Délmagyar logó

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 21°C | 34°C Még több cikk.

Szemétkupacok, kicsorduló kukák minden városrészben

Hetek óta figyeljük és gyűjtjük a szemétgyűjtéssel kapcsolatos olvasói panaszokat, mindegyiknek mi magunk is utánanéztünk/lefotóztuk. Tény és való, hisz városrészről városrészre járva bebizonyosodott a lakók igaza: kevés a kuka, sok a szemét; a heti egyszeri szállítás csak tetézi a gondokat (főleg annak tükrében, hogy korábban kettő vagy három ürítés is volt az adott utcában), a szelektív gyűjtőknek pedig nincs sok értelmük akkor, ha a szándék megvan ugyan a környezetbarát szemétgyűjtésre, de a lakók nem tudják hová tenni a most leginkább aktuális műanyag palackokat.

Nem tisztünk megítélni, hogy a kommunális szolgáltató erejét elforgácsolja-e a virágosítás, a gaz- és parlagfű-mentesítés, valamint a szemétszállítás, de mert a Győrben élők testközelből elsősorban ez utóbbival találkoznak, ezért úgy látjuk, a problémával foglalkozni kell, a szolgáltatónak pedig tenni valamit. A panaszokat egyenként elküldtük a Győri Kommunális Szolgáltató Kft.-hez, a válaszokat kommentár nélkül közöljük. A panaszt vastagított betűvel olvashatják, alatta közvetlenül a választ közöljük.
Tegnap még egyszer megnéztük a korábban érkezett panaszokat is – szinte mindegyik még most is aktuális...

Nádorváros

A Wesselényi Hotel tulajdonosa azt panaszolta, hogy gyakran 2–3 napot is késik a szemét elszállítása, s ez már legalább a harmadik hét, hogy így történik. Állítása szerint többször jelezték a Komszolnál a jelenséget, de mindig technikai problémákra hivatkoztak, ráadásul eleve heti kettőről egyre csökkentették a szemét elszállításának gyakoriságát.
A Győri Kommunális Szolgáltató Kft. a lakossági hulladékgyűjtés járattervét a logisztikai tapasztalatok, a forgalomtechnikai lehetőségek és a lakossági jelzések alapján állítja össze. A közelmúltban számos útépítés és útfelújítás kezdődött és tart is, ami átmenetileg befolyásolja a hulladékgyűjtési rendszer hatékonyságát. Ami elromolhat, el is romlik – tartja a mondás, ez igaz a kukásautóra is. Ilyen esetben törekszünk arra, hogy lehetőleg minél hamarabb pótoljuk a forgalomból meghibásodás miatt kiesett járművet, ezt viszont csak úgy tudjuk, hogy máshonnan elveszünk egy gépet. Az okozott kellemetlenségekért elnézést kérünk.

Marcalváros I

Hétfőn kellett volna elszállítani a szemetet a Hajdu, a Gomba, a Nádas Ernő és a Leiningen utcából, de a szemétszállító autónak se híre, se hamva nem volt. Két hete ugyanígy volt, telefonálni kellett, hogy elszállítsák – írta korábban egy olvasónk. Ez most már rendszeres lesz? Nyár van, 35 fok meleg, bűzlik a kuka, mert a heti 3 helyett csak egyszer ürítik, ha egyáltalán ürítik.

Szabadhegy

A Zichy Ottó utcában lassan két hete kint van a kerti szemét, amelyet azelőtt szabályosan a komszolos táskába összegyűjtöttek és kihelyeztek. Szóltak (értsd: a panaszukat bejelentették) kétszer is, hogy szállítsák el, de azóta sem történt semmi.
Mindkét panasz jogosságát elismerte a szolgáltató, válasza ugyanaz, mint a Wesselényi Hotel esetében.

Gyárváros

A Nagysándor József utca társasházainál kevés a heti egyszeri szemétszállítás: bekövetkezett, amitől a lakók tartottak – nem fér el a szemét, csak a kuka mellett. Ugyanez a panasz a Puskás Tivadar–Ipar u. sarkán lévő házak esetében, de sorolhatnánk bármelyiket, mi magunk is azt tapasztaltuk ugyanis, hogy már hétfőn nem volt hely a szemétnek.

Adyváros

A Szigethy Attila úton a tízemeletesek mögött a kukákba szintén nem fér bele a szemét, ha mellédobják (például a Március 15. utca sarkán), akkor viszont otthagyják.
Győrben, a háztartásokban keletkező többlethulladék elhelyezésére az alábbi lehetőségek adódnak: amennyiben valakinek rendszeresen kicsinek bizonyul a saját hulladékgyűjtő edénye, az illegális lerakás helyett igényeljen nagyobb kukát ügyfélszolgálati irodáinkban. Az alkalmanként keletkező többlet kommunális hulladék elszállítására alkalmas zsák – amelynek ára tartalmazza az elszállítás és az elbánás költségét is – cégünk ügyfélszolgálati irodáiban (a Jókai utcában a parkolóház mellett és a Kálvária utcában), a Kálvária utcai virágboltban, részönkormányzatoknál és a hulladékgyűjtő járatok gépkocsivezetőinél vásárolható meg darabonként 190 forintért.
A győri lakosok háztartásból származó papírt, műanyagot, üveget, fémet, lomot, kis mennyiségben építési törmeléket, gumit, kerti hulladékot szelektíven, térítésmentesen elhelyezhetik a hétfőtől szombatig 8–16 óra között nyitva tartó hulladékgyűjtő pontokon, Győrszentivánon a Homoksori út végén, Kisbácsán a Kalapács u. és Szitásdomb u. sarkán, Újvárosban a Nép utcában, Kismegyeren az Ötház utcában, Gyárvárosban a Reptéri úton és a Pápai úti hulladéklerakóban.

Újváros

Egy héttel ezelőtt a szokásos menetrend szerint, tehát hétfőn délután kellett volna elszállítani a szemetet, ehelyett már reggel jött az autó és vitte is a hulladékot. Aki nem volt elég gyors, az lecsúszott a kukásautóról. Azt kérdezi a panaszos, hogy ez mostantól rendszeres lesz-e. S ha igen, miért nem értesítették őket?
Cégünkhöz több lakossági jelzés érkezett a közelmúltban Újvárosból azzal az észrevétellel, hogy a délutános munkarendben dolgozó, a munkájukat végző kukásautók zavarják pihenni vágyókat. Ezt szem előtt tartva másnap reggel gyűjtöttük össze a hulladékot. Mivel a hulladékgyűjtés az esti órákban lett volna, ezért másnap reggel a hulladékgyűjtő edények hiánytalanul az utcákon voltak, tapasztalataink szerint az ürítésről senki nem maradt le.

Sziget

A Stromfeld Aurél utcában a szemét hetek óta kint van, már le is tettek arról, hogy valaki azt valaha elviszi.
A Győri Kommunális Szolgáltató Kft. a város területén – így a Stromfeld Aurél utcában is – a hulladékszállítási közszolgáltatási szerződésben meghatározott mennyiségű hulladékot szállít el rendszeresen. Sajnálattal tapasztaljuk, hogy a Stromfeld Aurél utcában a hulladékgyűjtő edények mellett és tágabb környezetében ismétlődő jelleggel nagy mennyiségű zugszemét halmozódik fel. Társaságunk az illegálisan lerakott hulladékot több esetben összegyűjtötte és elszállította a saját költségén. Hasonló akcióra utoljára május 27-én, a köztisztasági napon került sor, ahol aktivistákkal együttműködve az egész utcát kitakarították. Annak ellenére, hogy a keletkező többlethulladék elszállítására többféle lehetőség adódik, sajnálatos, hogy néhány nappal az általános takarítás után a területen ismételten megkezdődött az illegális hulladék lerakása.

Révfalu

Az Aranypart előtt komszolos zsákokba gyűjtötték ugyan a szemetet, s jött is a kukásautó múlt hét kedden, de 30 méterrel a „cél” előtt megfordult és elment.
A Győri Kommunális Szolgáltató Kft. hagyományosan június elsején nyitja ki az Aranypart I–II szabad strandot, ahol az ide kilátogatók kulturált körülmények között napozhatnak és fürödhetnek. Munkatársaink a napozóterületen a zárás után mindennap összeszedik a szétdobált hulladékot, amit az erre a célra rendszeresített konténerben gyűjtenek. Minden kukásautónak szigorú menetrendje van, amitől nem térhet el. A szóban forgó zsákot az arra illetékes gépkocsi később elszállította.

Szelektív hulladékgyűjtés több városrészben

Olvasónk fotója mindent elárul: az Arrabona udvarán kint vannak ugyan a szelektív gyűjtők, de teljesen tele vannak – s ezt a turisták is látják.
Ugyanez a helyzet Szabadhegyen: a műanyag palackoknak nincs hely az egyszemélyes kukákban, az Aulich utcában lakó panaszos olvasó elindult ezért szelektív gyűjtőt keresni, s bár Marcalvároson át Adyvárosig is eljutott, olyan helyet nem talált, ahol lett volna elég szeméttartó a műanyag palackoknak. A szabadhegyi utcából ráadásul több panasz is érkezett a közelmúltban: a kukák – valószínűleg a sietség miatt – nemegyszer félig telve maradtak az ürítés után is.
Dunakapu tér: szintén olvasónk jelezte, s nem is piacnapon, hogy a helyzet ugyanolyan, mint az Arrabona udvarán... Megnéztük, igaza van, ezt egyébként ő fotóval is alátámasztotta.
A Győri Kommunális Szolgáltató Kft. az országban először vezette be kísérleti jelleggel az egész város területére kiterjedő szelektív hulladékgyűjtési rendszert. Már akkor felhívtuk a lakosság figyelmét arra, hogy a külföldi nagyvárosokban példásan működő, minden igényt kielégítő, környezetkímélő rendszer kizárólag akkor képes hatékonyan működni, ha abban a lakosság is partner. Ismételten kérjük tehát a lakosságot, hogy a rendelkezésre álló gyűjtőedény-kapacitást használjuk ki jobban. Ezt úgy lehet elérni, ha – környezetbarát – visszaváltható üvegben vásároljuk meg a szükséges terméket, a kartondobozokat lapjaira tépjük, a PET-palackból kipréseljük a levegőt, mielőtt bedobjuk az arra alkalmas szelektív hulladékgyűjtő edénybe.
A Győri Kommunális Szolgáltató Kft. működési területén lévő önkormányzatok bevonásával alakult meg a Győri Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás, melynek feladata 112 település hulladékgyűjtési rendszerének – minden igényt kielégítő módon történő – modernizálása, ami a tervek szerint 2009. január elsejéig be is fejeződik. Az óriásberuházás első ütemében – 2007. július 15-ig – szerepel a hulladékgyűjtő szigetek számának növelése és azok ürítésének gyakoribbá tétele. A rendszer kialakításáig a lakosság türelmét kérjük.
A hulladékgyűjtő edények csak részben történő ürítésével kapcsolatban az ügyfélszolgálati irodáinkban, az 516-600-as telefonszámon és a www.komszol.hu internetcímen olvasható honlapunk vendégkönyvébe várjuk a lakosság észrevételeit pontos lakcím megadásával.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megalakult Szlovákia új parlamentje

A 150 képviselő eskütételével kedden Pozsonyban megalakult Szlovákia új, hat pártból álló… Tovább olvasom