Délmagyar logó

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 21°C | 34°C Még több cikk.

Szeptembertől fizethetik a diákok a képzési hozzájárulást

Azok a hallgatók fognak először jövőre képzési hozzájárulást fizetni, akik az idén szeptembertől kezdik meg felsőfokú tanulmányaikat - mondta az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára.
"A rendszer lényege az, hogy az első évfolyamon elért eredmény alapján dől el kinek, milyen hozzájárulási, fizetési kötelezettsége lesz" – tájékoztatott Arató Gergely.

Hozzátette: szintén az első évfolyamon elért eredmény fogja befolyásolni azt is, hogy a hallgató milyen ösztöndíjban részesül. Mint mondta, nem csak a képzési hozzájárulást vezetik be, hanem ezzel egy időben megváltozik az ösztöndíjak rendszere is.

"Emelkednek a szociális-, illetve a tanulmányi ösztöndíjak is" —mutatott rá.

Elmondta: a képzési hozzájárulásból származó bevétel jelentős részét, az egyetem döntésétől függően 30-50 százalékát ösztöndíjakra kell fordítani. A fennmaradó részt pedig intézményfejlesztésre, vagyis a képzés minőségének a javítására. Így a képzési bevétel egészében az egyetemek, főiskolák többletforrását fogja jelenteni.

Az első képzési hozzájárulás megfizetésére várhatóan 2008 szeptemberében kerül sor, és "vélhetően havi részletben kell megfizetni" a 2007-ben első éves hallgatóknak. (MTI)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Demonstrálnak a soproni hívek

A szombati, REAC elleni bajnokin demonstrációra készülnek a soproni szurkolók, így fejezve ki… Tovább olvasom