Délmagyar logó

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 5°C | 10°C Még több cikk.

Szombat éjféltől ismét sztájkolnak a vasutasok

Részben ismét leáll a vasút. Szombat éjféltől folytatja "gördülő" sztrájkját a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSzSz) az ország bizonyos részein - jelentette be Gaskó István, az érdekképviselet elnöke szombati sajtótájékoztatóján.
Terveik szerint az ország keleti részén nem járnak majd a vonatok, leszámítva Budapestet és Pest megyét. Egy kivétel azonban Pest megyében is lesz: Cegléden sztrájkolnak ugyanis várhatóan. Az ország többi pontjaira most nem hirdet munkabeszüntetést a VDSZSZ, de ettől még elvileg máshol is lehet sztrájk.

Folytatja a február elsején elkezdett, ám azóta többször felfüggesztett sztrájkot vasárnap nulla órától - azaz szombat éjféltől - a VDSzSz. Az eddigiektől eltérően azonban nem az egész országban szüntetik be a munkát, hanem a Dunától keletre. Budapest és Pest megye kivétel lesz, de Cegléden - bár Pest megyében van - várhatóan sztrájkolni fognak - mondta Gaskó István.

A sztrájkbizottság dönti majd el, hogy a munkabeszüntetés "átterjed-e" később máshová. Az ország más területein is joguk van a vasutasoknak sztrájkba lépni, így nem kizárt, hogy máshol is megbénul a vonatközlekedés - hangzott el a tájékoztatón.

Még nem tudni tehát, hogy pontosan mennyi vonat fog elindulni, és azok meddig közlekednek majd. Az úgynevezett még elégséges szolgáltatásról sem sikerült megállapodni ugyanis. Gaskó István szerint ez a MÁV felelőssége. A vasúttársaság célja, hogy minél nagyobb zűrzavar legyen, a felelősséget pedig áthárítsa a szakszervezetre - tette hozzá.

A sztrájk időpontja egybeesik a MÁV új menetrendjének életbe lépésével. Gaskó István leszögezte, hogy ez nem véletlen, hiszen azzal sok utas elégedetlen. Sok panaszt kaptak például a csatlakozásokkal kapcsolatban, és több olyan állomás is van, ahol ezentúl nem fognak megállni a gyorsvonatok.

A VDSzSz követelései ugyanazok, mint korábban. Egyrészt minden vasutasnak 250 ezer forintos összeg a MÁV Cargo privatizációjából. A 102,5 milliárd forint már a vasúttársaság bankszámláján van, így Gaskó István szerint "foghatóvá vált ennek a követelésnek a teljesíthetősége". A másik követelésük 10 százalékos kiszervezési pótlék az illetékes munkavállalóknak. Az elmúlt tíz hónapban már hatvan tárgyalás volt, eredmény azonban egyelőre nincs. Legközelebb hétfőn ülnek tárgyalóasztalhoz a szakaszervezet és a MÁV képviselői.

Gaskó István elmondta, hogy nehezen haladnak a kollektív szerződés módosításának tárgyalásával. Így szerinte lehet attól tartani, hogy január elsejétől a munkáltató miatt nem lesz a MÁV Zrt-nél kollektív szerződés.

A sztrájk ismét lehetetlen helyzetbe hozza az utasokat

Egyes járatok kimaradására és útvonal-rövidülésekre számíthatnak az utasok a részleges sztrájk miatt, amelyet a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSzSz) hirdetett meg szombat éjféltől - közölte szombat délután a MÁV. A vasúttársaság szerint a keleti országrészben a vonatok közlekedése kiszámíthatatlan lesz.

Mivel nem született megállapodás az úgynevezett még elégséges szolgáltatásról sem, a MÁV nem tudja garantálni a menetrendet azokon a vasútvonalakon, amelyeket érint a munkabeszüntetés - közölte a vasúttársaság. A pályaudvarokon tájékoztatni fogják az utasokat a változásokról, jegyet pedig a vonatokon is lehet majd venni ideiglenesen, pótdíj nélkül.

A MÁV közleménye szerint a mostani munkabeszüntetéssel a szakszervezet ismét lehetetlen helyzetbe hozza utasokat. Ezüstvasárnap várhatóan sokan szeretnék igénybe venni ugyanis a vonatokat, és vasárnap révén a fővárosba is többen igyekeznek ilyenkor általában.

Gaskó István, a VDSzSz elnöke szombaton délután jelentette be, hogy vasárnap nulla órától az ország keleti részében sztrájkba lépnek a vasutasok. Budapest és Pest megye kivétel lesz, de Cegléden - bár Pest megyében van - várhatóan sztrájkolni fognak.

A szakszervezet követelései változatlanok: 250 ezer forintot akarnak minden vasutasnak a MÁV Cargo privatizációjából és 10 százalékos kiszervezési pótlékot az érintett munkavállalóknak. A MÁV ugyanakkor ismét leszögezte, hogy a privatizációból nem áll módjukban teljesíteni a követelést, hiszen azt a pénzt a vasút fejlesztésére, a minőség javítására, tőkepótlásra és a hitelek törlesztésére fordíthatja.

Az utasok a vasútállomásokon, valamint a MÁVDIREKT vonalán, a 06-40-49-49-49-es telefonszámon érdeklődhetnek a vonatokról.

Elfogadják a vonatbérleteket a Volán-társaságok

Elfogadják az érvényes vonatbérleteket a Volán-társaságok járatain azokon a területeken, amelyeket érint a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének szombat éjféltől meghirdetett sztrájkja. A munkabeszüntetés ideje alatt a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálat munkatársai megerősített szolgálatban dolgoznak - olvasható a MÁV-START szombat esti közleményében.

A nagyobb állomásokon a MÁV-START munkatársai segítik majd az utasok tájékoztatását. Ezeken a dolgozókon színes, "MÁV-START Információ" feliratú mellény lesz, az aktuális vasúti közlekedési helyzetről, a díjszabási tudnivalókról, a késésekről és a járatkimaradásokról adnak majd felvilágosítást.

Ha valaki még indulás előtt lemond az utazásról a várható késés miatt a sztrájk idején, visszatérítik számára a jegyek és a pótjegyek árát is, kezelési költség levonása nélkül. Nemzetközi vonatok esetében az itthon váltott nemzetközi menetjegyek árát és a helybiztosítási díjat fizetik vissza, ugyancsak kezelési költség levonása nélkül.

A MÁV-START honlapján, a www.mav-start.hu oldalon az utasok folyamatosan kaphatnak információt a sztrájkkal kapcsolatban.

Olvasóink írták

29 hozzászólás
12
  • 29. Mignon 2008. december 13. 22:55
    „Kössz Bela!

    Ez tenyleg jo oldal, felirtam!!!

    Benne van tenyleg minden:
    -a Kingatol a Maria orszagaig,
    -Gyurcsanytol Orbanig,
    -Makotol Jeruzsamelig!!!!!!!!:)

    Megesgyszer kössz, szep hetveget!!!”
  • 28. belabacsi 2008. december 13. 22:31
    „mignon testvér rám mindig számithatsz:ezt olvasd: althir.org a legkorrektebb,legigazmondobb oldal .”
  • 27. Power 2008. december 13. 22:05
    „Sztrájkolnak Ferihegyen, a MÁV-nál, sztrájkolni fognak a BKV-nál....még nem hallottam, hogy a Balatoni Hajózási Rt is sztrájkolna, de ha folyami, vagy tengeri hajózásunk lenne szerintem ott is hasonló állapotok uralkodnának.

    Megérte a MÁV-nak (a magyar államnak) a sok elbocsátás, a kiszervezések, vasút értékes ingatlanainak, vagyontárgyainak, nyereséges üzletágainak kiárusítása?

    Hová lett a nyereség? A vasutasokon kívül még nekünk is jogunk van választ kapni egy olyan országos és nemzeti intézmény, mint a MÁV működésével kapcsolatban, mert a magyar vasútba nemzedékek munkája és adója épült bele.”
  • 26. Mignon 2008. december 13. 21:42
    „Mit olvassak??

    A DM-et nem ajanlatos, mondjak nehanyan.
    A Magyar Nemzet? Minek?
    A Nepszabadsag,Nepszava, HVG,Kuruc.info,Blikk, mind-mind szora sem erdemes!!!!
    Elnezest a kifejezesert,
    de mi a picsat, melyik lapokat ajanljatok, hogy olvassam,
    -hogy "teljes kepem"-laz otthoni helyzetröl itt külföldön??

    Kössz elöre is a javaslatokert!”
  • 25. h65535 2008. december 13. 21:17
    „Ezek a SZAGszervezetis muksók aztán tudnak élni... nem tudom nálunk a cégnél van-e az a büdös nagy p@r@szt, aki a vezér volt, de amikor nekünk halandóknak volt 100ezer a bruttója, akkor ezeknek a senkiháziaknak volt 600ezer.”
  • 24. trainman 2008. december 13. 21:16
    „Hajrá vasutasok!Hajrá légi dolgozók!Hajrá pedagógusok!Hajrá tűzoltók!Hajrá egészségügyi dolgozók!Hajrá közalkalmazottak!Na jó,hajrá rendőrök is!Hajrá minden magyarnak,akik szenvednek ettől a dilettáns vezetői rétegtől!hajrá azoknak,akik mernek tenni valamit,az ország pusztítói ellen!”
  • 23. Mignon 2008. december 13. 21:13
    „19-nek!
    T. "achilleus"!

    Gratula!
    Telitalalat!!!”
  • 22. KovácsPistike 2008. december 13. 20:56
    „A mostani MÁV-vezetőkről meg van a véleményem:
    1. A vonatok koszosak. A takarítás mimeléséért, amit a Nyugatiban csinálnak egy forintot sem kellene kifizetni a külsős cégnek!
    2. A szerelvények kevés kocsival közlekednek, emiatt állni kényszerülnek az utasok.
    3. A fűtést nem lehet szabályozni.
    Soroljam még... egyetértek a szakszervezettel. Sztrájkoljanak az ilyen tökkelütött MÁV vezetők ellen.
    A Cargo-ból amúgy is lenyúlták a maguk hasznát, több mint 1 milliárdot osztottak ki maguk között mielőtt eladták.
    Szurkolok a vasutasoknak! Ne hogy abbahagyják!”
  • 21. belabacsi 2008. december 13. 20:52
    „hát eléggé el van hizva .nyugdijba mehetne már ./gaszko/ :D szia Mignon én éreztem h kikaptok .Inkabb angol focit néztem ma . meg sokat ettem :PPPp-”
  • 20. Elendur 2008. december 13. 20:49
    „Ahol van igazi szakszervezet, ott nem az utasokaz szivatják! Talán Németországban történt meg, hogy a vasutasok közül csak a jegyárusok és kallerek sztrájkoltak. Az összes vonat elindult, de mindenki ingyen használhatta, hiszen jegyet nem tudtak venni, és senki sem ellenőrizte, hogy van-e. Eredmény: A cég szív, az utasok boldogok, a sztrájkolók elérték amit akartak... De ezek???!!! ÁÁÁÁÁÁÁÁ”
  • 19. achilleus 2008. december 13. 20:30
    „Mignon, az úgy 87-88 körül lehetett? ;-)”
  • 18. Mignon 2008. december 13. 20:05
    „14-nek

    Hallo Bela!
    1:0-ra kikaptunk Hamburgban, (meg jo hogy nem 5:0! :D
    (A politikat,jobb-bal hagyom, ugyis csak fejfajast kap az ember töle!)
    Most januar 31.-ig 2009, teli szünet van a Bundesligaban. (Ff./M a 12.-ik :(
    Következö ellenfel Berlin. Hertha BSC.
    Az is kemeny dio lesz!!!)

    A cikkhez:

    Utoljara, amikor Szegedröl a Nyugatiba utaztam,
    150,- Forint volt oda-vissza a jegy!!

    Sziasztok”
  • 17. Sly7 2008. december 13. 19:52
    „Ez nem lehet igaz!! Mér nem gondol senki se az utasokra??? Ez a Gaskó egy idióta.. Az se járt még vonattal soha...
    Legalább a volánnak lenne egy normális menetrendje, az nem menetrend, hogy reggel meg este van 1-1 buszom Szegedre, azok is fullra tele vannak mire felszállnék rájuk...:S (Miskolc-Szeged járat) Én még átpártolni se tudok a volánra ezért:S”
  • 16. tüsök 2008. december 13. 19:42
    „Zavarosman halászni magyar specialitás mint a gulyás.Lehet Gaskó jószakács is.”
  • 15. todor47 2008. december 13. 19:24
    „Gaskó Pista! Nagyon kinőtted magad a s....../sárból! Galántai Feri jobban csinálná!”
  • 14. belabacsi 2008. december 13. 18:58
    „tüsök egyetértek veled :P”
  • 13. tüsök 2008. december 13. 18:54
    „Gratulálok a vasútasoknak.Ünnepek előtt sztrájkolni,ez már nem semmi.Ha a vasútasok nem lennének,Gaskó "munka" hiányában mehetne utcát seperni.Hozzáteszem a vasutnál is lenne mit.A mellényt kölcsön adom.”
  • 12. KolompárRómeó 2008. december 13. 18:47
    „"Az ország más területein is joguk van a vasutasoknak sztrájkba lépni". Szuper. Az áfa-curükk bt. dolgozójának nincs ilyen joga. Ha nem tetszik, el lehet menni, ahogy feri mondta. Nekik joguk van. Az utasnak meg joga van utazni, ha megvette a jegyet. Hogy ebben akadályozza a "tisztelt" sokjogú dolgozó? Kit érdekel.

    Kurva ország ez, bár ezt feri is megmondta. Ebben az egyben egyetértek vele.”
  • 11. Mil 2008. december 13. 18:40
    „Faszé nem rúgják ki őket a picsába? Most úgyis lesz egy csomó munkanélküli, lehetne kivel pótolni őket.”
  • 10. Natasha 2008. december 13. 18:21
    „Sztrájkolgassanak csak! Én már régen átpártoltam a Volánhoz, mert nemcsak tisztább de olcsóbb is!”
29 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orbán Viktor: gazdasági szabadságharcot kell vívni!

A rendszerváltás előtti időkhöz hasonlította a jelenlegi helyzetet Orbán Viktor, a Fidesz elnöke… Tovább olvasom