Délmagyar logó

2018. 07. 18. szerda - Frigyes 18°C | 26°C Még több cikk.

Szexuális zaklatás a tűzoltóságnál: nem ez volt az első

Nem a "pálinkakóstoló túrán" történt szexuális zaklatás és megalázás volt az első eset a fővárosi tűzoltóság állományán belül - mondta az MTI-nek hétfőn egy neve elhallgatását kérő tűzoltó, aki szemtanúja volt az autóbuszon történt molesztálásnak, és állítása szerint azt azonnal jelentették feletteseiknek, akik az ügyet megpróbálták elhallgatni.
A tűzoltó azt mondta: két héttel ezelőtt Újszilváson, Bolyhos pálinkakóstoló túrán vettek részt. Közlése szerint ide, és más hasonló jellegű rendezvényekre már évek óta járnak szervezett formában tűzoltók, de az a három társa, akik a most nyilvánosságra került ügyben érintettek, először vettek részt ilyen "csapatépítő" rendezvényen.

A három tűzoltó, akik a Roham 1 állományába tartoztak, már a pálinkafőzdében is botrányosan viselkedett: letolták nadrágjukat és nemi szervüket mutogatták a jelenlévőknek, ezért a vezetők véget is vetettek a kirándulásnak - idézte fel.

(A fővárosban két rohamcsoport áll állandó készültségben: Pesten, a józsefvárosi parancsnokságon a Roham 1, a Roham 2 pedig Budán. A csoport tagjai ugyanolyan gépjárműfecskendővel és felszerelésekkel vonulnak a káresetekhez, mint a kerületi tűzoltóegységek, annyi különbséggel, hogy a rohamszolgálat tagjai alpintechnikai kiképzésben is részesülnek, és ehhez szükséges felszerelés is található autóikon. Őket riasztják szakadékba, vagy hegyoldalba zuhant személyek mentésekor, hídra mászó öngyilkosjelöltek lehozatalára, viharkárok felszámolására a tetőkön, nagy magasságban, avagy akkor, ha tetőről kell emeleti lakásokba ereszkedni, ha oda az ajtón át nem tudnak a tűzoltók bejutni.)

A szemtanú elmondása szerint a botrányos viselkedés után a hazafelé tartó úton kisebb verekedésre figyeltek fel az autóbusz hátuljában. Három Roham 1-es egy VIII. kerületi tűzoltóra támadt: az egyik tűzoltó megpróbálta szexuálisan molesztálni és megalázni társát azzal, hogy a nadrágjába nyúlt.

A neve elhallgatását kérő tűzoltó azt mondta: a "sértettet" ekkor a busz elejébe ültették, ezzel megakadályozták a bűncselekményt, így cáfolta azokat a korábbi parancsnoki kijelentéseket, hogy a buszon utazók mindezt szótlanul végignézték volna.

Állítása szerint az autóbuszon nemcsak vonulós tűzoltók vettek részt, hanem "elöljárók" is. Ő és több társa másnap, szombat reggel jelentette az incidenst. Még az autóbuszon kiderült, hogy a három tűzoltó néhány hónappal korábban, szolgálati időben, "beavatási szertartásként" úgynevezett análfűrész módszerrel szexuálisan megalázta másik társukat, aki emiatt a következő alkalommal már nem lépett szolgálatba, majd családi problémák miatt szabadságra ment és betegállományba került. A megaláztatást elszenvedő tűzoltót később áthelyezték egy másik tűzőrségre.

A rohamos tűzoltók egy másik alkalommal egymás nemi szervét fogdosták, ánuszukat borotválták a zuhanyzóban, és amikor ezt a szolgálatparancsnoknak a többiek jelentették, a vezető "jó poénnak nevezte" az ügyet, nem indított vizsgálatot - mondta a név nélkül nyilatkozó tűzoltó, megjegyezve, ezek a tűzoltók szerinte nem homoszexuálisok, egyiküknek családja, gyermekei vannak.

A "pálinkakóstoló túrát" követő szexuális zaklatás miatt a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság (FTP) tűzoltási, mentési és katasztrófa-elhárítási főosztályának vezetője kihallgatta az érintett tűzoltókat, majd intézkedett, hogy a szexuális zaklatást végrehajtó egyik tűzoltót egy évre helyezzék át a búvárszolgálathoz.

Az állományon belül azért indult el a szóbeszéd a szexuális zaklatásokról, mert a tűzoltók felháborítónak tartották, hogy a vezetők megpróbálják elhallgatni, eltussolni ezt a súlyos ügyet, és ez a tény a vonulós tűzoltók között feszültségeket is gerjesztett - jegyezte meg a legutóbbi zaklatási ügy szemtanúja, hozzáfűzve, a teljes állományt megbélyegző cselekedet már napok óta téma a szolgálatokat teljesítők között, amelyet mélységesen elítélnek.

Bende Péter vezérőrnagy, fővárosi tűzoltóparancsnok hétfőn közölte az MTI-vel, hogy kényszerítés gyanújával feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, mert tűzoltók egyik társukat szexuálisan zaklatták, megalázták. Az FTP vezetője három tűzoltó szolgálati viszonyát felfüggesztette, egy főosztályvezető vezetői megbízatását azonnali hatállyal, indoklás nélkül visszavonta, és fegyelmi, illetve méltatlansági eljárást indított.

Olvasóink írták

  • 8. sőndör 2010. március 02. 12:48
    „kúrvaoltó oltókúrva”
  • 7. ligotoko 2010. március 01. 21:39
    „Melegednek a liberális tűzoltók. Aberrált egyenruhások. Undorító!”
  • 6. TrombiFrédi 2010. március 01. 20:30
    „Bemelegedtek a lánglovagok?!:)”
  • 5. flexsnake 2010. március 01. 19:41
    „A mentős meg: PANDA! PANDA! :d”
  • 4. flexsnake 2010. március 01. 19:41
    „BORZ! BORZ!”
  • 3. jasz0507 2010. március 01. 17:58
    „aki a lángok körül ólálkodik hamar felmelegszik...:)”
  • 2. flexsnake 2010. március 01. 16:31
    „erre nem érdemes sünözni inkább borz! borz! :D”
  • 1. flexsnake 2010. március 01. 16:31
    „zsanett 2 :D
    Cím: Már ..... tűzoltókat! :D”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Akkumulátorok buktatták le a férfit

Háromszáz akkumulátort találtak a rendőrök egy edelényi férfi kisteherautójában közúti… Tovább olvasom