Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Szélsőségesek támadtak Nagycsécsen?

A Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke szerint a nagycsécsi gyilkosság esetében már azért sem zárható ki a rasszista indíttatás, mert a bűncselekmény hasonló körülmények között történt, mint az utóbbi hónapokban több más, romák elleni támadás.
Horváth Aladár hétfőn kiemelte: már évekkel ezelőtt figyelmeztettek arra, hogy emberéleteket követelhet a szélsőséges eszmék erősödése. Mint felidézte, az utóbbi időben több településen is Molotov-koktélokkal támadtak romák házaira, Galgagyörkön és Piricsén fegyvert is használtak, csak a véletlennek köszönhető, hogy ott senki sem halt meg.

Az alapítvány vezetője közölte: a rendszerváltás után felerősödött az országban a cigányellenes hangulat, a szélsőjobb egyre nagyobb teret nyert. 1993-ban csak a Heves megyei ügyészség 38 olyan ügyet vizsgált, amely kimondottan cigányellenes támadás volt - tette hozzá.

A nagycsécsi esetről úgy vélekedett, nem zárható ki az uzsorások támadása, de az sem, hogy a Magyar Gárdánál is szélsőségesebb, vagy egy abból kivált, újnáci csoport szervezi és hajtja végre a támadásokat. Horváth Aladár szerint a rendőrségnek megerősített szolgálattal kellene védenie a falvakban a cigányok lakta részeket, ugyanis a továbbiakban hasonló támadásokra lehet számítani.

Úgy látja, hogy a '90-es évek elejéhez hasonlóan ma is egyre erősödik a cigányellenesség. A többségi társadalom tagjai saját élethelyzetük romlásáért ismét a cigányságot okolják, és ez megfelelő alapot ad a szélsőséges eszmék fellángolásának.

Hétfőre virradóra ismeretlen tettesek Molotov-koktélt dobtak és rálőttek két, egymással szemben lévő nagycsécsi családi házra; a támadásban egy 43 éves férfi és egy 40 éves nő életét vesztette.

Visszatérően ellenőrzik a rendőrök a települést

Állandó és visszatérő rendőrjárőrök ellenőrzik a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nagycsécset és környékét, ahol hétfőre virradóra romák házaira támadtak és két embert megöltek ismeretlenek. A szomszédos településeken, Sajóörsön és Sajószögeden is gyújtogattak hétfőn éjjel, ott két kocsma ajtaját gyújtották fel.

Dobi tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy keddre virradó éjjel csendes volt Nagycsécs és környéke. A rendőrjárőrök visszatérően ellenőrzik a települést, fokozott figyelmet fordítanak a közbiztonságra. Ez azt jelenti, hogy bármi történik, azonnal reagálni tudnak. A rendőrség elsődleges szempontja, hogy mihamarabb elfogja a hétfői támadókat.

Olvasóink írták

67 hozzászólás
  • 67. dodó 2008. november 05. 22:08
    „Bombahír: Igen, cigány uzsorás gyilkolt Nagycsécsen!
    2008-11-05. 11:48 http://kuruc.info/r/35/30376/

    Az biztos, hogy a mocskos, uszító cigányok és cigánybérencek nem kérnek bocsánatot az elmult napok nyilatkozataiért, de az ügyészség nem akar eljárni legalább rágalmazásért ellenük? Feltételezem, hogy fordított felállás esetén már "faji-nemzetiségi...stb" baromságokat fröcskölve fogalmazná a vádat a nácinyilasfasisztarasszista ellen!”
  • 66. 500 ezer 2008. november 05. 15:38
    „http://www.borsonline.hu/news.php?op&hid=15144
    Ez meg az eredeti”
  • 65. Bombahír 2008. november 05. 12:39
    „Bombahír: Igen, cigány uzsorás gyilkolt Nagycsécsen!

    http://kuruc.info/r/1/30376/”
  • 64. CURUK 2008. november 05. 11:31
    „Jobbik-ra kell szavazni!!”
  • 63. 751510 2008. november 05. 09:15
    „SP (56.hsz.)

    Amit írtam, éllel írtam. Hiszen pont ugyanezt csinálják a cigányfajvédők: bizonyítékuk ugyan nincs rá, de biztos rasszisták voltak... Szóval senki nem lopott ki semmit a postaládámból, csak írtam egy hasonlót fordított előjellel. Semmi kollektív bűnösség vagy hasonlók...”
  • 62. 4 2008. november 05. 06:56
    „A börtönből is Magyar Gárdás szélsőségesek külték a levelet, a hitelt felvevő romáknak!?
    Vegyék már ki a fejüket a se..ükből és lássonak is ne csak nézzenek, ne uszítsák az embereket egymás ellen, vagy ezért pénzt kapnak valakitől, valakiktől??”
  • 61. azul 2008. november 04. 21:59
    „Egyszer már a fajvédők nagyon pofára estek, ( Jauzsika, az "ártatlan") nagyon tudnék örülni,ha most is úgy lenne!”
  • 60. kiri01 2008. november 04. 21:44
    „Úgy tudom kb. annyi a bizonyíték a rasszista támadásra jelen pillanatban, amennyi a szlovákoknak a jogos magyarverésre.”
  • 59. Tahószegedi 2008. november 04. 21:33
    „ha meg tényleg rasszista támadás (ahogy a média nevezi) volt?

    jól tették az összes putrival ezt kell csinálni.

    Lelőni, felgyújtani”
  • 58. Tahószegedi 2008. november 04. 21:31
    „MOCSKOS CIGÁNYOK!!!!!!

    A saját fajtáját gyilkolássza aztán a magyarra fogja???
    Az uzsorásokat kell elővenni, takrkón lőni az összes CIGÁNYT!!!!!!

    Mohácsi Viktóriával kell kezdeni Brüsszel főterén !!!!

    Ha van bizonyítéka, és nem tája a nyomozó hatóság tudomására bűncselekményt követ el.
    De it is várhatunk egy CIGÁNYTÓL, csak lopni, csalni, hazudni tudnak”
  • 57. magyarok 2008. november 04. 21:08
    „55.!

    Mindegy ki követte el, cigány vagy magyar, bűnhődnie kell!”
  • 56. SP 2008. november 04. 20:39
    „17. hozzászólás 751510 2008.11.04. 09:29
    "Bizonyítékom ugyan nincs rá, de biztos cigányok voltak. "
    Kollektív bűnösség? A Benes dekrétum romásítva? Kell ez nekünk?”
  • 55. jura 2008. november 04. 20:19
    „Jó nagy sza..-ban lesznek a fajvédők ha végül az derül ki, hogy az elkövetők is cigányok voltak!! Akkor hogyan fognak majd fasiztázni?
    És ki meri már kimondani végre a parlamenti politikusok közül , hogy már-már tarthatatlan méreteket ölt ebben a megnyomoirított országban a CIGÁNYBŰNÖZÉS!!!!”
  • 54. dühös ember 2008. november 04. 20:13
    „Miért biztos,hogy rasszisták támadtak a cigányokra? Az nem lehet, hogy a cigányok arroganciáját,bűnözéseit unták meg a rendes emberek? Mivel a rendőrség, a kormány nem tesz a cigány bűnözés ellen semmit, valakinek rendet kell tenni.Nézzük Sarkadot is, amikor a cigányok Mercédessel, 4 - 5 milliós kocsikkal mentek a szegények részére osztott támogatásért és ott randalíroztak.SENKI NEM MERT TENNI ELLENÜK SEMMIT. Ez az eredménye az állandó támogatásoknak minden követelményt nélkülözve velük szemben.”
  • 53. MM 2008. november 04. 20:05
    „Ma a 8 éves és annál fiatalabb gyermekek 50 %-a cigó származású.
    Ne hagyjuk, hogy mégjobban elszaporodjanak.”
  • 52. TELSTAR 2008. november 04. 19:19
    „Rasszisták voltak, persze. Na meg Én vagyok Jeromos...”
  • 51. conquer 2008. november 04. 18:35
    „"Horváth Aladár szerint a rendőrségnek megerősített szolgálattal kellene védenie a falvakban a cigányok lakta részeket..."
    Ez nem jó ötlet, mert éppen a múltkor panaszkodtak a szegíny romák Kétegyházán, hogy túl sok feléjük a rendőr. Hát tönkre akarják szegényeket tenni?
    Két segéllyel kevesebbet kell kifizetni...
    Szegény uzsorások meg most egy kicsit bekeményítettek, hát így nem tudnak normálisan megélni... A fajvédők meg majd rasszizmust kiáltanak... Ez így van jól...”
  • 50. miért nem lepődtem meg? 2008. november 04. 18:30
    „miért nem lepődtem meg?

    fúúú de jó lenne ha egyszer reggel arra ébredne az ország, hogy ezek mind eltakarodtak innen... csak a gond van velük és nem azért dolgozom, hogy a 10 gyerek után segélyt kapjon. belegondolni is rossz”
  • 49. hstss54 2008. november 04. 17:57
    „http://jobbklikk.hu/index.php?Cikk=457#komment
    Ebben a témában a csatolt linken a "Tulok" nevű kommentelő hosszabb hozzászólása különösen figyelemre méltó. Nagyon érdemes elolvasni. Konkrétumokkal, szegedi vonatkozásokkal.”
  • 48. dodó 2008. november 04. 17:21
    „"Mohácsivész Shittória a BBC-nek: "bizonyítékom van arra, hogy rasszista volt a nagycsécsi gyilkosság"
    2008-11-04. 16:27
    Idézzük a BBC legújabb, nagycsécsi hírének Mohácsira vonatkozó részét:
    "A magyar európa-parlamenter, Mohácsi Viktória, azt mondta, bizonyítéka van arra, hogy "rasszista motivációjú" a támadás." (The Hungarian MEP, Viktoria Mohacsi, said she had evidence pointing to a "racist motivation" for the attack.)"

    Már csak egy dologban bízhatunk! Lesz még ebben az (qrva)országban NEMZETI érzelmű KORMÁNY és PARLAMENT, és akkor a mohácsiak, kolompárorbánok, kállaikolompárernők, horvátaladárok, farkasflóriánok, telekilászlók és besúgóik, s*ggnyalóik a klecskaernők, czirokLIFEpéterek, magyarungárelemérek, fergezsuzsák ésazösszes cigánybérenc libsi a törvény előtt fog felelni hazaárulásért nemzeti-etnikai feszültség szításáért, rágalmazásért, bűnpártolásért!
    Akövetkező választáson így adjuk a voksainkat!!!”
67 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ne bántsd a magyart - tüntetni hívnak a szurkolók

Összefogtak a különböző magyar labdarúgó klubok szurkolótáborai és tüntetésre hívnak mindenkit, akit… Tovább olvasom