Délmagyar logó

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -4°C | 1°C

Szilvásy egy tavaly indult büntetőeljárásban gyanúsított

Egyelőre Szilvásy György volt titokminiszter védője is csak a gyanúsítotti meghallgatás időpontját ismeri, azt nem, miért kell az ügyészségre mennie a volt miniszternek.
A Magyar Nemzet kedden azt írta, hogy Szilvásyt az UD Vagyonvédelmi Zrt.-vel kapcsolatos ügyben gyanúsítják, a cég egyik vezetője és Csányi Sándor OTP-vezér kiszivárogtatott telefonbeszélgetése kapcsán. A Központi Nyomozó Főügyészség vezetője, Keresztes Imre a Független hírügynökségnek azt mondta, semmilyen formában nem kívánja kommentálni a lap értesüléseit.

A Magyar Nemzet keddi számában azt írta: a volt titokminiszter az ügy kapcsán azt próbálta elhitetni az emberekkel, hogy az UD Zrt. egy Fidesz közeli árnyék-titkosszolgálat. A lap szerint ebben az ügyben lesz gyanúsított a volt miniszter.

Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője a Független Hírügynökség kérdésére elmondta: az ügyészség csak megtörtént nyomozati cselekményekről nyilatkozik, így semmilyen formában nem akarja kommentálni a lap értesüléseit, amelyek feltételezéseken alapuló, meg nem történt eseményekről szólnak. Hozzátette, hogy a Központi Nyomozó főügyészség egyetlen újságírónak sem adott ki információkat ebben az ügyben. A lehallgatási üggyel kapcsolatban a nyomozás tart és minden szükséges lépést megtesznek az ügy megnyugtató befejezésére - hangsúlyozta Keresztes Imre.

Sebes Péter, Szilvásy György ügyvédje a Független Hírügynökségnek azt mondta, az ügyben hétfőn kapott megbízást. Annyi biztos, hogy ügyfele gyanúsítotti idézést kapott a Központi Nyomozó Főügyészségtől, egy tavaly indult büntetőeljárásban. A kihallgatás időpontját közölték, de azt, hogy pontosan miről van szó, az ügyvédi megkeresésre sem árulták el. Erre egyébként van lehetőség a büntetőeljárási törvényben. Az ügyészség csak személyesen, a kihallgatáskor közli majd a részleteket.

Futó Barnabás, az UD Zrt. vezetőinek ügyvédje a Független Hírügynökségnek elmondta: megbízói egyelőre semmilyen megkeresést nem kaptak az ügy kapcsán az ügyészségtől, őket korábban tanúként hallgatták ki, gyanúsítás nincs ellenük.

Mint a Független Hírügynökség korábban hírül adta, a nemzetbiztonsági szakszolgálatoknál 2008 elején kémprogramot találtak. A gyanú szerint valakik egy adatgyűjtésre alkalmas hálózatot hoztak létre. A lehallgatási botrány második pillére a Dávid Ibolya féle CD. Tavaly szeptemberben ugyanis az MDF elnöke egy hangfelvételt hozott nyilvánosságra, melyen az UD egyik vezetője, illetve Csányi Sándor OTP-vezér beszélgetnek. Dávid Ibolya szerint arról volt szó, hogy valakik adatgyűjtésbe kezdtek ellene, hogy lejárassák.

A kémprogramok és az MDF körüli lehallgatások erős politikai visszhangot váltottak ki. A Fidesz szerint törvénytelenül hallgattak le országgyűlési képviselőket, de nem az UD, hanem a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatok.

Olvasóink írták

  • 2. igazságkereső 2009. május 26. 20:14
    „Az igazi az lenne , ha komoly tabula-rasa-t csinálnának és végre tisztességes politizálás folyna ebben az országban.Igazán megérdemelné már ezt 10 millió ember ebben az országban, akikre eddig csak albán fizetést és a svéd adórendszert szabadították rá, anélkül,hogy bármire is lehetősége lenne, néhány százezer kivételezettől eltekintve.Jó lenne most már, ha önkormányzati, és országvezetőink végre a jól értelmezett demokrácia alapján végeznék munkájukat, mindenkit a megfelelő helyre szisztémával töltenék fel a hivatali apparátust.El zavarhatnák végre a francba az öntelt, maguktól "elájult" irodai alkalmazottakat,akik bérét az önkormányzatnál a tőlünk levont nem kevés adónkból fizetnek nem is rosszul, nyilván nem minimálbérért, de viselkedni azt nem tudnak, hogyan is tudnának, hiszen nem intelligensek.Dávid Ibolyának meg szerintem már üldözési mániája van, senki nem gyűjt adatokat ellene, senki nem akarja Őket - Dr. Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt - lejáratni, éppen eléggé lejáratják ők önmagukat politizálásukkal, csak az a bajom, hogy ezt a mi -adófizető pénzünkön - teszik.”
  • 1. girzelda 2009. május 26. 17:12
    „Isten malmai lassan őrölnek. Hát még Magyarországon!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Holttestet találtak a Berettyó partján

Horgász talált rá hétfőn egy 51 éves kisújszállási férfi holttestére a Berettyó partján Túrkeve… Tovább olvasom