Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

Széll Kálmán 2.0 - útdíj és közlekedés

Legkésőbb 2013. július 1-jével bevezetné a kormány a megtett úttal arányos elektronikus útdíjfizetési rendszert (E-útdíj). Az ebből származó többletbevétel éves összege 150 milliárd forint lenne, tehát az intézkedés jövőre 75 milliárd forinttal javítaná a költségvetés egyenlegét.
A Széll Kálmán Terv 2.0 részeként hétfőn benyújtott konvergenciaprogram kiemeli: a közlekedésben érvényesülnie kell a használó fizet elvnek, hogy az úthasználóktól származó bevételekből finanszírozhatóvá váljanak a hazai úthálózat működtetési, karbantartási és felújítási feladatai, illetve fedezet képződjön további közlekedési célokra. Az ezekre a célokra szolgáló költségvetési támogatási kiadások kiváltásával javul a költségvetési egyensúly.

A dokumentumból kiderül: a kormány első olvasatban már megtárgyalta az előterjesztést, amely szerint a 3,5 tonna megengedett össztömeget meghaladó gépjárművek besorolása tengelyszám alapján történne, az E-útdíj bevezetésekor ezek a tehergépjárművek fizetnének a megtett úttal arányosan útdíjat.

A 3,5 tonna megengedett össztömeget el nem érő gépjárművek a jelenlegi D1 díjkategóriában maradnának, a 3,5 tonna megengedett össztömeget meghaladó buszok tengelyszámtól és vontatmánytól függetlenül további döntésig B2 díjkategóriába kerülnének. Esetükben továbbra is érvényben marad az időtartamhoz kötött gyorsforgalmi úthasználati díjfizetési rendszer, ezek a járművek fél év múlva önkéntesen csatlakozhatnának a megtett úttal arányos díj rendszerhez.

A rendszer induláskor a gyorsforgalmi utakon és az országos közúthálózat külterületi főúti szakaszain kellene a megtett úttal arányos rendszerben díjat fizetni.

A dokumentum kitér arra is: ha az új elektronikus útdíjfizetési rendszer a megadott határidőre nem épülne ki, az e-útdíj bevezetéséig a jelenlegi matricás rendszer érdemi kiterjesztésével is jelentős többletbevétel garantálható.

Az anyag emlékeztet arra: elkészült a budapesti közösségi közlekedés fenntartható finanszírozási modelljének koncepciója. Eszerint a jövőben a bevételtermelő fejlesztések elősegítése kerül a központba, például az e-jegyrendszer vagy a járműpark megújítása uniós támogatásokkal. A működés közvetlen központi költségvetési támogatása viszont 2013-tól csökken, távlatosan pedig megszűnik. A kormány már döntött arról, hogy a fővárosi közösségi közlekedés 2013. évi támogatását a 2012. évi előirányzathoz mérten is csökkenti 10 milliárd forinttal.

A közlekedés finanszírozását a tervek szerint új források segíthetik, például a személyforgalmi behajtási díj. A kormány támogatja a "dugódíj" infrastruktúrájának uniós forrásból történő teljes kiépítését. Ugyanakkor szükségesnek tartja megvizsgálni a rendszer szűkített, fővárosi forrásbevonásból való mielőbbi megvalósítását annak érdekében, hogy az országos elektronikus útdíjszedési rendszerrel együtt 2013. július 1-jétől üzemelhessen.

A dokumentum szerint a kormány által idén április 11-én elfogadott elvek alapján a fogyasztói árkiegészítést az állam továbbra is biztosítja a mindenkori szabályok szerint, illetve a kormány egyetért azzal, hogy a budapesti kerületek és agglomeráció is vállaljon érdemi szerepet a fővárosi közösségi közlekedés finanszírozásából.

Jelentős lépéseket tervez a kormány a MÁV belső átalakítása, költséghatékonyságának javítása érdekében. Emellett csökkenti a szükséges központi költségvetési támogatást a vasúti menetrend ésszerűsítése, a vasúti és az autóbuszos távolsági személyszállítás menetrendi összehangolása, a párhuzamosságok felszámolása is.

Olvasóink írták

  • 1. klj-54 2012. április 23. 21:00
    „Álmodj királylány!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elfogadták a személyszállítási szolgáltatásról szóló törvényt

Szolgáltatásközpontú, átlátható támogatási módokon keresztül ellentételezett, a társadalom és a… Tovább olvasom