Délmagyar logó

2017. 05. 01. hétfő - Fülöp, Jakab 5°C | 20°C Még több cikk.

Szennyeződött csapadékvíz folyik a Tetves patakból a Balatonba

Látrány- Laborvizsgálatok szerint egyelőre nincs szükség hatósági intézkedésre azokkal a bejelentésekkel kapcsolatban, amelyek arról szóltak, hogy egy állattartó telep trágyalevével keveredett csapadékvíz folyik a Somogy megyei Tetves patakból a Balatonba - nyilatkozta Tomity Zoltán, a Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgató-helyettese szerdán az MTI-nek.
Közlése szerint először favágók jelezték, majd Somogytúr polgármestere tett bejelentést arról, hogy a Látrány határában összefolyó, a Tetves patakba vezetett csapadékvíz egy közeli szarvasmarha-telep trágyalevével keveredik, és ez a víz folyik később bele a Balatonba.

Tomity Zoltán elmondta, hogy a bejelentések óta szerdán másodszor is megvizsgálták a helyszínt, a csapadékvíz elvezetőket és a patakból vett vízmintákat. Mint megállapították, a sok eső és a nagy belvizek hatására egy bányatóba folyik össze a térségből a csapadékvíz, áthaladva egy állattartó telep kifutóján is, majd ez a víz a Tetves patakba kerül.

A laboreredmények szerint a szennyeződés mértéke eddig nem érte el a kritikus a határértékeket - egyebek között nitrát vagy nitrit tartalomban -, ezért egyelőre nincs szükség hatósági intézkedésre. A szakember szavai szerint amúgy jelenleg nemigen lehet tenni a térségben a sok csapadék és belvíz ellen, a szarvasmarha-telep trágyatárolója pedig rendben van.

Olvasóink írták

  • 1. martin812 2010. december 15. 20:35
    „Ha már tetves, akkor abba nem érdemes fürdeni!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Romlik Miskolc levegőjének minősége

Miskolc - Romlik Miskolc levegőjének minősége, ezért várhatóan szerda éjfél után tájékoztatási,… Tovább olvasom