Délmagyar logó

2018. 01. 21. vasárnap - Ágnes -3°C | 4°C Még több cikk.

Szombaton újra kordonok a Kossuth téren

Újra kordonozzák a Parlament környékét szombaton, a Kossuth térre szervezett szakszervezeti demonstráció miatt. A Köztársasági Őrezred parancsnokának rendelkezése szerint ezúttal nem a teljes teret zárják el, hanem csak az Országház közvetlen környékét a két oldalon és a tér felőli részen, ahol általában lánckordon és virágládák vannak.
Szombaton az MSZOSZ szervezésében a munkavállalókat sújtó újabb tervezett intézkedések ellen tartanak demonstrációt. A szervezet internetes oldalán elhelyezett felhívás szerint azt szeretnék elérni, hogy a válságkezelés ne úgy valósuljon meg, hogy közben aránytalan terheket raknak a bérből és fizetésből, illetve nyugdíjból élők vállára.

Követeléseik között van egyebek mellett, hogy az adófizetők pénzéből ne csak a bankok kapjanak állami támogatást és akik kapnak, vállaljanak kötelezettséget a munkahelyek megőrzésére és újak létrehozására. A válságkezelő intézkedések a foglalkoztatást szolgálják és ne engedjék, hogy csődbe kerüljenek a tisztességgel dolgozó családok.

A szakszervezeti tüntetéshez már több szervezet is csatlakozott, mint például az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája, a Munkástanácsok Országos Szövetsége, valamint a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete (SZEF), és a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete.

Olvasóink írták

  • 9. Zs 2009. április 17. 21:39
    „Épül már a rács... - csak úgy szoktatásképpen”
  • 8. Power 2009. április 17. 19:46
    „A civilek demonstrációját szélsőségesek zavarták meg, remélem a szakszervezeteket legalább kihagyják önző játékaikból.”
  • 7. flexsnake 2009. április 17. 17:42
    „majális lesz? :D mit érnek el? :D Semmit :D
    Én meg szeretnék ingyen kenyeret meg egymillió munkahelyet. :D”
  • 6. flexsnake 2009. április 17. 17:42
    „majális lesz? :D mit érnek el? :D Semmit :D
    Én meg szeretnék ingyen kenyeret meg egymillió munkahelyet. :D”
  • 5. garbon 2009. április 17. 17:18
    „Én nem kordont húznék a parlament köré , hanem beton körgyürű biztos ami biztos alapon.”
  • 4. comet 2009. április 17. 16:42
    „vajon Bajnai mikor veszi észre hogy mi zajlik körülötte?
    Mikor jön rá, hogy Európában nem díjazzák ha valakit csak úgy ráerőszakolnak a nép nyakára.
    Főleg ha ezt egy bukott szélhámos államfő teszi. Kitartásával csak a gyűlöletet fokozza.
    Mi értelme lesz az EP választásoknak akkor, ha miniszterelnököt nem engednek választani.
    Átvágás az egész. Magam részéről amíg nem lesz előrehozott választás, semmilyen választáson nem veszek részt.
    Nem fogok asszisztálni szélhámosok zsíros álláshoz juttatásához, mert jelenleg a képviselőség nem több ennél.”
  • 3. Power 2009. április 17. 16:27
    „Nem hiszem el, hogy Magyarország az Európai Unió tagja. Az Európai Unióban működhet egy antidemokratikus, illegitim kormány?”
  • 2. pinkfloyd60 2009. április 17. 15:56
    „Le a kommunista mocskokkal!!!”
  • 1. kamera 2009. április 17. 12:33
    „Valaki nagyon fél !!!!!!!!

    Én miért nem kordonoztatom be a házam környékét !!!! ??????
    , mert lehet , hogy nem loptam el a fél országot .”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rosszabbul élünk: csökkentek a bérek az év elején

A nemzetgazdaságban január-februárban a bruttó bér átlagosan 193 200 forint volt, ami másfél… Tovább olvasom