Délmagyar logó

2017. 10. 18. szerda - Lukács 10°C | 24°C Még több cikk.

Szegeden sem válogat a tetű

A gyerekközösségek hívatlan és kellemetlen visszatérő "vendége" a fejtetű. Felfedezni nehezebb, mint kiirtani – kivéve, ha családi körülményei miatt állandóan visszafertőződik a gyerek. A szegedi nebulók nagyjából egy százaléka tetves, a problémáról mégsem beszélnek szívesen az iskolák és óvodák pedagógusai.
Szinte minden gyerekközösségben előfordul, hogy – többnyire tanévkezdés körül – a nebulók egy részét fejtetvek kínozzák. A kistérségi védőnők az apró élősködő gyors terjedésének megelőzésére az óvodákban és általános iskolákban háromhavonta, a középiskolákban tanévkezdéskor kötelezően elvégzik a „tetűszűrést". Szúrópróbaszerűen is vizsgálódnak, és akkor is mennek, ha kérés érkezik az intézményekből. A szegedi „tetűtrend" évek óta változatlan: a több ezer óvodásnak 0,7 százaléka, az általános iskolásoknak 1,4-1,5 százaléka tetves. A több mint tízezer középiskolás közül viszont szeptemberben senki sem volt fertőzött.

Gócgyanús családok

A legnagyobb problémát a visszafertőződés okozza, tudtuk meg Izafé Ágnestől. Sajnos sok családban rosszak a szociális körülmények, vagy az iskola és a védőnők figyelmeztetései ellenére nem törődnek a gyerekek higiéniájával. Ha a fertőtlenítések után a kisgyerek harmadik alkalommal is tetvesnek bizonyul, a tisztiorvosi hivatal saját listájára teszi mint „gócgyanús családból" származót. Ilyenkor már az ÁNTSZ látogatja meg a családot, amely a törvény szerint – elvileg – köteles tűrni a fertőtlenítést. Gyakran azonban nem engedik be a szakembereket, így a tetvességtől tovább szenved a család és környezete.

Izafé Ágnes, kistérségi vezető védőnő szerint a tetű nem válogatós: a szegedi elit intézményekbe járó, jólszituált szülők gyerekei között ugyanúgy előfordul, mint az egyszerűbb iskolákba járó, szegényebb, hátrányos helyzetűeknél. A 300–1500 forintos tetűirtókkal egy kezeléssel is elpusztítható a rovar és fehér, a hajra cementszerű anyaggal tapadó petéi, serkéi.

A tetűkérdés még mindig kényesnek, szinte tabunak számít: több általános iskola és óvoda is elhárította érdeklődésünket. Mindössze egy óvoda és egy általános iskola pedagógusa vállalta a megszólalást – noha fejtetves gyerek szinte minden intézményben van.

– Százhatvan gyerekből szeptemberben néhánynál találtak tetűt, amit bárhol összeszedhettek. Szerencsére itt a szülők együttműködők, azonnal segítenek az otthoni irtásban, ha gyermekük érintett – mondta el Katona Zsoltné, az Avar és a Hóbiárt Basa utcai óvoda vezetője. Hozzátette: az élősködő „beszerzéséhez" annyi is elég lehet, hogy a kisgyerekek játék közben összedugják a fejüket vagy felveszik egymás sapkáját.

– Egyszerre három védőnő nézi át a kisdiákok fejét, így nagyjából tíz perc alatt végeznek. Ha valakit tetvesnek találnak, a szülőknek írásbeli értesítőt küldenek arról, hogy kezeljék a gyerek fejét. Az értesítést diszkréten a gyerekek üzenőjébe tesszük – magyarázta Lajkóné Ágoston Diána. Az Arany János-iskola alsós tanítónője elmondta: ha így nem érnek el eredményt, a pár héttel későbbi kontrollnál az iskolában vagy a gyerekek otthonában kezelik a kobakokat a védőnők.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új eljárás a bőrrák ellen

A bőrrákban szenvedő betegeket hamarosan egy új eljárással kezelik, méghozzá egy újfajta… Tovább olvasom