Délmagyar logó

2017. 09. 23. szombat - Tekla 11°C | 19°C Még több cikk.

Szélvédőn át ˝szállt˝ a buszba egy szarvas Somogyban - fotók

Szarvassal ütközött a Kapos Volán Zrt. egyik busza Nagybajom közelében: az állat a szélvédőn át az utastérbe zuhant, ahol le-föl rohangált, míg kiszabadult, az utasok nem sérültek meg - adta hírül a Sonline.hu hírportál csütörtökön, szemtanúk beszámolóira hivatkozva.
A Kapos Volán Zrt. a hírportálnak megerősítette, hogy a Nagykanizsa-Kaposvár között közlekedő járat délután szarvassal ütközött Böhönye és Nagybajom között. A szarvas az út melletti erdőből féktávolságon belül ugrott az autóbusz elé, majd az első szélvédőnek ütközött és a jármű utasterébe csapódott - közölte Eigner János, a busztársaság megbízott személyszállítási igazgatója.



Az autóbuszvezető azonnal megállt, kinyitotta az ajtókat, a szarvas a hátsó ajtón keresztül kimenekült.

A járaton 10-15 ember utazott, akinek az ijedtségen kívül más baja nem esett.



Az egyik szemtanú szerint az állat valóssággal berobbant a szélvédőn keresztül a buszba, majd rémülten rohangálni kezdett. Az utasok nagyon megijedtek, mert a szarvas csapkodott a fejével. Többen is kiabálták, hogy mindenki hajtsa le a fejét, nehogy baj történjen. A sofőr az utas szerint nagy lélekjelenléttel, gyorsan reagált.

Olvasóink írták

  • 6. Óperenciás 2013. január 05. 09:06
    „Itt mindenkinek szerencséje volt:)”
  • 5. makovaros 2013. január 04. 19:05
    „2. Jó igaz hogy Bliccelt, de legalább a hátsó ajtón szált le :)”
  • 4. xilinx 2013. január 04. 17:26
    „Kaposvár környékén érdemes észnél lenni...egy kis erdei úton olyan szarvascsorda rohant át az úton előttem kb. 150-200m-re, hogy azt hittem, álmodom...”
  • 3. szatkat 2013. január 04. 13:55
    „Bikisunáj....biztos nyugdíjas volt, így ingyen utazhatott....”
  • 2. Bikisunáj 2013. január 04. 13:36
    „Jegyet meg én veszek kedves szarvas??? :D”
  • 1. klj-54 2013. január 03. 21:12
    „Intelligens állat, nem a sofőrre támadt,
    hanem leszállt méltósággal!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A főpolgármester aluljáró-szemlére hívja az ombudsmant

Tarlós István azt mondta: ha Magyarországon úgy lehet értelmezni az emberi jogokat,… Tovább olvasom