Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

Szijjártó Péter: „Fejezzék be!”

Szijjártó Péter, a Fidesz győri elnöke sajtóközleményben reagált a Magyar Szocialista Párt közleményben feltett kérdéseire, amelyeket tegnapi számunkban közöltünk. „Az MSZP győri elnöksége ismételten bebizonyította, hogy hamis propagandát folytat. Amikor arról nyilatkoztam, hogy sem Borkai Zsolt polgármester úr, sem jómagam nem kívánunk igazgatósági, illetve felügyelőbizottsági tisztséget betölteni, komolyan is gondoltam. Sem Borkai Zsolt, sem én nem vagyunk tagjai ezeknek a testületeknek, ellentétben a szocialisták valótlan állításaival. Borkai Zsolt – akárcsak Balogh József korábbi polgármester – a tulajdonos önkormányzatot képviseli a város négy cégének legfőbb vezetésében, egyetlen fillér külön tiszteletdíjazás nélkül, s ez nem hasonlítható az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagságokhoz. Szeretnénk ismételten, immáron sokadszor arra kérni a szocialistákat, hogy fejezzék be az alaptalan vádaskodásokat, a hazug propagandát, a csúsztatást, a hisztériakampányt. Fejezzék be a személyeskedéseket, képviselőink minősítését. A munkára koncentráljanak, ahelyett, hogy hátráltatják azt. A további vitát pedig részünkről ezennel lezártnak tekintjük.”

A Kisalföld is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

SMS 03.26.

Tovább olvasom