Délmagyar logó

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda -1°C | 9°C Még több cikk.

Szenvedélye az erdő

Az egyik legmagasabb erdészeti kitüntetéssel, Kaán Károly-

emlékéremmel ismerték el Börzsei László több évtizedes munkáját. Az Öttevényen élő szakember szerencsésnek tartja magát: az erdő a munkája és a szenvedélye is.
Börzsei László pályája kezdetén, a bábolnai állami gazdaság gyakornokaként az ország első és egyik legnagyobb nemesnyár-telepítési akciójában találta magát. Ahogy mondta: nem szolgálta az ügyet sokáig, mert sok volt a munka, kevés a fizetés.
– Persze ha azt vesszük, az a kilencszáz forint nem is volt rossz kereset. Abban az időben három forintba került egy liter benzin, ugyanennyibe egy korsó sör. Így ha a hajdani „valutát” a mai árviszonyokra váltjuk, háromszáz liter benzin vagy korsó sör ára nem is elvetendő summa – mesélte a kitüntetett erdész, aki már 19 évesen – Bábolna után – a devecseri állami gazdaság erdészeti ágazatvezetője lett.
Innen Pápára került, ahol a gazdasághoz tartozó 20 község határában 500 hektár nemes nyár, akác és erdei fenyő erdő telepítésének terveit készítette el, és a helyszíneken maga irányította a kivitelezést is. Hatvannyolcban a kunszigeti téesz erdészeti és faipari ágazatvezetőjévé nevezték ki.
Börzsei László nevéhez a kunszigeti téesznél eltöltött majd három évtized alatt – többek között – 160 hektár erdőfelújítás és 200 hektár új erdőtelepítés, számos sikeres erdőszerkezet-átalakítás fűződik.
„ Nekem az erdő munkahelyet, de templomot is jelentett. Amikor néha alkalmam adódott, hogy csak úgy sétálgassak, leüljek a fák árnyékában, a csend, a madárfütty mindig feltöltött, új erőt adott. Az volt a szerencsém, hogy nekem a munkám és szenvedélyem évtizedek óta egy: az erdő.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hogy vélekedik a VOLT Fesztiválról?

Tovább olvasom