Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 18°C | 33°C Még több cikk.

Szél Bernadett: azonos munkáért azonos bért a nőknek!

Ma Magyarországon a nők átlagos bruttó órabére ötödével kevesebb, mint a férfiaké - jelentette be Szél Bernadett

Országgyűlési határozati javaslatot nyújt be az LMP a nemek egyenlő bérezésének érdekében, mivel ma Magyarországon a nők átlagos bruttó órabére ötödével kevesebb, mint a férfiaké - jelentette be Szél Bernadett, a párt társelnöke vasárnap a Nemzetgazdasági Minisztérium épülete előtt tartott sajtótájékoztatón.

Hangsúlyozta: a dolgozói szegénység az átlagosnál is jobban érinti a nőket, ennek e bérkülönbség mellett az is az oka, hogy a nők tipikusan alulfizetett szakmákba "szorulnak", munkahelyi előrehaladásuk során jellemzően nem jutnak tovább egy ponton, sok esetben pedig kényszerből alacsonyabb óraszámban dolgoznak, hogy elvégezhessék a háztartási munkákat.

Szél Bernadett nőnapi sajtótájékoztatóján kiemelte: a nők ezért is hajlamosabbak elfogadni a részmunkaidőt, miközben pártja álláspontja szerint sokaknak inkább a rugalmas munkavégzés jelentené a megoldást. Szólt arról is: céljuk továbbá, hogy fokozzák a nők munkaerő-piaci védettségét.

"A helyzet rossz, és a helyzet az Orbán-kormány elmúlt öt éve alatt tovább romlott" - jelentette ki, ártalmasnak nevezve azt a szemléletet, hogy a nemek közötti bérkülönbség a piacgazdaság természetes velejárója. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az alaptörvényben nem szerepel az "egyenlő munkáért egyenlő bért" elv.

Hozzátette: több bérkövetelés nem teljesült olyan szakmákban, ahol magas a nők aránya, és a Fidesz-KDNP kormány idején szüntették meg a háromévesnél fiatalabb gyermeket nevelő szülők felmondási védelmét.

Beterjesztendő határozati javaslatuk fontos elemeként említette a politikus a felmondási védelem visszaállítását, a rugalmas munkavégzés támogatását, a kötelező apai gyes megteremtését, valamint a nappali gyermekellátás rendszerének javítását. Megjegyezte: Magyarországon ma - szemben az egyharmados uniós ajánlással - a korosztály 14 százalékának jut bölcsődei hely, a mutató a családi napközikkel együtt is csak 16 százalék.

A kezdeményezés részeként említette, hogy emelkedjenek a bérek a nőket nagy arányban foglalkoztató szakmákban, a nagyobb cégeknek pedig cselekvési tervet kelljen készíteniük a bérkülönbségek kezelésére. Szorgalmazzák azt is, hogy az egyenlő bérezésnek legyen külön napj

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lesodródott egy autó a Gubacsi hídra vezető útról

Az autót vezető nő feltehetően rosszul lett, elvesztette uralmát a jármű felett és a felüljáró… Tovább olvasom