Délmagyar logó

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 10°C | 16°C Még több cikk.

Szív Ernő: Összecserélve (New York-i piros füzet)

"Itt, Amerikában is hallott Szív egy olyan esetről, melynek alapja az összecserélés volt. A kamionok mindig is lenyűgözték. Ezek a monstrumok New York hullámos utcáin is jártak, lelkesen tülköltek, vitték hatalmas terhüket, vitték Amerikát. És néha vitték a szörnyű sorsot."
Olykor Szívet is összecserélték ezzel-azzal, például a kórházban egy kedves öreg portás, akinek szép fehér bajusza volt, mindig úgy köszönt neki, jó napot, doktor úr, és Szív jóleső büszkeséget érzett, megyek, gondolta tükrözni, jól megtükrözök valakit, aztán jó lesz. Kioperálom a vakbelét, és az is jó lesz. Úgy megyek, mint egy urológus vagy mint egy szívsebész. Hát az összecserélésről Szegeden is tudnának mit mondani.

Az összecserélés mint dramaturgiai elem az ember ősi, traumatikus és komikus élménye, nincs meg nélküle dráma, a tragédia, a vígjáték és a kabarétréfa, de még a vicc sem. Illetve a forradalom se, ahogyan a napokban a hazájában volt tapasztalható. Te porcukros ég, gondolta elhűlve Szív, soha nem hitte, hogy ilyen könnyű forradalmárrá válni. Az ember üvölt néhányat, s mint a kalapácsvetők, eldob egy-két macskakövet, és máris hős. Máris forradalmár. S voltaképpen bármit mondhat. A legnagyobb marhaság is harangszóként énekel a fölhevült szívekkel. Emléktúrák az európai kalandozások mentén? A minimum, kérem!

A napokban itthon járt, és azt hitték Szívre, hogy ő postás. Ballagott felfelé egy virágos lépcsőházban, s eléje lépett egy kócos, kialvatlan nő, s ujjai között cigaretta füstölt, és levelet követelt tőle, írt a Ferenc, kiabálta a nő, tudom, hogy írt, azonnal adja ide a borítékot. Szív menekült, a nő utánadobott egy cserép begóniát. De lehet, hogy muskátli volt. Ilyesmi azonban bárkivel előfordulhat.

Itt, Amerikában is hallott Szív egy olyan esetről, melynek alapja az összecserélés volt. A kamionok mindig is lenyűgözték. Ezek a monstrumok New York hullámos utcáin is jártak, lelkesen tülköltek, vitték hatalmas terhüket, vitték Amerikát. És néha vitték a szörnyű sorsot.

Egyszer az ország szélfutta útján kamion haladt jókora sebességgel. A sofőr, hogy hamarabb letudja az irgalmatlan távot, alakított valamit a távolságmérő műszeren, és jóval régebb óta haladt, mintsem szabad lett volna, haladt erőteljesen, s a hatalmas test, a duruzsoló motor mit sem érzett abból, hogy a sofőr szeme, nyilván
baseballsapka is volt a fején, már-már le-lecsukódott. Kanyar következett, a kamion nem vette be, zúgott egyenesen tovább, egy másik úton, melyen csak araszolt a kocsisor. S a kamion fékezés nélkül robbant bele az előtte álló autókba. Recseg-ropog, csattog a világ, már hiába a földig taposott fékpedál. Egy kisbuszt maga alá gyűr a hatalmas orr. A buszban egyetemisták utaztak a tanárukkal. Négyen, a tanár és két fiú, valamit egy lány nyomban meghal. Egy lány marad életben, lángvágókkal operálják ki a roncsok közül. Arca, keze, teste összeroncsolódott. Lélegzik, de kétséges, hogy valaha magához tér-e még. A mentő szirénázva rohan a kórház felé.

A többieket eltemetik. Búcsú, mise, gyászbeszéd, ahogy a föld kopog. A síron lassan elfonnyadó virágok. A gyász nem gyógyuló, az ilyen gyász, a sors fekélye, nincs, nem lesz soha enyhület.
Kevesebb értelmetlen halál van, mint az ilyen, a baleset mint olyan különben is kilóg az élet dramaturgiai kauzalitásából, nem hihető, miért éppen én, ő, itt és most, az okok a nagy számok törvényszerűségéből fakadnak, akár az olyan betegségek, melyeket ezerből, tízezerből egy ember kap el.

A kisbuszban, melyet maga alá gyűrt ez az ormótlan kamion, két barátnő utazott egymás mellett. Szőkék, karcsúak, szépek mind a ketten, előttük a biztató, bár éppen araszoló jövő, mögöttük az üvöltő kamion.

Egyikük meghal, a másik kómába esik. Egyiküket gyászolják a szülők, barátok, rokonok, a másik mellett, ki szinte felismerhetetlenül és ájultan hever az infúziós csövekkel, s egyéb életmentő műszerekkel zsúfolt kórházi ágyon, vár és reménykedik apa, anya, barátok, ismerősök. A hajnal szörnyűség. Az éjszaka nem telik, napközben pedig mindig siet a doktor, és mindig ugyanazt mondja, türelem, nem tudjuk még, várni kell. Kérem, az eredmények. Ez a legfontosabb szó, az eredmények. Mígnem egy nap a lány, a karját mozdítja, s felnyitja a szemét, mint a filmekben. Nemcsak él, de magához tért! Kislányom, drágám, aranyom, élsz, élsz! Eltelik egy-két nap, a lány már kommunikál is. Nemcsak nyitja a szemét, de néz is vele. S ha néz, az összezúzott arcból lát is. Már jól látja, kik szoronganak körülötte a puritán kórházi szobában, melynek megszerzése jelentősen átalakította a családi költségvetést. A lány a fejét mozdítja, mintha ingatná. Mintha tiltakozna. Nem, mondja a keze, nem, mozdulja összetört teste.

Nem, suttog a cserepes ajkaival. Nem és nem.
Nem értik. Mi nem, mi az, hogy nem?! Hiszen élsz! Élsz, drágám. Velünk maradtál! Felébredtél, mint Csipkerózsika!

Két hónapig tartott a kóma. Felébredt a lány, és néhány nap múlva képes volt tudatni, nem ismeri azokat, akik körötte várakoznak, a középkorú, puha arcú nőt, az ősz hajú, szemüveges férfit, aki az apjának mondta magát, és mindig a kiskutyáról beszélt. Jaj, talán amnézia?! Újra megvizsgálták a lányt. Összemérték az eredményeket, és azok lassan lámpást gyújtottak a kórterem nyugtalanító félhomályában.

A balesetben összecserélték őket a barátnőjével.
A barátnőjét eltemették az ő neve alatt, helyette fektették a földbe, és ő élt, és a kórlapon a barátnője neve szerepelt. A szülei meggyászolták őt, misét mondattak érte, s rá a barátnője szülei csak vártak és vártak. És ő nekik ébredt fel.
Így lett vége egy életnek, és így kezdődött nyomban újra. Szív elképzelte, milyen lehet az, amikor valakik örülnek annak, hogy élünk. Mások meg talán nem örülnek.

Szív a repülő begóniára gondolt. Vagy muskátlira. Lehet, hogy vissza kellett volna kiáltani szegény asszonynak, hogy Ferenc nem írhat, mert lefoglalja a forradalom. Vagy valami más, ha szabad ezt így, ilyen tapintatosan, eufemisztikusan megjegyezni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyetért a hétvégi kampánycsenddel?

Tovább olvasom