Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 12°C Még több cikk.

Sziget-fesztivál: a főváros területhasználati díjat kér

A főváros vezetése úgy döntött, a jövőben nem biztosítja ingyen a Sziget fesztiválnak a területet, hanem közterület-használati díjat kér.
A fesztivál szervezői viszont bíznak abban, hogy a főpolgármester korábbi ígérete ellenére nem akarja ellehetetleníteni a fesztivált.

György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes kedden sajtótájékoztatón elmondta: a fővárosi költségvetési koncepció készítésekor figyelembe vették azt az elvet, hogy a főváros minden olyan bevételéről, amely rendeletéből vagy vagyona hasznosításából származik, csak indokolt esetben mondhat le.

Ezért a közterület-használatokra az a generális döntés, hogy az ebből származó díjakat a főváros be kívánja szedni - mondta György István.

Jelezte: nyilván lesznek olyan "megfelelő közérdeket szolgáló" rendezvények, ahol eltekintenek a közterület-használati díj beszedésétől. A Sziget Fesztivál esetében olyan döntés született, hogy a főváros nem kívánja ingyen biztosítani a területet. Megjegyezte: a közterület-használati díj mértékét - figyelemmel arra, hogy milyen kiterjedt területet vesz igénybe a fesztivál - egyedileg fogják megállapítani.

Vető Viktória, a Sziget sajtófőnöke reagálásban azt közölte az MTI-vel: a Sziget fesztivál bízik abban, hogy a főpolgármester korábbi ígérete ellenére nem akarja ellehetetleníteni a fesztivált, az ország számára komoly gazdasági és turisztikai hasznot hozó multikulturális rendezvényt.

"Gerendai Károly, a Sziget fesztivál ügyvezetője találkozót kért az ügyben Tarlós István főpolgármestertől" - mondta Vető Viktória.


Idén már nem lenne ingyen a terület. Fotó: panoramio.com
Idén már nem lenne ingyen a terület.
Fotó: panoramio.com

A sajtófőnök kitért arra, hogy a 2008-as fesztivál előtt Demszky Gábor akkori polgármester nevéhez fűződött hasonló ötlet, amelyet akkor a szakbizottság fideszes elnöke is kifogásolt és a Sziget szervezői is értetlenségüknek adtak hangot.

Vető Viktória megjegyezte: Tarlós István az önkormányzati választások előtti kampányban azt ígérte, a főváros a jövőben is támogatni fogja a Sziget-rendezvényt, és a fesztivál megkapja azt a támogatást, amelyet az utolsó egy-két évet leszámítva mindig megkapott.

"Nem olyan embernek ismertük meg az elmúlt 18 évben Tarlós urat, akinek nem lehet adni a szavára" - fogalmazott a Sziget sajtófőnöke.

A 2008-as fesztivál megtartása előtt nem sokkal döntött úgy a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottsága, hogy a Sziget szervezői továbbra is három évre szóló ingyenes közterület-használati engedéllyel rendelkeznek, mivel a bizottság nem vonta vissza az ez ügyben májusban kiadott engedélyét.

Előzőleg Demszky Gábor az önkormányzati érdeksérelem miatt kezdeményezte, hogy a bizottság vonja vissza az ingyenes közterület-használatról szóló döntését. Indoka szerint az elmúlt években ugyanis a szervezők nyereségessé fejlesztették a rendezvényt, így nem indokolt az ingyenesség fenntartása.

A Népszava online azt írta, a közterület-használati díj teljes összege a Sziget esetében mintegy 2,5 milliárd forintot jelentene. Ennek megfizetése azt jelentené, hogy a tavaly 2,65 milliárdos költségvetéssel dolgozó Sziget fesztivált 2011-ben nem tudnák megtartani.

Olvasóink írták

  • 16. clarification 2011. január 15. 01:42
    „Fővárosunk több helyére rá férne a tatarozás, a szépítés. Elég ramaty állapotban van jó néhány hely, ezért jómagam is helyesnek tartom az ötletet,és egyébként is, ha mindenki más hasznot húzott a fesztiválból, csak a város nem, ....hát épp ideje ezen változtatni.”
  • 15. purgator 2011. január 12. 21:34
    „Viszont itt a beszedett helypénzekből azért + segílyek, igazán verbuválhatbának egy nagykoalíciós takarító brigádot, mert ebben a szezonban hó volt, de magától olvadt el. Meg kicserélhetnék a begyepesedett főépítészt is, aki minden villamossín közét begyepesíti, nehogy a megkülönböztetett járművek odaérhessenek időben ahová sürgős!”
  • 14. Gollam 2011. január 12. 20:31
    „Szép gondolat "Ebgondolat", de ez most hogy kapcsolódik a Sziget Fesztiválhoz??? ( Vagy egész pályás letámadás indult, tekintet nélkül helyre, időre, témára???)

    Miért NE kellene területhasználati- díjat fizetniük? Hiszen igen tisztességes profitot termelnek, amihez ingyen kapják a területet. Ja, megsértődnek, s elmennek pl. Pozsonyba... Stimmel. De akkor ne legyen helypénzes nálunk se a borfeszt., a Hídi-vásár, a karácsonyi kirakodás. S akkor nem plusz költségük amit beépítsenek az áraikba, ezáltal olcsóbb lesz minden. (Na ezt én se gondolom komolyan...)”
  • 13. Ebgondolat 2011. január 12. 11:46
    „"A bíróság 2010. december 6-án jogerősen, bűncselekmény hiányában felmentette a tüntetőt. Az ítélet kulcsfontosságú abból a szempontból, hogy a közhatalom gyakorlóinak, így a rendőrségnek a kritikatűrési képessége jóval magasabb, mint egy átlagembernek. Demokratikus jogállamban a véleménynyilvánítás szabadsága mindenkit megillető, alkotmányos alapjog. A közhatalom gyakorlói pedig, így a rendőrség is köteles tűrni a szélsőséges véleményt, a kritikát, annak érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül."

    Ez az ítélet nyilvánvalóan nem csak a rendőrségre, de a kormányra és azt vezető fideszre is vonatkozik!!! Ebből kifolyólag ha valaki a fideszt fidSS-nek nevezi, azt a moderátornak NINCS JOGA moderálni, mert súlyosan megsérti a szabad véleménynyilvánítás jogát, amit a bíróság a fent említett ügyben is kifejt!! Amennyiben a moderátor túllépi hatáskörét és moderálja a közhatalom gyakorlóit érintő akár SZÉLSŐSÉGES véleményt is, egyszerűen rá kell szabadítani a TASZ-t és máris új munka után nézhet!!!”
  • 12. szilléri 2011. január 12. 11:13
    „Tegyük fel !
    Építkezel és egy hétig a közterületen tárolod a sittet !
    Fizetsz a közterület használatért ?
    Hát persze ! Nagyon is ! ,,Gy. Ferenc idézet !"

    ,,Az econet.hu Nyrt. legfeljebb 4,95 milliárd forintért megvásárolja a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft. 100 százalékát - közölte az econet a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden. Az adásvételi szerződést az econet 100 százalékos tulajdonában lévő EST Média Group Vagyonkezelő Kft. kötötte kedden."”
  • 11. Hmmm... 2011. január 12. 09:58
    „En helyeslem a dontest, ha igaz, mert mindenert kell fizetni es a "rom eltakaritasert" foleg! A kerdes csupan az, megtalaljak-e a megfelelo osszeget. Emlekszem, az aug 20-i tuzjatekok eseten eppen azzal indokoltak sokan a megtartas mellett, hogy a telepulesek kiesnenekk a helypenzek beveteletol, ha az elmarad. Na, akkor ez a rendezveny miert is lenne mas?”
  • 10. azigazitrebitsch 2011. január 12. 09:57
    „"Nem olyan embernek ismertük meg az elmúlt 18 évben Tarlós urat, akinek nem lehet adni a szavára" - fogalmazott a Sziget sajtófőnöke.
    Pedig majd rájöttök szép csendben,hogy milyen madárka a tarlós.Gondoltátok,hogy azt az évekkel ezelőtti csörtéteket, aminek a végén ő visszakozott elfelejti?!
    Eljött a törlesztés ideje!
    Ennyi.”
  • 9. nauset 2011. január 12. 09:19
    „A forrás természetesen a Délmagyarország sorvezetője a Népszava, amely köztudottan egy teljesen független, elfogulatlan hírforrás. Demnszky, Hagyó, Hunvald után végre nem tolvajok ülnek a vezetői székekben, akik nem hülyék, nem hagyják veszni a fesztivált.”
  • 8. purgator 2011. január 12. 01:35
    „Helyes, ezt kellene tenni a SzIN-el is, végre eltakarodnának a Sziksóshoz, vagy a repülőtérre, vagy akárhová, hogy a szerencsétlen betegek a klinikasoron - nem beszélve az újszegedi lakótelepen élőkről - tudnának nyáron is gyógyulni, pihenni. Nagyon zsebjátéka lehet pár nagyfejűnek a Sárgaházban, hogy még a klinikai dolgozók sem bírnak vele.”
  • 7. harcsabajusz 2011. január 12. 00:36
    „Úgy látszik a fityisznek bögyében van a sziget, és így akar végét vetni a fesztiválnak: a teljes költségvetést kéri területhasználat fejében. Ennyit ér Tarlós szava? Várjuk azért meg mennyi is lesz a területhasználat. Legfeljebb Budapest helyett Pozsonyba, Bécsbe, Újvidékre járunk majd bulizni. Tarlós ezzel is segítheti a konkurenciát. Pesten meg le lehet húzni a rolót.”
  • 6. Ferrer 2011. január 12. 00:15
    „2. hozzászólás apátfalvi*
    Ez tényleg így van?? Ezek már tényleg betegek :DD Na de érthető is, hisz a Sziget feszt rontja a Magyar Sziget nevű kultúr rendezvénysorozat bizniszét :D”
  • 5. Logaritmus 2011. január 11. 23:22
    „Majd az lesz mint a kaszino beruhazassal. Itthon uldozik mashol tamogatjak es varjak. A Fidesz megfojtja a Szigetet es ezzel hatalmas orszagimazs eszkozt pusztitanak el, ugrik par milliard AFA forras es kitelepul az egesz Pozsonyba. Majd lehet sirni es irigykedni. El lehet innen menni - mondta Gyurcsany, majd megvalositja a balszerencset hozo FideS..”
  • 4. smalltown 2011. január 11. 22:15
    „sikerul a SZigetet is kinyirni:(”
  • 3. 3évesférfi 2011. január 11. 21:31
    „2: Hagyjad már, még senki hozzá nem szólt, máris előre kavarod a témát. Neked is elég érdekes a hobbid.”
  • 2. apátfalvi* 2011. január 11. 21:13
    „Két kérdésem lenne: az agyhalott, komolyan egyáltalán nem vehető kuruc.info miért nevezi folyamatosan Zsigetnek (tehát zsidó érdekeltségűnek) a nemzetközileg is kedvelt és elismert, Magyarország számára pozitív jelentőségű rendezvényt? A másik kérdés pedig az, hogy az ide látogató fiatalokat miért nevezik a nácik zsidónak, akárcsak a fellépőket, akiknek a bokájáig sem ér fel egyetlen neonáci sem?

    Köszönöm a válaszokat előre is!”
  • 1. Larsson 2011. január 11. 20:42
    „"Okos" húzás, de aztán ne sírjunk, hogy különböző eredetű bevételek sincsenek és az ország imázsát lerombolták egy ilyen döntéssel...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rokkantság és öröklés az új nyugdíjrendszerben

A tb rendszerbe visszalépésre a jövőben kizárólag rokkantság esetén lesz lehetőségük azoknak, aki most a maradás mellett döntenek. Tovább olvasom