Délmagyar logó

2017. 05. 27. szombat - Hella 14°C | 24°C Még több cikk.

Szerelem, de nem első látásra

Kétszeres olimpiai bajnokunk, Janics Natasa és párja, Csányi Szilárd így együtt még nem jelent meg a nyilvánosság előtt: exkluzív írásunkban megismerkedésük történetéről, a lánykérésről és a pekingi olimpia utánra tervezett esküvőjükről is beszélnek. A most huszonöt éves kajakos elárulta, hogy azért jobb neki most Szegeden edzeni, mert így több időt tölthet kedvesével.
Janics Natasa hűsöl. Pár napra kapott egy szobát a szegedi Maty-éri olimpiai centrumban. Kint a parton délután kettőkor 42 fok van: ember sehol, a víz mozdulatlanul feszes és vakító. Bent a légkondis, csöppnyi helyiségben érkezésünkkor éppen a laptopján skype-ol (internetes telefon). Várunk valakire. Ennyire kötődik a nethez?

– Az egyik internetes lapnál, a bulvarsport.hu-nál most vállaltam el, hogy blogot fogok írni, akkor és amiről én akarok – újságolja Natasa, miközben még mindig a képernyőt bűvöli. A szerkesztők kérték tőle, hogy árulja el, mi számára a legszebb és a legcsúnyább magyar szó. Az előbbire az mondta, hogy Szilárd, a másik pedig a tükör szó volt, mert még mindig nem tudja szépen kimondani.

Autózás közben sminkel

Közben belép a szobába maga az emlegetett, Csányi Szilárd, Natasa párja is, aki egy autóforgalmazó cég értékesítője. A tükör szó megmozdítja a fantáziánkat. – Nati szinte tökélyre fejlesztette az autózás közbeni sminkelés technikáját – kapcsolódik be a beszélgetésbe. Látszik rajtuk, hogy sok-sok közös utazás van mögöttük. De vajon mikor volt az első? Mivel és hogyan lehet meghódítani az ország egyik legjobb és legcsinosabb sportolónőjét? – teheti fel magában velünk együtt sok férfi ezt a kérdést.

Több mint testőr

– Közvetlenül az athéni olimpia után a Démász Vízisport Egyesület az akkori munkahelyemet kérte meg, hogy versenyzőit a fővárosból lehozza Szegedre, a Klauzál térre ünnepelni. Én Vajda Attilával, a másik kocsiban pedig egy munkatársam Natival érkezett meg. Gratulálok! Köszönöm! Idáig jutottunk akkor a társalgásban, majd hónapokig semmi – kezdi megismerkedésük történetét Szilárd, majd Natasa folytatja: – Az egyik szegedi szórakozóhelyen futottunk ismét össze, pontosabban szólva: Szilárd egy kapatos társaságtól megmentett engem és lovagiasan hazakísért. De még mindig nem történt köztünk semmi – szövi tovább a szálat olimpiai bajnokunk. Legalább egy év is eltelt, mikor Szilárd jelenlegi autóscégénél hivatalosan is bejelentették, hogy Natasát szponzorálják. Ez alkalomból rendeztek egy céges bulit, ahol megtört a jég: sokat beszélgettek, és elkezdett valami köztük kialakulni. A tempó még itt sem változott sokat, ugyanis több edzőtábor és verseny tette még hosszabbá a napokat és a hónapokat. – Nehéz feladat egy férfi számára, hogy hogyan viszonyuljon egy ilyen sikeres női élsportolóhoz. Tudtam, hogy Nati életében sok a lemondás, és semmit nem szabad erőltetni, nem biztos, hogy éppen akkor belefér az életébe egy ilyen kapcsolat – árulta el hezitálása okát a harminckét éves fiatalember.

De végül is Natasára Szilárd kedvessége hatott, a „jóképű" Szilárdot viszont bajnokunk őszintesége ragadta meg. – És nyilván szép lány – tette hozzá mosolyogva. Szilárd kollégái elfogadták a helyzetet, minden szempontból büszkék Natasára.

Nem könnyű időszakot tudhatnak maguk mögött, a nyári uborkaszezonban a sajtó ráharapott az edző és versenyzője szakítására. Hosszú éveken át a kajak-kenu sportág botránymentes volt, kellett már valami vihar. Natasa álmában sem gondolta volna, hogy ez valaha is „ügy" lesz. Tévedett. – Sokkal jobb nekem Szegeden. Ha Pesten maradok, jóval kevesebb időt tölthetek a kedvesemmel. Többnyire hétvégenként találkozhattunk, de akkor sem mindig, mert volt, hogy a fáradtságtól nem tudtam leutazni. Akkoriban alig tudtunk együtt lenni – teszi hozzá.

Hozzám jössz feleségül?

Előfordul, hogy szerelmespárunk nem mindenben ért egyet. Egy ilyen veszekedős-civakodós nap után egyszer csak kiszaladt Szilárd száján, hogy „Akkor hozzám jössz feleségül?" – Nati rám nézett, elmosolyodott, kicsit elpityeredett, és azt mondta, „igen", majd a nyakamba ugrott – emlékezett kérőnk arra a bizonyos napra. Persze már korábban megérett benne az elhatározás, már nagyon biztos volt a dologban, tudta, ezzel nem lehet viccelni. Az esküvőt a pekingi olimpia után szeretnék megtartani, mivel az előkészületi teendőket nem lehet beleiktatni az olimpiára való felkészülésbe. Az fontosabb. De csak addig.

Nati legalább három gyermeket szeretne. Ezt picit zavartan, nevetgélve mondja. Nem is mondaná, ha nem kérdezném. Nem lehet rajta nem észrevenni, hogy addig még nagyon sok dolga van. Mint például az aznap délutáni edzés, melynek időpontját a kánikula miatt kicsit későbbre, hat órára tették. Nati akkor kajakba szállt. A hőmérő 38 fokot mutatott.

Hagyni kell megnyugodni

Szilárd szerint Natasa még nehéz helyzetben sem szereti, ha segíteni akarnak neki. Valószínűleg azért, mert mindenért nagyon meg kellett dolgoznia. Ha ideges, hagyni kell, hogy magától megnyugodjon.

Lévay Gizella
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kirakatban landolt a kisbusz

Tovább olvasom