Délmagyar logó

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 5°C | 14°C Még több cikk.

Szigetvári: az Orbán-kormányt le lehet és le kell váltani

Ez azonban csak akkor történhet meg, ha minden egyéni választókerületben a demokratikus ellenzék egyetlen közös jelöltje áll szemben a Fideszével - mondta a politikus.
Az Együtt-PM társelnöke szerint az Orbán-kormányt le lehet és le kell váltani. Szigetvári Viktor erről kedden Debrecenben azon a sajtótájékoztatón beszélt, amelyen bemutatta az MSZP és az Együtt-PM közös Hajdú-Bihar megyei 1. számú választókerületi jelöltjét.

A debreceni központú választókerületben Szegedi István egyetemi docens lesz a jelöltjük, aki az orvoscentrum gyermekklinikája gyermekonkológiai és hematológiai centrumának vezetője - jelentette be Szigetvári Viktor.

A politikus kijelentette: "határozottan hisszük, hogy 2014 tavaszán le lehet váltani, és le kell váltani Orbán Viktor kormányát". Ez azonban csak akkor történhet meg, ha minden egyéni választókerületben a demokratikus ellenzék egyetlen közös jelöltje áll szemben a Fideszével - tette hozzá.

Olvasóink írták

  • 5. csergemerge 2013. október 16. 15:16
    „"az Orbán-kormányt le lehet és le kell váltani"
    Le lehet, mivel demokrácia van.
    Le kell, ha van jobb.”
  • 4. pachakuti 2013. október 16. 09:40
    „3. majzik
    Köszi! Valami ilyen karakterű "pártmunkásként" képzeltem el én is. Biztos vagyok benne, ha most nem sikerül neki, jövőre már a Fidesz rendíthetetlen szószólója lesz, amit "megérdemelten" jól ki is fog használni.”
  • 3. majzik 2013. október 16. 08:20
    „Werber tanítvány ! Vajon miért nem csodálkozom ?

    ,,2001-ben került az Magyar Szocialista Párt (MSZP) közelébe Ron Werber munkatársaként.[1] Előbb Baja Ferenc mellett dolgozott a párt választási kampányának irányításában, később részt vett az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány (EUKK) megalapításában, majd Gyurcsány Ferenc munkatársaként Medgyessy Péter miniszterelnök tanácsadója lett. 2003 nyarától a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium miniszteri titkárságvezetője, augusztustól sajtófőnöke volt. 2004 júniusában Medgyessy Péter kommunikációs vezetőjévé és a kormányzati hirdetések kezelőjévé nevezték ki, a Miniszterelnöki Kabinet Nyilvános Kapcsolatok Titkárságának helyettes államtitkáraként Braun Róbert helyére.

    Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké választása után ugyanezt a posztot töltötte be egészen 2005 májusáig. Utána egészen 2006 végéig irányította az MSZP választási felkészülését előbb a parlamenti, majd pedig az önkormányzati választási kampány során. Munkája részeként felügyelte a helyi szervezetek munkáját, irányította a párt központi szervezetét, kidolgozta a párt hirdetési-, rendezvény- és mobilizációs stratégiáját.

    2007 tavaszán magáncéget alapított Szigetvári és Társai Kommunikációs Vállalat néven. A cég 2010 előtt számos állami megbízást kapott.[2] A vállalkozás véleménykutatások, közösségi és politikai kommunikációs projektek tanácsadója, lebonyolítója Magyarországon és Közép-Európában.

    Bajnai Gordon miniszterelnök személyes tanácsadója és kabinetfőnöke volt államtitkárként a kormánya 2009 áprilisi megalakulásától azon év végéig. 2009 augusztusában az MSZP tagja lett.[3]

    2010 tavaszán és őszén ismét az MSZP országos kampányigazgatójaként dolgozott az országgyűlési és önkormányzati kampányban.

    2011-ben a Bajnai Gordon által alapított Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány kuratóriumának lett a tagja. 2012 októberében az akkor alapított Haza és Haladás Egyesület ügyvezető alelnöke lett.[4] 2013 januárjában kilépett az MSZP-ből.[5] 2013. március 8-tól a Együtt 2014 Választói Szövetség Párt egyik társelnöke.[6]"”
  • 2. pachakuti 2013. október 15. 21:23
    „Ki ez a Szigetvári? Eddig hol volt és mit csinált?”
  • 1. queenmargareth1 2013. október 15. 19:25
    „naná, ha a hülye ellenzék nem egymást marná:(”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

OGY - Tállai: önállóan is olthatnának tüzet az önkéntes tűzoltó egyesületeket

Az LMP a közmunkások katasztrófavédelembe való bevonásáról beszélt, a Jobbik pedig a bejelentés… Tovább olvasom