Délmagyar logó

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Szegedi seregszemle – a városról

Rang városnak lenni. E cím eléréséért, visszaszerzéséért, megtartásáért sokat tettek a szegediek – őshonosok és gyüttmöntek. A szögediek által oly szeretett Szeged nevet először 1183-ban, III. Béla király egyik oklevelén említik. Most a 760 éves városhoz kötődő, de nem itt élő, ismert szegedieket kértünk vallomásra – Szegedről.
Fotó: Schmidt Andrea
Rang városnak lenni. E cím eléréséért, visszaszerzéséért, megtartásáért sokat tettek a szegediek – őshonosok és gyüttmöntek. A szögediek által oly szeretett Szeged nevet először 1183-ban, III. Béla király egyik oklevelén említik. Az elnevezés a honfoglaló magyarság névadási gyakorlatát követi, így a település magyar eredetét is mutatja. Szeged városi rangot 1246-ban nyert. Nagy Lajos uralkodása idején Dél-Magyarország legjelentősebb városává fejlődött. A török vész közeledtével stratégiai jelentősége is nőtt: Luxemburgi Zsigmond fallal vette körül a várost, mely 1498-ban szabad királyi városi rangot és kiváltságot kapott. A török időkben erősség és szandzsák székhelyként ismert. A török kiűzése után, 1715-ben a szegediek kiharcolták ismét a szabad királyi város rangját, amelyet lll. Károly – a város szabadalomlevelét és ma is használatos címerét adva – 1719. május 21-én újított meg. Erre a fordulatra emlékezve a város polgárai 1990 óta minden évben Szeged napját ünneplik május 21-én. Most a 760 éves városhoz kötődő, de nem itt élő, ismert szegedieket kértünk vallomásra – Szegedről.

– Minden! Ez a válaszom, ha azt kérdezik: mit jelent nekem Szeged – érzékenyül el Lang Györgyi színművész, a Pa-Dö-Dö együttes tagjának hangja, pedig csak hat évig élt a Tisza-parti városban. – Az egész gyerekkorom Szegedhez, a nagymamámhoz köt. Mikor már nem laktam ott, akkor is Szegeden, pontosabban a Szabadság úszóházon töltöttem a nyarakat, ájultan bámultam a színházi előadásokat... A nagymamám meghalt, én ritkábban járok „haza", de amikor ott vagyok, nosztalgiázom a Virágban, a szabadtérin, az úszóházon, élvezem, hogy itt lapos, vagyis „hegynélküli" az élet. Üzenem a szegedieknek: soha ne higgyék el, hogy nem az a város a világ fővárosa!

– Hiába, hogy már több, mint harminc éve pesti lakos vagyok, én már csak szegedinek fogok meghalni – írja fölkérésünkre válaszolva Temesi Ferenc író, A por című címszó-regény szerzője. – Huszonnégy évesen mentem el – pontosabban menekültem –, túl késő már ahhoz, hogy én más legyek, mint szegedi. Félreértés ne essék: a világ sok táján otthon vagyok, de csak a szegedi Tündér utcában vagyok honn... Szeged bár néhányszor megszegte adott szavát, de mindent megadott. Simogatást és pofont, havat és kormot, esőt és napsütést, felhőt és szivárványt... Mind a mai napig nem hagytam el szülővárosom nyelvét, s ha szegedire akadok, automatikusan átváltok az egyik legszebb magyar tájszólásra. Sajnos ma már kevert lett a beszéd odahaza, nem csak a betelepülők miatt; mintha a született szegediek is ódivatúnak, kicsit szégyellnivalónak tartanák az ö-zést. Amikor én még otthon éltem, a vezető szegedi értelmiség is tüntetően szegediül beszélt. Az órán az irodalmi magyar járta, de a szünetben a tanárok is ö-ztek... Nemrég odahaza voltam megnézni Szeged főutcáját, a Tiszát, más szóval az Öregöt. Hát elég szépen föltornázta magát, annyi szent. Emlékszem, hetvenben minden dologra fogható, kezét-lábát mozdítani képes ember a gátakon volt. Nem számított ki, micsoda a polgári életben, az számított, hogyan dolgozik. S nem úgy, mint a mostaniak, pénzért, hanem ingyen. Akkor, 1970-ben, megérezhettem én a szegedi összetartás erejét és méltóságát. Kívánom minden nemzedéknek, hogy átélhesse ezt az érzést, ami felül van minden politikán... Nem, nem szeged meg a szavad, szülővárosom, szerelmem."

– Legszebb tinédzseréveim, az első sportsikerek kötnek Szegedhez – emlékszik a szülővárosára Fodor Rajmund vízipólós, többszörös olimpiai bajnok, aki húszéves koráig lakott itt. – A családom, a nagyszüleim ma is abban a városban élnek, melyről csakis a pozitívumokat mesélem az idegennek. Elmondom, hogy mennyire élhető város, hogy nincsenek vagy elviselhetőek a közlekedési dugók, hogy szinte minden pontja elérhető akár gyalogosan is, hogy iskolaidőben mennyire pezseg a belváros, ami ma még szebb és használhatóbb, mint az én időmben. Hiába: nagyon szeretem Szegedet, mert számomra „a" romantikus város.

– Most is Szeged az otthonom, bár nincs ott lakásom – mondja Jáksó László műsorvezető, aki 28 évet élt itt. – Szegeden normális a tempó. Szegeden illatokat érzek, nem szagokat, mint a fővárosban. Muszáj Pesten élni, ha azt akarom csinálni, amit most. De amint szabadulhatok, irány Szeged. Ott nincsenek helyeim – az egész várost szeretem, mindenhol lakik, vagy lakott valakim, ott él a fiam. Legközelebb épp e hét végén esedékes a feltöltő túra – Szegeden.

– Minden fontos dolog Szegeden történt velem, pedig tízéves voltam, amikor oda költöztünk, s 1972-ben eljöttünk – idézi föl a Tisza-parthoz kötődő életét Fenákel Judit író. – Ott jártam a rókusi iskolába. Ott érettségiztem a tanítóképzőben. Ott nem vettek föl az egyetemre, és szereztem magyar–történelem szakos diplomát a főiskolán. Ott helyezkedtem el pedagógusként abban az iskolában, ahol magam is tanulni kezdtem. Ott mentem férjhez. Ott születtek meg a gyerekeim. Ott jelentek meg az első tárcáim a Délmagyarországban, ott lettem újságíró a Csongrád Megyei Hírlap szerkesztőségében. Ott jelentek meg az első köteteim... Sokáig éltem ott, az akkor nehéz és szigorú légkörű városban. Sok keserűséget és mondanivalót gyűjtöttem ott, amit azóta kiírtam magamból. Így hát én már nem is haragszom – a telefonvonal túlsó végén a mosolyból kihallik a sokaknak ismerős hang, az írónő tévés-műsorvezető fiának, Bárdos Andrásnak a hangja. – De Szegednek köszönhetem a zenét is, ami mostanában – az unokáim után – a legnagyobb örömöm az életben. Ott, Szegeden mentem először színházba, és lettem – hála a Vaszy-korszaknak – zenerajongó. Azóta tapasztaltam: Magyarország két részből áll – Budapestből és Magyarországból, vagyis akik nem éltek vidéken, nem ismerik az országot. Kívánom, hogy ez a két világ minél közelebb kerüljön egymáshoz!


Katalógus

Az eposz műfaji kelléke a katalógus: a seregszámla, ahogy az Adytól is kedvelt régi magyar szakszó nevezte a seregszemlét, a hősök fölsorolását – írja Péter László Szegedi seregszámla című könyvében. Márpedig Szeged, a 760 éves város története is hősköltemény. A Válogatott írások alcímű kötet a várost Európához kötő szálakat, személyeket is leltározza. Hogy lépést tartson korával például Csáky József Párizsban lett a modern szobrászat úttörője, Szöri József is ott tanulta az impresszionista festészet módszereit. Szegedről indult Berlinbe, Weimarba, Dessauba, majd Londonba és Chicagóba a modern művészet világhírűvé lett újítója, Moholy-Nagy László. Szeged költője, Juhász Gyula – Babits Mihállyal és Kosztolányi Dezsővel – európai ihletésre újította meg a század eleji lírát. Balázs Béla mint filmtudós vált híressé, az olasz neorealist filmművészet tanítójává. Az idén 75. éves Szegedi Szabadtéri Játékokra 1934-ben különrepülőgépen érkezett Schuschnigg osztrák kancellár; 1935-ben a Parasztbecsületet szerzője, Mascagni vezényelte, s a főbb szerepekben a milánói Scala művészei léptek föl. Az 1900. évi párizsi olimpián a Szegedi Torna Egylet tagja, a 18 éves Gönczy Lajos magasugrásban bronzérmet szerzett. Az elűzött kolozsvári egyetem befogadásával pedig a szegedi tudomány világhírre emelkedett: már a húszas évektől ismert például az itteni matematikai iskola – Haar Alfréd, Riesz Frigyes, Kalmár Márton, Szőkefalvi-Nagy Béla munkássága révén –, majd Szent-Györgyi Albert 1937-ben elnyert Nobel-díja után a biológia terén is. E névsor csak a jéghegy csúcsát jellemzi. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Igazságosan győzött a Barcelona?

Tovább olvasom