Délmagyar logó

2017. 05. 23. kedd - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

Szijjártó: tavaszig megalkotjuk a végleges alkotmányt

Tavaszig - széles nemzeti konzultáció után - megalkotjuk Magyarország végleges alkotmányát - reagált Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője Kovács László (MSZP) csütörtöki sajtótájékoztatójára, ahol azt javasolták a kormánytöbbségnek, hogy halassza el az új alkotmány jövő tavaszra tervezett elfogadását.
Kovács László volt brüsszeli biztos arról beszélt sajtótájékoztatóján, hogy az MSZP azt javasolja a kormánytöbbségnek: halassza el az új alkotmány jövő tavaszra tervezett elfogadását, mivel az a szocialisták szerint még a médiatörvény fogadtatásánál is nagyobb vitákat válthat ki az európai közösségben. Kifejtette azt is, hogy az MSZP szerint Magyarország könnyen az Európai Unió fekete bárányává válhat a kormány eddigi, az "egyeduralom kiépítése felé tett" lépései miatt.

Szijjártó Péter közleményben reagált a szocialista politikus sajtótájékoztatójára. Ebben a miniszterelnök szóvivője kifejtette: "Kovács László és az MSZP számára megemészthetetlen újdonságot jelent, hogy egy demokratikus választáson megválasztott kormánynak a népakaratot kell teljesítenie".

Márpedig - tette hozzá - a magyar emberek egyértelműen kifejezték akaratukat a parlamenti és az önkormányzati választáson: semmi nem mehet úgy tovább, mint ahogy ment a szocialista kormányzás alatt.

"Ennek megfelelően tavaszig - széles nemzeti konzultáció után - megalkotjuk Magyarország végleges alkotmányát, egy európai jogszabállyal működőképessé és átláthatóvá tesszük a médiarendszert, valamint uniós elnökségünk során helyreállítjuk hazánk nemzetközi tekintélyét, melyet az elmúlt nyolc év szocialista kormányai szisztematikusan leromboltak" - szögezte le a miniszterelnök szóvivője. Szijjártó Péter hozzátette: csakis egy erős Magyarország lehet az erős Európa növekedésének egyik motorja.

Olvasóink írták

  • 5. qrumpli 2011. február 11. 04:51
    „De megtanítanám ezt az "embert" kukoricát kapálni!
    Ha nem jól csinálja nincs kaja!”
  • 4. s3307 2010. december 30. 17:40
    „Szégyen,amit ez a szijjártó művel,fogalma sinsc a matamatikárol, a demokráciáról,csak önmagát szajkozza,bár még azt se tudja mi a munka,mert még nem izzadt meg benne,de észt osztani már megtanították,de mi lesz vele ha kiesik a FidESZ csöcs a szájából,az apja nem tanította meg legalább arra,hogy csak olyat mondjon amit igazólni is tud,ne másnak legyen a szófósó papagája.”
  • 3. szatyi 2010. december 30. 15:53
    „"Ennek megfelelően tavaszig - széles nemzeti konzultáció után - megalkotjuk Magyarország végleges alkotmányát, egy európai jogszabállyal működőképessé és átláthatóvá tesszük a médiarendszert, valamint uniós elnökségünk során helyreállítjuk hazánk nemzetközi tekintélyét, melyet az elmúlt nyolc év szocialista kormányai szisztematikusan leromboltak" - szögezte le a miniszterelnök szóvivője.

    Tudja ez a "szógyártó", hogy mit beszél?”
  • 2. azigazitrebitsch 2010. december 30. 14:38
    „svajci frank:225! 10 honapja:180
    euro :281 10 honapja267
    benzin :365 10 honapja 290
    dizel :355 10honapja 280
    ez azt jelenti hogy egy atlag háztartásnak 25-40%-kal nőnek a havi kiadásai! Ezek a tények! A többi csak duma vagy mondhatnám politika!
    Papagáj Úrr !
    Talán ezzel kellene teljes intenzitássall foglalkozni!
    Az alkotmány ráérne akkor is ,amikor egy kicsit megnyugszanak a ZEMBEREK !”
  • 1. deszkás 2010. december 30. 13:30
    „Már megint kitérő volt a válasz. Péterke leülhetsz.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Testvérgyilkosság Tiszajenőn

Több késszúrással végzett egyik testvérével egy tiszajenői férfi szerdán - közölte a… Tovább olvasom