Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 35°C Még több cikk.

Szép szóval, alázattal

A „Haldoklókért nincs szervezet a megyében” című cikkhez szeretnék hozzászólni. Pár hete temettük el szegény édesanyánkat. Gyászom és a megtapasztalt megnyilvánulások íratják velem ezeket a sorokat. Psszel komplett vizsgálat után negatív leleteket kaptunk, ám márciusban ismét gondok lettek édesanyámnál. Másik orvoshoz mentük, aki egy jókora daganatot állapított meg. Aztán CT, majd szövettani vizsgálat következett. A CT eredményét látva az orvos édesanyámat sürgősségire kérte. Hiába volt a sürgősség, nem került előbbre. Az eredmény után irány a győri onkológia. Ezt a napot nem felejtem el, amíg élek. A mentősöktől nem vették át édesanyámat, mondván, most nem érnek rá. Egyszer csak előkerült egy orvos, aki mondta, hogy keressük meg ezt és ezt a kollégáját. Lifteztünk egyik emeletről a másikra, majd vissza. Hosszú idő múlva néztek csak rá édesanyámra. Az orvos csodálkozott, hogy nem vették ősszel észre a bajt. Azt javasolta, vigyük haza, ápoljuk otthon, mert nem kez elhető. De hogyan és mivel, arról nem szólt a tanács. Sajnos édesanyám egy napot élt csak a rettentő tortúra után. Az igaz, hogy nincs megyei szervezet a haldoklókért, de emberség se nagyon van? Nincs pénz ebben az országban, pedig főleg az egészségügyre kellene! Önkéntesekkel ne takarózzanak mindenhol! A beteg ember mellett, ha nem áll a család, akkor végleg vége. Tudom, ezzel nem támaszthatom fel édesanyámat, de néha a szép szóval, alázattal testileg-lelkileg többet lehetne tenni a betegért, mint bármilyen gyógyszerrel.

Szabó Istvánné, Rábaszentmiklós

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kézműves tábor

Tovább olvasom