Délmagyar logó

2018. 05. 21. hétfő - Konstantin 13°C | 24°C Még több cikk.

Szijjártó: cél, hogy Magyarország termelési központtá váljon

2013-ban gazdasági növekedési fordulat lesz - mondta az államtitkár.
A kormány célja, hogy Magyarország termelési központtá váljon Európában, és ehhez versenyképes befektetési környezetet teremt intézkedéseivel - hangsúlyozta a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára kedden Budapesten, a Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara több vegyes kamarával közösen tartott rendezvényén.

A növekedési fordulat címmel tartott előadásában Szijjártó Péter kiemelte: 2013-ban gazdasági növekedési fordulat lesz, és ennek forrása a családok megerősítésével keletkező fogyasztás bővítése, a magyar cégek külpiaci tevékenységének elősegítése, továbbá a stratégiai partnerségi megállapodások rendszere.

Az államtitkár kitért arra, hogy helyes volt a kormány adófilozófiai váltása, amely révén egyszerű, átlátható, arányos adórendszer jött létre, ami a termelő szektor számára sok pozitívumot hozott.

A kormány elkötelezett a bürokrácia, az adminisztrációs terhek csökkentése mellett - szögezte le az államtitkár, aki szerint az év végéig az Egyszerű állam program keretében 500 milliárd forinttal, a GDP 1,7 százalékával mérséklődik a vállalkozások terhe.

A kormány a magyar oktatási rendszert a gazdaság igényeihez igazította, német mintára a szakképzést duális rendszerré alakította, ahol a cégek jobban bekapcsolódnak a képzésbe, a Munka törvénykönyvét rugalmassá tették, a munkahelyvédelmi akciótervvel a foglalkoztatás elősegítését támogatják - mondta az államtitkár.

Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra, hogy a gazdasági kormányzásban változások következtek be. Így például a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) és a kereskedőház rendszer a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkárságához került, ezzel is jelezve, hogy a külgazdaság a gazdaságpolitikában fontos szerepet kap.

A HITA tevékenységében továbbra is segíti a nemzetközi cégek magyarországi tevékenységét, befektetéseik bővítését és hozzájárul a keleti nyitás politikájának érvényesüléséhez - tette hozzá.

Szijjártó Péter kitért arra, hogy a magyar makrogazdasági adatok európai összehasonlításban jók, az idén folytatódik az államadósság csökkentése, a költségvetési hiány 2013-ban is 3 százalék alatt marad, immár harmadik éve.

A 2013. évi gazdasági növekedés forrásai között említette az államtitkár a fogyasztás növekedését segítő, a családok megerősítésére hozott kormányzati intézkedéseket, köztük a devizahitelesek megsegítését, a rezsicsökkentést, a minimálbér és a nyugdíj emelését.

A magyar cégek külpiaci tevékenységének erősítésére kereskedőházakat nyitnak az idén Rijádban, Pekingben és Asztanában, április 22-én pedig Moszkvában adnak át magyar kereskedőházat a Quaestor magáncéggel közösen. Az Eximbank és a Mehib az eddiginél aktívabb exporttámogatási és finanszírozási politikát folytat - mondta az államtitkár.

A stratégiai partnerséggel összefüggésben a főszervező, Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara rendezvényén Szijjártó Péter elmondta, hogy Magyarországon 300 svájci érdekeltségű cég működik, az egyikkel, a Stadler vasúti járműgyártó céggel stratégiai partnerséget kötött a kormány. A Stadler a most zajló 3,5 milliárd forintos beruházása révén 600-ra bővíti a Magyarországon általa foglalkoztatottak számát.

Olvasóink írták

  • 2. _csutak_ 2013. április 02. 16:41
    „Szíjjártóról eredeti szakmájában csupa jót mondtak!
    Egy posztgraduális közgazdász gyorstalpalóval nem hiszem, hogy képes átlátni ekkora tapasztalattal azt amit Petsing Mária Zita és kortársai képesek!
    Nekem Tónival személyes gondom nincs, de mint politikussal már van.
    Amit tesz az egyszerűen fogalmazva népirtásnak is nevezhető, bűnsegédként.
    Tagja egy olyan kormánynak, mely képtelen egy hóhelyzetet haláleset nélkül megoldani, amely kormány alatt naponta emberek halnak fagyhalált és amelyik kormány érdemben a katasztrófa védelmén (miért is védik a katasztrófát, ki ellen?) kívül a bel és árvíz ellen nem tett!”
  • 1. Hód 2013. április 02. 15:46
    „Akkor várjuk Hódmezővásárhelyen is az új TERMELŐ cégek letelepedését és beruházását!
    Egy város lakossága, aki mindig a jelenlegi kormányt támogatta, miért nem érezheti az új termelő üzemek munkahelyeinek jótékony hatását?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MSZP: nagy árat fizetett az ország a hiánycél teljesüléséért

Az ellenzéki párt növekedést ösztönző gazdaságpolitikát tart szükségesnek. Tovább olvasom