Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Szmog: nem büntethetik, aki a tiltalom ellenére autóba ül

A Főpolgármesteri Hivatal a kormány segítségét kéri a KRESZ módosításához, jeleleg ugyanis a rendőrök nem büntethetik azt, aki az autósokra érvényes tiltalom ellenére gépkocsiba ül.
Erről Demszky Gábor főpolgármester beszélt a fővárosi védelmi bizottság ülése után, vasárnap. A szankcionáláshoz kormányrendeletre van szükség, amely a legkorábban a hónap végére születhet meg Demszky Gábor szerint. Az ülést követő sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a szmogriadó miatt az elkövetkező napokban 50 százalékkal sűrűbben közlekedik a HÉV, illetve 20 százalékkal gyakrabban jár a metró és a villamos. A buszokból 10 százalékkal több közlekedik majd a tervek szerint.

Olvasóink írták

  • 17. gardista33 2009. január 12. 06:30
    „sima,minek gyártani még autokat?Ausztriában,Spanyolszágban stb.már nem tudnak haladni a dugok miatt.”
  • 16. gardista33 2009. január 12. 06:27
    „dova,pontositsunk:szégyeljék ök magukat.”
  • 15. dova 2009. január 12. 00:42
    „Már Szegedn is riadó szintnek kéne lennie, de nincs, mert az egyetlen mérőállomás nem, vagy csak szorványosan szolgáltat adatokat, ki tudja miért!

    Az átmenő kamionforgalmat már jelenleg is kéne tiltani Szegeden, nem teszi az önkormányzat annak ellenére hogy saját rendeletük (Botka László jegyzi), ki tudja miért!

    Ahogy a bajjal dacoló hozzászólásokat olvasom, már értem, miért szarnak bele "vezetőink" is.

    Szégyeljük magunkat!”
  • 14. Konrad 2009. január 12. 00:16
    „florian70: igen, de most a gondot a szálló por koncentrációja okozza, és valóban elég ramaty a levegő Budapesten. Ez meg nem annyira a repülőkből jön...”
  • 13. florian70 2009. január 11. 23:55
    „A szennyezési jogokkal tavaly óta kereskedhetünk, ám az egyik legnagyobb közlekedési eredetű kibocsátót, a légi közlekedést kihagyták a stratégiából. A Levegő Munkacsoport szerint pedig hiába tartjuk kordában az ipart, ha a repülők szabadon szennyezhetik a levegőt, Úgy vélik, a rendszer kiterjesztése elengedhetetlen, és emellett meg is kellene adóztatni a légitársaságokat.

    A világ összes közlekedési eredetű szén-dioxid kibocsátásának tizenkét százalékát írják a légi járművek számlájára. A felmelegedésért felelős szén-dioxidon kívül jelentős mennyiségű szén-monoxid és többféle nitrogén-oxid is távozik, ami rendkívül agresszív lévén az ózonréteg vékonyodásához járul hozzá. A legújabb külföldi kutatások pedig már arra is rámutattak, hogy a kerozin égése során felszabadult víz, amit a földről kondenzcsíkként látunk, szintén beleavatkozik a természetes magas légköri folyamatokba. Így olyan magasságban is felhő képződik, ami arra egyébként nem jellemző, ez viszont megemelheti a légkör hőmérsékletét, mintegy erősítve az üvegházhatást.

    Elképzelni is nehéz, de a repülőgépek évente 150 millió tonna vizet hagynak a magasban - magyarázta Simon Gergely, a szervezet munkatársa. Hozzátette, csak Budapesten a lakossági fűtés szennyezéséhez képest a légi közlekedés kétharmadnyi szén-monoxidot enged a levegőbe, nitrogénoxidokból pedig évente 880 tonnát bocsátanak ki a hajtóművek. Simon elmondta, a repülőterek környékén jól mérhetőek ezek a légszennyező anyagok. A lakókra közvetlenül a le-és felszállás, valamint a földi mozgások jelentenek fokozott terhelést, a repülőgépek akár tíz kilométeres körzetében mindenhol erősen szennyezett a levegő. Ezt a helybeliek azonban nem mindig érzik, mert ezek a gázok már olyan kis mennyiségben is károsíthatják az egészségünket, amikor még nem is érezzük a szagukat, sőt egyesek szagtalanok, így sokan nem is tudják, milyen egészségkárosító hatásnak vannak kitéve. Párás időben azonban az üzemanyagot, a kerozint már érezhetjük a környéken.

    Egy Amerikában végzett kutatás eredménye szerint aki egy repülőtér tíz kilométeres körzetében él, annak jóval nagyobb kockázata van a rákos megbetegedésekre, továbbá nagyobb a gyermekhalandóság. A veszélyes anyagok mellett a zajártalom szintén terheli az ott lakókat, emiatt számtalan lakossági bejelentés érkezik a szervezethez - erősítette meg Lenkei Péter, a Levegő Munkacsoport Környezeti Tanácsadó Irodájának vezetője.
    A Ferihegyi repülőtér a fapados járatok bevezetése és az erősödő utasforgalom miatt egyre több járatot indít.
    A fejlesztések és az új csatornák nyitása érdekében a légi közlekedési folyosókat kisebb magasságra vitték, 9000 méterről 2700-ra. Ezt elhibázott lépésnek tartja a Levegő Munkacsoport, mivel így mind a zaj, mind a légszennyezés hatása erősebben érinti a fővárost - jelentette ki Simon. A nyugatról érkező gépek már Békásmegyernél, Csillaghegy térségében leereszkednek és alacsonyan szállnak át Budapest felett. A földi gurulás, más néven taxizás, valamint a le- és felszállás sokkal nagyobb károsanyag-kibocsátást eredményez, mint az állandó sebességű magas repülés.

    A szervezet elfogadhatatlannak tartja, hogy a légi közlekedést nem terhelik olyan adók, mint például a közutat a súlyadó. A repülőjegy ráadásul forgalmi adómentes, a kerozin pedig jövedéki adó és szintén áfa mentes. Tulajdonképpen nem kompenzálja semmilyen kivetett teher az okozott környezeti kárt. Sőt, sok esetben az állam közvetlenül is támogatja a légi közlekedést, például jelentős összegeket ad a repülőtér fejlesztéseknek. Ezért a környezetvédők szerint az jelentené a megoldást, ha megadóztatnák a repülést is, a befolyt összeget pedig a szennyezés csökkentésére fordítanák, illetve a környezetbarátabb közlekedési módok terjesztésére.

    Az EU több tagországában már tettek ilyen lépést: külön repülőtéri adót vetettek ki, amelyet minden utasnak meg kell fizetnie. Ahhoz, hogy a Kiotoi Jegyzőkönyvben tett vállalásoknak eleget tegyünk, a kibocsátott szén-dioxid mennyiségét csökkenteni kell, Ennek érdekében tavaly az Európai Bizottság már kezdeményezte, hogy 2008-tól a kvótarendszert terjesszék ki minden légitársaságra. Kimutatásaik alapján ugyanis évi több mint négy százalékkal nő az üvegházgázok kibocsátása. A gyors növekedés pedig visszaveti a más ágazatokban történt előrelépést. Ha a forgalom erősödése az eddigiekhez hasonlóan folytatódik, az Unió repülőterein a nemzetközi járatokból származó kibocsátás 2012-re 150 százalékkal nő 1990-hez képest. A zöldtárca Nemzetközi Éghajlatpolitikai Osztálya közleményében arról tájékoztatott, hogy az Európai Éghajlatváltozási Program keretében a Bizottság egy munkacsoportot állít fel és az év végére már egy jogszabály tervezetet is kidolgoznak. Ezért vizsgálják a légiközlekedés éghajlatra gyakorolt hatását, és bejelentési kötelezettséget, valamint büntetési tételt is meghatároznak majd. Március végére pedig már választ kaphatunk arra, milyen szervezeti forma lesz felelős a kibocsátás következményeiért és milyen típusú repülések kerülnek a szabályozás hatálya alá.”
  • 12. sima 2009. január 11. 23:51
    „Jó akkor hétfőn nem szállítom le az alkatrészeket a gépsorhoz mert páratlan a rendszámom...sorry. Addig majd malmozhat 40 ember a gépek mellett , mert nem megy a termelés. Nem nekem sürgős..”
  • 11. florian70 2009. január 11. 23:43
    „"Már megint az autóst kell szívatni" ,és mi van a repülőkkel ?
    Ugye nem kell az arányokat ecsetelni.”
  • 10. flexsnake 2009. január 11. 23:34
    „De olyan szabály van ami a közlekedés rendjét szabályozza azt hívják KRESZ-nek :)
    Csak itt az a probléma hogy miképpen lehetne bizonyos autókat csupán rendszám alapján kivonni akár egy napra is a forgalomból...Na ott már jön a ,,mit tehetek én arról hogy milyen a rendszámom".
    Akármekkora a szmog nem lehet rendszám alapján eltiltani egy autót a forgalomtól, ez egy őrültség.Hívják fel a figyelmet a szmogra, legyen egy nap ingyen tömegközlekedés vagy valami, de ne szelektáljanak rendszám alapján mert ott már komoly jogok sérülnek.”
  • 9. Sziti 2009. január 11. 23:09
    „Nem egyszerűbb lenne ha egyik nap lehet autózni a másik nap nem?
    Vagy betiltani az autózást míg ki nem tisztul a levegő.
    Úgy sincs jó megoldás.”
  • 8. Konrad 2009. január 11. 22:20
    „"2. Ellenzéki 2009.01.11. 19:38

    Már megint csúsztat a Délmagyarország!
    A BRFK sajtósa elmondta a rádió nyilvánosságát felhasználva, hogy MA NEM BÜNTETNEK!
    Holnap már IGEN, ha megmarad a korlátozás!"

    Tévedsz, mint azt flexsnake is írta. A rendőr megállíthat, de nincs semmilyen jogalapja a büntetésre. Konkrétan nincs olyan szabály, amely a közelkedés rendjét szabályozza és tartalmazná azt, hogy ilyen esetben szabálysértés a közlekedés és mennyi lenne a büntetés.”
  • 7. flexsnake 2009. január 11. 22:17
    „Holnap sem büntetnek ugyanis a szmog-riadó ürügyén egyszerűen jogszabály nem engedi ezt.
    Most a helyi rendelet mint olyan hogy páros-páratlan ne legyen uton egyébként is egy baromság.Mert ugye most az alapján hogy kinek milyen a rendszáma nem tartható útakon kívűl.Holnap is ugyanigy, megállítják és figyelmeztetik az autóst de nem büntetnek.Nem tudnak, ez ilyen egyszerű.De ha az ellenzéki jobban tudja akkor mutasson egy paragrafust ami ezt cáfolja.”
  • 6. gardista33 2009. január 11. 21:52
    „Szegeden is rosz a levegö”
  • 5. kekeczke 2009. január 11. 21:26
    „én eddig sem akartam pestre menni”
  • 4. Ellenzéki 2009. január 11. 19:54
    „Budaörs önálló város!
    Oda nem vonatkozik a szmog tilalom!
    A lényeg, ne Budapesten keresztül menjél!”
  • 3. blueshark 2009. január 11. 19:48
    „Sziasztok!

    Valaki meg tudja mondani, hogy Budaörs is ebbe a körzetbe tartozik-e? Konkrétan az üzletközpontokhoz mennék csak autópályán ill az M0-on.”
  • 2. Ellenzéki 2009. január 11. 19:38
    „Már megint csúsztat a Délmagyarország!
    A BRFK sajtósa elmondta a rádió nyilvánosságát felhasználva, hogy MA NEM BÜNTETNEK!
    Holnap már IGEN, ha megmarad a korlátozás!
    Figyelem, szegediek! HOLNAP - ABBAN AZ ESETBEN HA ÉLETBEN MARAD A SZMOG RENDELET BUDAPESTEN - AKINEK PÁRATLAN SZÁMRA VÉGZŐDIK AUTÓJÁNAK A RENDSZÁMA AZ NE INDULJON AUTÓVAL BUDAPESTRE MERT A TILALOM NEM TESZ KÜLÖNBSÉGET!
    A rendőr holnap már büntetni fog!”
  • 1. KovácsPistike 2009. január 11. 19:25
    „Ennek ellenére "fokozott rendőri ellenőrzésre" számíthatnak majd a tilalom ellenére kocsiba ülők.
    Aki megsérti Demszky-szabályt, tojás helyett kap egy Demszky-dádádát! :)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Még mindig alacsony a részvétel a ferencvárosi szavazáson

Vasárnap délután 17 óra 30 percig a szavazásra jogosultak 22,87 százaléka vett részt a ferencvárosi… Tovább olvasom