Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 33°C Még több cikk.

Szegény képviselők

Bevallom, én is átböngésztem a képviselők vagyonbevallását. Érdekelt, hogy egy olyan országban, ahol egyrészt „dübörög a gazdaság”, másrészt „rosszabbul élünk”...

... vajon az általunk választott, érdekeinket képviselők hogyan élnek.

Nos, azt hiszem, csaknem ugyanúgy, mint a többiek, ám akad néhány elszomorító eset is.

Több olyan városi képviselő akad, akinek a főállásból származó bére nemhogy az országos átlagot, de néha még a minimálbért is alig-alig éri el. Különösen a vállalkozások ügyvezető igazgatóinak sanyarú a helyzete. 80, 63, 57, 57 ezer bruttó forintok sorakoznak a havibérek rovatában, s valljuk be, ebből nehéz megélni. De van olyan orvos, aki főfoglalkozásában nem keresi meg a havi 100 ezer forintot, ami szintén társadalmi igazságtalanság – szerintem. Miként a bruttó 70 ezer forintos mérnöki fizetés is felháborító, amikor a felsőfokú végzettségűek javasolt hivatalos minimálbére 97.500 forint. De van önkormányzati képviselőnk, akinek két foglalkozásában is helyt kell állnia, együttesen havi 120 ezerért.

Hogy miért nem jó ez? Két okból. Egyrészt, mert aki ilyen keveset tud megkeresni fő hivatásában, annak – valljuk be, még ha néha szégyelljük is – napi megélhetési gondjai lehetnek. (Néhányan be sem merték vallani, mennyit keresnek, inkább üresen hagyták ezt a rovatot.) Így aztán rákényszerülnek, hogy akár két foglalkozást is űzzenek, ez viszont már lehet, hogy vállalt képviselői munkájukra is negatívan hat.

A másik ok szerintem a társadalmi megbecsülés hiánya. Hogyan várhatjuk el egy városatyától, hogy ideje egy részét ránk fordítsa, ha maga is anyagi szűkösségben él? És persze hogy szüksége van ilyen esetben mindenféle kiegészítő jövedelmekre, ami megint csak nem biztos, hogy képviselői tevékenységére is jó hatással van. Néhány esetben ezeknek a helyi politikusoknak több jövedelme származik képviselőségükből (havi tiszteletdíj, költségtérítés, bizottsági tagság, igazgatósági, fb-tagság valamely önkormányzati társaságnál), mint saját foglalkozásukból. Így persze nehéz elhárítani magukról a „megélhetési politikus" nem éppen hízelgő kifejezést, hisz saját maguk bevallotta jövedelmi helyzetük ezt mutatja.

Gondolkodjunk el: jól van ez így? Így van ez jól? És tényleg így van ez...?

Dusza András

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

18 ajándékötlet Valentin napra!

Szent Valentin nevenapján világszerte megajándékozzák szeretteiket az emberek. Ön már vett valami… Tovább olvasom