nagy ugrás

Az egyesült királyságbeli Cambridge-be 1987-ben léptünk. A világhírű egyetemi város Londontól északra, mintegy száz kilométerre fekszik. A XI. században alapított egyeteme – mely több mint hatvan Nobel-díjast tart számon – egyike a legrégebbi és legnagyobb felsőfokú oktatási intézményeknek az Egyesült Királyságban.

Ugrottunk egy nagyot délre, méghozzá egy évvel később Parma provinciai fővárosba. A jelentős mezőgazdasági, közlekedési és ipari központ a Parma folyó mentén fekszik, s 165 ezer lakost számlál. Innen származik a világhírű parmezán sajt is.

Később átszeltük az óceánt: Szeged bevette az Egyesült Államokat, pontosabban az Ohio állambeli Toledót a rendszerváltás idején, 1990-ben. A 134 négyzetkilométeren elterülő település keletről az Erie-tóval, északról pedig Michigan állammal határos. 310 ezer lakosával Ohióban a 4., az Egyesült Államokban pedig az 57. legnagyobb város, 61 iskolája van, a Toledoi Egyetem 8 különböző karán 20 ezer 800 hallgató tanul.

Látogatók

A turisták nem tartják szem előtt úti céljuk kiválasztásakor, hogy az adott város testvérkapcsolatban áll-e Szegeddel. Jankovics Mónika, az Adriatours munkatársa azt mondta: például Kotort sem azért választják szívesen az utazók látogatási célpontnak, mert megállapodása van Szegeddel, hanem mert a világörökség része. Az utazási irodában úgy tapasztalták, az szinte senki előtt nem ismert, hogy a ciprusi Larnaka is Szeged testvérvárosa.

Még ugyan ebben az esztendőben a német Darmstadttal köttetett megállapodás. A 140 ezer lakosú német kisváros Frankfurttól 25 kilométerre, déli irányban helyezkedik el. A város 122 ezer négyzetkilométeres területének majdnem fele erdő. Darmstadt 1330-ban kapott városi rangot. Az 1826-ban létesült technikai szakiskola 1877-ben műszaki főiskolává, majd 1997-ben Műszaki Egyetemmé alakult. Darmstadtban találunk vegyipari, szoftverfejlesztő és hajápolási kozmetikai cikkeket gyártó nagy céget is.

A következő szignóig hét esztendőt kellett várni, a ciprusi Larnaka került sorra 1994-ben. A napfényes Ciprus nemcsak gondtalan nyaralásra csábít – gazdag történelmi és kulturális értékekben. A 47 ezer lakost számláló Larnaka múzeumaiban különösen érdekes régészeti kiállításokat nézhetnek meg az érdeklődők. A pálmafákkal szegélyezett tengerparti sétányon kávéházak, tavernák váltják egymást. A közeli jachtkikötőbe a világ minden részéből érkeznek a hajók.

Három évvel később, 1997-ben Marosvásárhely lépett be a testvérvárosok sorába. A város – amely a vidék kulturális és ipari központja, a megye adminisztratív székhelye – Erdély középső részén fekszik festői földrajzi környezetben. Átszeli a Maros folyó, tölgy- és bükkerdőkkel borított dombok veszik körül.

S maradtunk Romániában: egy évvel később Temesvárral köttetett megállapodás. Temes megye fővárosa, Temesvár a Bega folyó mentén található. A városközpontot parkok választják el a négy városrésztől. A több egyetemet működtető Temesvár kereskedelmi központ, Románia egyik legnagyobb városa. Jelentős a régióban az olajtermelés, a gép-, a textil- és a vegyipar.

Újabb kontinens

Aztán újabb nagy földrajzi ugrás következett 1999-ben, egyenesen Kínába. A több mint 5 millió lakost számláló város, Weinan az északnyugat-kínai Shaanxi tartomány közepén, a Guanzhong síkság keleti részén fekszik. A város és az agglomeráció összterülete 13 ezer négyzetkilométer. Mezőgazdasági adottságai kedvezőek. A különböző dinasztiák több mint kétezer éve alatt jelentőssé vált a mezőgazdaság, a kézműipar, a kereskedelem és a közlekedés.

Ismét Európába térünk vissza a 2001-es esztendőben. A montenegrói Kotor a kereskedők és a matrózok városa. Gyönyörű öbölben helyezkedik el. A XII–XIV. századból fennmaradt óvárost a legjobb állapotban őrizték meg a város lakói. Kotor a középkori építészet és a számos műemlék miatt felkerült az UNESCO Világörökség-listájára.
Ugyanebben az évben ismét európai uniós országbeli város, a belga Liege következett. Liege a Meuse folyó leánya, „a szenvedélyes város" néven is szokták emlegetni. Az északi és déli európai kultúra találkozása tetten érhető Liege-ben: az öreg iparváros próbál beilleszkedni a XXI. századba.

A két legkisebb

A kis kitérő után újra egy Adria-parti várossal kötött testvérséget Szeged 2003-ban. Pula az Isztria-félsziget déli pontján lévő háromezer éves település, idegenforgalmi központ. Nemcsak a pihenni vágyóknak, hanem a kultúra iránt érdeklődőknek is gazdag lehetőségeket kínál. A több ezer éves épített környezet szépsége Dantét, James Joyce-t és Jules Verne-t is megihlették. A rómaiak által épített amfiteátrum, a pulai aréna ma több mint kétezer férőhelyes szabadtéri színház, ahol világhírességek lépnek fel.

A sort tizenhetedikként a lengyelországi Lódz zárja, 2004-ben. A XIX. század eleje óta a lengyel textilipar központjának tekintett város a mai Lengyelország földrajzi közepén található. Lódz kereskedelmi és tudományos központ, hét egyetemmel és harminc kutatóintézettel. A legendás hírű Színház és Film Akadémia, melynek igazgatója volt a világhírű rendező Andrzej Vajda is, elismert az egész világon. Itt készült többek között az Ígéret Földje, valamint a Hamu és Gyémánt című film. A város hangulatos kávézókkal és üzletekkel teli sétálóutcája, a Piotrkowska négy és fél kilométer hosszú.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Patkányokra vadászott - eltalált egy nőt

Könnyű sérülést szenvedett az a huszonnyolc éves nyírbélteki nő, akit egy légpuska-lövedék talált… Tovább olvasom