Délmagyar logó

2018. 06. 19. kedd - Gyárfás 18°C | 27°C Még több cikk.

Szocialista politikus házát akarták felrobbantani

Hiller István házára lőtt még 2007 decemberében az a férfi, akit szerdán este a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai fogtak el három társával együtt.
Hiller István házára lőtt még 2007 decemberében az a férfi, akit szerdán este a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai fogtak el három társával együtt, mikor egy bombagyártó műhelyet lepleztek le. A férfit azzal is gyanúsítják, hogy szerda éjszaka megpróbálta felrobbantani Ecsődi László országgyűlési képviselő házát - közölte csütörtökön este a Központi Nyomozó Főügyészség a Független Hírügynökséghez is eljuttatott közleményében. Egyebek mellett terrorcselekménnyel és emberölés előkészületével gyanúsítják. Ecsődi László adonyi házára 2007 végén már dobtak Molotov-koktélokat is.

Mint a Független Hírügynökség már hírül adta, szerdán több Pest megyei helyszínen csaptak le az NNI emberei és négy embert fogtak el, akik minden jel szerint robbanószerkezeteket gyártottak. Sikerült felderíteni a műhelyet is, ahol a bombákat készítették. Összesen öt bombát, hetven lőszert és éles lőfegyvereket, alkatrészeket, robbanóanyagokat foglaltak le a nyomozók. A hatóságok szerint a bombákat még az éjjel használni akarták. Az egyik elfogott ember ellen a Központi Nyomozó Főügyészség folytat eljárást.

A Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön este a Független Hírügynökséghez eljuttatott közleményében tudatta, hogy a négyfős társaságból az a férfi, akik ellen ők folytatnak eljárást, Ecsődi László országgyűlési képviselő ingatlanát akarta felrobbantani. A merényletet a képviselő "működésével kapcsolatban" akarták végrehajtani. A felhasználni kívánt robbanóanyag emberi élet kioltására is alkalmas volt. Ecsődi László egyébként szocialista képviselő a parlamentben.

A megalapozott gyanú szerint ő volt az a támadó is, aki még 2007 decemberében két lövést adott le Hiller István házára. A merénylet idején több országgyűlési képviselőt is megfenyegettek.

A Független Hírügynökség információi szerint az ügy a 2007 végén, illetve 2008 elején történt úgynevezett "fehér poros" fenyegetésekkel is összefügg. Abban az időszakban több képviselőt fenyegettek meg fehér poros küldeményekkel, illetve több képviselő házára Molotov-koktélt is dobtak. Ezt azért tette a csoport, hogy rávegyék a képviselőket, hogy ne szavazzák meg az egészségügyi reformmal kapcsolatos törvényeket. Néhány ilyen cselekmény akkoriban a magát Magyarok Nyilainak nevező szervezethez kötöttek, amiről azóta sem derült ki, hogy létezik-e, de ha igen, akkor most úgy tűnik, elfogták őket.

A férfit csütörtökön gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetben van és indítványozták előzetes letartóztatását is.

"Állami szerv kényszerítése céljából fegyverrel kapcsolatos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntette" amivel gyanúsítják. Ezen kívül gyanúsítják emberölés előkészületével, robbanóanyaggal visszaéléssel, és lőfegyverrel visszaéléssel, előbbit engedély nélkül megszerzett robbanóanyaggal, utóbbit engedély nélkül megszerzett fegyverrel követte el a gyanú szerint.

A másik három társa ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda jár el.

Olvasóink írták

  • 9. maci52 2009. április 10. 21:30
    „Hűha,ebből lesz ám a nagy hír,Lendvai már körmöli a legújabb szidalmakat,Orbánt keresztre feszítik,a FIDESZ még jobban elkapart a kommcsik szemében.Lobogózzuk fel a házakat!!”
  • 8. rozator 2009. április 10. 20:09
    „Barátok közt!”
  • 7. Power 2009. április 10. 12:32
    „Nem szabad őket felrobbantani! Hogyan töltik le akkor a megérdemelt börtönbüntetéseiket?”
  • 6. waterbear 2009. április 10. 12:07
    „Addig örüljenek amíg csak porokat meg Molotov koktélt kapnak... a kézigránát már határozott vélemény, nem figyelmeztetés... csak nem értenek ebből sem...”
  • 5. Nostradamus 2009. április 10. 08:38
    „Szocialista politikusok készülnek végleg padlóra küldeni egy népet

    Szocialista politikusok, élükön az újonnan megválasztott Bajnai Gordonnal, az Szdsz-el karöltve készülnek végső csapást mérni egy megnyomorított ország kifosztott népére. Célpontjuk a legsebezhetőbb közalkalmazotti szféra, a nyugdíjasok és a családok. Eddigi áldásos munkájukkal már tönkretették az oktatást, az egészségügyet, a magyar kisvállalkozói réteget, a mezőgazdaságot, uralják a médiát. Át nem érzik a kisemberek panaszait, meg sem hallják. Viszont sejtik, hogy egyre ellenségesebb légkör veszi őket körül. Ezért kordonozzák körbe magukat, és ordítanak rasszizmusról, antiszemitizmusról és terrorizmusról. A jelenünket szűk határok közé szorítják, a múltunkat és a jövőnket igyekeznek elvenni. Egy öntudatától, büszkeségétől, vagyonától megfosztott, földönfutó néppel könnyebb elbánni, mert csekély ellenállást tud csak tanúsítani. A magbízók óhaja majdnem teljesítve, lassan lehetne már sorbaállni a jól megérdemelt jutalomért. De akadozik néhány homokszem a gépezetben. Szívósabb a nép, mint hitték, és ébredezik.

    Nos, én is tudok cikket írni...”
  • 4. rozator 2009. április 09. 20:49
    „Régebben volt a "pártunk és kormányunk"! Most meg van nekünk Vezérünk, és jó ha nem lessz királyunk! kiskirályunk, egészkiskirályunk!”
  • 3. tüsök 2009. április 09. 20:13
    „Nem a saját esze vezérelte!!!”
  • 2. flexsnake 2009. április 09. 20:12
    „Főoldalon kapcsolódo ciként:
    Szocialista politikus házát akarták felrobbantani

    :D Azért ez így elég húzós. Miért akarta felrobbantani a jobbik? VAgy most ez hogy kapcsolódik ide? :D”
  • 1. rozator 2009. április 09. 20:06
    „A szavazatokat újraszámoltuk, mégse nyertünk! Hát akkor robbantsunk! (a 60-as években Mao kiadja a parancsot: metró kell Pekingbe! Egy hét mulva felhívják:itt vagyunk a Vörös tér alatt! Furjunk tovább vagy robbantsunk?)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Jobbik körbe akarja venni a Parlamentet kedden

A Jobbik a Parlament körbevételére készül kedden, mert szerintük senki sem lehet Magyarország miniszterelnöke a többség akarata ellenére. Tovább olvasom