Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Szövetségi szerződést kötöttek

A szombati országos megállapodás után hétfőn Sopronban is együttműködéséről biztosította egymást a Fidesz és a Vállalkozók Pártja.
Mint elhangzott, cél a vállalkozói szféra támogatása, a foglalkoztatottság ugyanis csak így emelhető.

Szövetségi szerződést kötött a Fidesz és a Vállalkozók Pártja. Tegnap Sopronban is megállapodás született arról, hogy a két párt helyi szinten is támogatja egymást. Mint elhangzott, a legfőbb célok a teljes foglalkoztatottság elérése, mégpedig a mikro-, kis- és középvállalkozások működését nehezítő akadályok megszüntetésével. – Támogatni kell a hazai vállalkozói szektort, hiszen ők foglalkoztatják az aktív keresők hetven százalékát – mondta el Ékes József, a Vállalkozók Pártjának elnöke. – Az adók, járulékok, adminisztrációs terhek csökkentésével, szolgáltatásszerű és nem bírságoláson alapuló hatósági rendszer létrehozásával képzelünk el előrelépést a gazdaság területén.

A hazai vállalkozók azáltal kaphatnak előnyt, ha a piacon a külföldi vetélytársaknál kedvezőbb feltételekkel jelenhetnek meg.
– Az állam bűnözőként tekint a vállalkozásokra – tette hozzá Szatmáry Kristóf, a párt országos választmányának elnöke. – A nemzetgazdaság gerincét kellene képezniük a vállalkozásoknak, most ezt a rangot kívánjuk visszaszerezni.

A megbeszélésen Firtl Mátyás, a Fidesz képviselőjelöltje elmondta, további céljuk egy új Széchenyi-terv megvalósítása.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

további eredmények

Marcali–Tapolca 2–0, Sümeg–Keszthely 1–0, Répcelak–Ikarus 4–1,… Tovább olvasom