Délmagyar logó

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -11°C | 0°C Még több cikk.

Sziget 2006: Bocs, beszélsz magyarul?

Ez a Sziget már nem az a Sziget – minden évben elmondjuk, és minden évben igaz. A budapesti Sziget-fesztivál ugyanis alakul, változik, szinte évről évre. Hogy az idei miben különbözött az előzőktől? Erről szól a szubjektív beszámoló.
Néhány évvel ezelőtt a beléptetéskor azt tapasztaltam, hogy nem én vagyok a célközönség, a magam negyvenegy-két évével. Legalábbis, ami a motozóembereket illeti. Mert csak rám néztek, aztán mindenféle táskaátkutatás nélkül intettek: „Mehet!” Nem esett jól. Afféle „mi van, Bástya elvtársat már meg sem akarják ölni'” sértettség lett rajtam úrrá, tisztán emlékszem. Nos, idén már ez sem így történt. Mikor az őrző-védő elé léptem, az rám pillantott, s rögtön kérdezett: „Alkohol?” Ezen a fejleményen annyira meghökkentem, hogy semmi értelmeset nem tudtam válaszolni. Mondjuk azt, hogy „köszönöm, most nem kérek”, vagy hogy „ha lehet, akkor talán valami rövidet”. Ehelyett a kurta „nincs” hagyta el az – egyébként egyre száradó – ajkamat. Ami igaz is volt, mégis némi mámor vett rajtam erőt: éreztették velem, nem vagyok még annyira öreg, hogy egy kis alkoholcsempészést ki ne néznének belőlem. Szóval ez jólesett.
Miként odabenn a pár pohár bor, amit sikerült elfogyasztanom, ráhangolásképpen, kulturáltan, Kazal László legendás kabarészámából idézve „szigorúan tudományos alapon”. A lényeg, hogy több más, ifjúságnak szánt fesztivállal ellentétben a Szigeten kapható normális, mondhatni, minőségi bor is (az árakról később), nem csak sör hordószám. Ez utóbbit, mint kiderült, eleinte alaposan kicentizett, azaz kicentiliterezett műanyag pohárba mérték, amibe hab már nem is fért, ha az előírt mennyiséget bele akarták tölteni.

Jönnek a nagy bandák

No de nem az italozás a legfontosabb a Szigeten (láttam ugyanis színjózan embereket is önfeledten jól érezni magukat), hanem a zene. Például. Nos, az évek múlásával a kínálat is változik, az egyetlen biztos pont Sziámi a nagyszínpadon – bár erről a fix pontról sokan lemondanának. Szóval meglátásom szerint évről évre több az éppen futó világ sztár banda. Ez egyrészt jó, nagyon jó, másrészt viszont hordoz magával ellenhatásokat is (e képzavaron túl). A világsztárok ugyanis vonzzák rajongóikat szerte Európából, ezzel egyre nagyobb lesz a külhoniak aránya a nézők között. Ez miért rossz? Nem rossz. De alkalmazkodni kell hozzá, fel kell rá készülni.
Isten ments, hogy idegengyűlöletet feltételezzen rólam bárki is, a Szigetet éppen azért is tartom fontosnak, mert a külföldi fiatalokban rögzíti egy életre: Magyarország jó hely, érdemes oda visszatérni. Esetleg húsz év múlva, nyakkendőben üzletemberként vagy teniszpólóban, családostól nyaralni.
Na de ez a messzi jövő, egyelőre a mosttal kell valamit kezdeni. Mert például szombaton a Radiohead előtt fellépett egy magyar kedvenc, a Heven Street Seven, de „megközelíthetetlen” volt a honi rajongók számára. A jobbára külföldi Radiohead-funok ugyanis ellepték az első tizen-egynéhány sort órákkal a koncert előtt. Jobb részük a magyar élcsapatot udvarias műrajongással jutalmazta, ami nem az igazi. Szerintem el kellene gondolkodni a szervezőknek, hogy melyik magyar bandát engedik össze a külföldi bombákkal. Meg azon is, hogy nem kellene-e mondjuk magyar napot tartani a nagyszínpadon, vagy még inkább egy magyar nagyszínpadot is felállítani. Csak mondom.
Állítólag a felmérések is bizonyítják, egyre több a külföldi, de a tapasztalataim mindenképp. Egy előttem lépdelő fiatalember például odalépett egy szembejövőhöz, és ezt kérdezte: „Bocs, beszélsz magyarul? Merre van a nagyszínpad?” Másik adalék a büfés hölgy megjegyzése, akitől hamburgert vásároltam: „De jó magyar beszédet hallani!” – mondta.
Azt javaslom mellesleg a Sziget marketingeseinek, alaposan elemezzék ki a Franciaországban végzett kampányukat, mert az szemmel láthatóan és füllel hallhatóan bejött: rengeteg volt a francia fia- tal. Talán egy kicsit túl sok is.

Felemás árak

Egyesek szerint az árak is tehetnek arról, hogy kevesebb a magyar. Ami a németnek bagó, az utolsó nap a magyar csórónak már csak emlék. Na de nézzük! A fesztiválon az egyenitalok és -ételek mindenütt egyenáron kaphatóak. Egy deci gépi kóla pl. 60 forint, a félliteres 250, a csapolt világos sör 320, az Unicum 600, egy kávé 160-ba került. A bor a 90 forintos folyóbornál kezdődik, és valahol az egekben végződik. Én magam egy 300 forint/decis chardonnay-ig jutottam, tehát nem messze, de az már tényleg az iható kategória volt. Egy tál meleg kaja 800–1200, egy lávakövön sült virslis hot dog mindenféle salátával telepakolva 400 forintba került. A hetijegy a helyszínen 30.000 forintba került, elővétellel egy napijegy árát, 6000-et lehetett nyerni.
Na de vissza a zenére. Kellemes ajándékot nyújtottak át nekem, s velem együtt még sokaknak a szervezők mindjárt a nyitónapon. Az idejekorán megboldogult Led Zeppelin énekese lépett fel mostani bandájával Robert Plant and the Strange Sensation néven. Szenzációs volt valóban. Kénytelen vagyok itt egy tévéreklámot idézni: a lenyugvó napnak is van ereje. Ha a jövőben is jön hasonló „kihalásra ítélt dinoszaurusz”, rám és pár ezer kivénhedt rockerre ismét számíthatnak. Csak hogy emeljük az átlagéletkort.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Változó idők

Bár Az utolsó metró már elment, Catherine Deneuve és Gérard Depardieu ismét találkoznak. Egy férfi… Tovább olvasom